A Vadlán Ultra Terep futóverseny 108 km-es távja volt az őszi célversenyem. A verseny a pénteki tésztapartival kezdődik, ahol nem is a vacsora a lényeg, ennél sokkal fontosabb a sok-sok ölelés és a viszontlátás öröme, ugyanis itt találkozhatunk az ország más részéből érkező futóbarátainkkal.
A verseny születése óta minden évben ott voltam, első kettőn Atit kísértem a fiúkkal, utána kétszer az 50 km-es távon futottam, ekkor is a fiúk kísértek minket (a jogsi hiánya miatt baráti segítséggel), de tavaly és az idei évben a 108 km-es távon indultam. A fiúk kísérnek minket még most is, de már saját jogsival. Az idei Atinak a hatodik 108 km-es távú Vadlán teljesítése volt.
Ami mindenképpen változott az évek alatt: egyre nagyobb nyugalommal álltam oda a rajthoz, de még így is izgatottan vártam a szombat reggel hat órát, a startot. Az idei volt az első olyan év, hogy megváltozott körülményekkel találkozhattunk a pályán, mivel Petiék egy kis külső segítséggel egy hétig locsolták az útvonalat. Várakozásunkat mégis alulmúlta a teljesítményük: a pálya jó részben így is futható maradt. Azonban a futóbotnak nagy hasznát vettük: csúszós lejtőkön stabilizált, a meredek emelkedőkön tehermentesített. Idén is, ahogy tavaly is: a starttól a célig minden métert Atival együtt tettem meg, végig együtt futottunk. Most lehet, hogy arra gondolsz, ilyen hosszú távon két ember nem tud együtt menni, mindenkinek máshol van a holtpont, esetleg más a jó tempó. Nekünk mégis sikerült idén is, nagyon figyeltünk a frissítésre, így egyikünk sem gyengült el, és a Szilvi által meghatározott pulzustartomány is megengedte a közös haladást, és tényleg nem volt egyikünknek sem holtpont. Nem volt más dolgunk: tenni egyik lábunkat a másik után, élvezni a tájat, egymás társaságát, a gyönyörű őszi időt (szerencsére az esőt megúsztuk), örülni a pontokon lévő ismerősöknek, barátoknak, segítőknek. Mindenhol nagyon kedvesen fogadtak minket.
A versenyen egyetlen negatív dolog történt, amiről a szervezők egyáltalán nem tehetnek, de több futónak is kellemetlenséget okozott. 95 km-nél, Nagymező kilátójánál valaki rosszindulatból kirakott egy táblát, ami rossz irányba terelt minket is. Ezzel adott nekünk plusz 15 percet, 1 km-t és jónéhány méter szintet. Szerencsére a szervezők hamar értesültek a hamis terelésről, és csak 10-15 futót érintett a dolog. Jogos a kérdés, hogy miért mentünk el egy nem Vadlános jelre. A pályát ismerjük, mint a tenyerünket, de máskor is volt lódarázs miatt alternatív útvonal, és a hamis terelés rávitt a 31-es távra, így jelzés is volt, emiatt az elején nem is gyanakodtunk. De nem hagytuk, hogy ez a dolog elrontsa a Vadlánunkat.
Megráztuk magunkat, már csak 12 km volt hátra, vidáman és boldogan értünk be a célba.
Petiék idén is családias hangulatú szuperjó versenyt szerveztek, köszönjük.
Lassan itt az évvége, tervezzük a jövő évet, biztosan lesz benne hely a Vadlánnak is.
Detti
Köszönjük a képeket: Anita Poelz, Sinka Gábor, Léhárt Zoli, Barni 
, Bujtás Gábor
Köszi a kíséretet Barni és Ildi 
