Az idei tanév lezárásaként az utolsó hétvégén részt vettünk az országos triatlon diákolimpia döntőjén, Szegeden.
Ami péntek estétől velünk történt ezen a hétvégén azt a vidám, mulatságos, jókedvű, szerencsés, vicces, kicsit csalódott jelzők illetik.
Mivel a mikrobuszunkban a kerékpárok tökéletesen szállíthatók, ezért nekünk nincs másik kerékpárszállítónk, a busz kellett apának (tanfolyamot tartott a Rábán), így más megoldás után kellett nézni. Kértünk is egyet kölcsön, amit nagyon kedvesen még péntek délután fel is szereltek az autóra, bár mire a 3 lehetőség közül cirka 2 óra múlva maradtunk az első variációnál, az addig történt próbálkozások remekül illettek volna egy csehszlovák művészfilmbe:-). Az eredmény azonban tökéletes lett, nagy köszönet érte. 
A versenyt Szegeden rendezték, így már szombaton útra keltünk, és egy pesti és egy kecskeméti „családlátogatást” is megejtve este 6-ra értünk Szegedre. A szállásunk a Mosoly Apartman II-es számú szálláshelyén volt, amit szívből ajánlok bárkinek, mert esztétikusan berendezett, tiszta, jól felszerelt, megfizethető.
A bepakolás után kimentünk a verseny helyszínére, mert információnk szerint 19 órától lehet úszni. 
Odaértünk, mondtuk is kedves portás bácsinak, hogy mi járatban lennénk, mire ő közölte, hogy semmi ilyenről nem tud, és különben is itt most van egy esküvő, és egy ballagás. Erre én viccelődve kérdeztem tőle, hogy a vízben? Mire ő némi gondolkozás után mégis csak beengedett minket, de kizárólag körülnézni. Mikor már majdnem újra beültünk az autóba láttuk közeledni a karosiak buszát, így hát maradtunk, és milyen jól tettünk. Nem tudom az ő edzőjüknek hogyan sikerült, de elintézte, így mi is bementünk, és már nem csak nem körülnézhettünk, hanem Soma is úszott egyet. Mivel nyíltvízben Soma még nem versenyzett, így nagyon hasznos volt ez a barátkozás az ismeretlen tereppel.
Ezután már csak a vacsorakérdést kellett megoldani. Barni kitalálta, hogy együnk a KFC-ben, és mivel egy y generációs 12 évesről beszélünk, mire észbe kaptam, már tudta a szállás Wifi jelszavát, és persze azt is, hogy onnét 690m-re van a KFC. Így hát mit tehettem beadtam a derekam, és nulla helyismerettel, térkép nélkül nekivágtunk a keresésnek. Nem részletezném szenvedéseinket, röviden csak annyit, hogy az autós GPS, nem igazán használható gyalogosan, így olyan helyeken jártunk szürkületben, ahol nappal is kétszer meggondolnám, és hogy is fogalmazzak szépen, nem sok olyan emberrel találkoztunk, akitől útbaigazítást mertünk kérni. Aztán egyszer csak mikor már fél óra volt a csak a KFC zárásáig, minden bátorságomat összeszedve, megkérdeztem két játszótéren erősítő nagyon izmos, szoprán hangú fiút, hogy merre is menjünk. Végül is zárás előtt 15 perccel oda is értünk, majd forgott a csehszlovák második jelenete.
KFC (kedves fiú) – Sziasztok mit adhatok?
Én – Szia -időt kértem az étlap tanulmányozására, ami persze számomra abszolút értelmezhetetlen volt-
KFC(kedves fiú) – Sikerült választani?
Én – Van valami, ami nem csípős?
KFC (kedves fiú) – Csirkemell – és itt feltett legalább 3 kérdést, amit azóta sem sikerült megfejtenem-
Én – Miután egyáltalán nem értettem a felhozatalt, az üzlet mindjárt zár, így közöltem vele, hogy kb 45 percet gyalogoltunk, érdekes helyeken, fogalmam nincs, hogy mit beszél, de a fiúknak jó lesz, amit ajánlott mi felnőttek pedig (Erzsi néni és én) salátát szeretnénk enni valami hússal.
KFC (kedves lány) kassza -Mit számolhatok?
Én – Fogalmam sincs, és segélykérő pillantásokat vetek KFC kedves fiúra
Ezután, a két kedves alkalmazott kisakkozta nekünk, hogy hogyan fizetünk a legkevesebb, kaptunk ajándék üdítőt és sült krumplit. Így még azt is megbocsájtottuk, hogy a salátához kapott csirkemell olyan csípős volt, hogy fél órán át sárkánynak éreztük magunkat, és nagyon örültünk, a korlátlanul újratölthető pohárnak:-).
Mivel már 22 óra volt, a városnézésünkből annyi lett, hogy az utunkba eső szép épületeket megnéztük (zsinagóga, református templom, Reök palota ), és siettünk vissza a szállásra.
Másnap reggel egy telefonba felejtett vasárnapi ébresztő nagyban segített azon, hogy reggel 9-re kiérjünk a verseny helyszínére – Szeged Maty Ér -, a meg nem tartott technikai értekezletre.
Mivel Soma futama 14:00-kor indult bőven volt időnk. Az összes futamot láttuk, és szinte az összesben volt is kiért szurkolnunk, mert már 4-5 éve járunk a fiúkkal különböző versenyekre (úszás, duatlon aquatlon, kéttusa), így sok ismerős van egy –egy versenyen.
Aztán felpörögtek az események, 1:20 depózás, 1:50 check in, közben pedig elhatalmasodott Somán az izgalom. 
Azonban úgy láttam, ahogy belépett a versenyterületre, ezt a felhalmozott aggodalmat, izgalmat teljesen át tudta fordítani a küzdésbe. 
Az ő futamuk volt az első, akik nem a parttól rajtolt, hanem bemelegítésnek át kellett úszniuk a 100m-re lévő indító pontra. Azért itt akadtak problémák a nyílt vízzel. Több kisgyerek csak hosszas unszolásra mert belemenni, és szinte kórusban szólt a partról a „tedd bele a fejed a vízbe” utasítás. Aztán miután mindenki átért a túloldalra, kicsit kifújták magukat és elkezdődött a 100 méter küzdelem. Itt meg kellett küzdeni a nyíltvízzel, az egymás hegyén -hátán átúszó versenytársakkal, és bizony volt olyan kisgyerek, akit a kísérő hajó hozott ki a partra. (kép15)Soma 11. helyen jött ki a vízből, a depózása nagyon nagyon jól sikerült, és a kerékpározás (1000m) is remek volt, mert a futásra (250m) már a 8 helyen ment ki, és óriási küzdelemben egy hajszállal lemaradva a hatodiktól hetedikként ért célba! 
Ez az eredmény, ha az A és B kategóriát külön értékelik, akkor egy ezüstérmet jelentett volna. 
A verseny után Soma végre hajlandó volt enni, így a büfében vásárolt meleg ebéd elfogyasztás közben vártuk, hogy kitegyék a futam eredményét. Mikor végre kitették és láttuk, hogy 2. lett volna – mivel a remény hal meg utoljára – kerestünk egy illetékest. Ő megerősítette, hogy nem szedik szét az A és B kategóriát, mert hát a kiírás….
Olyan embert nem találtunk, aki egyetértett volna ezzel a döntéssel, olyat sem aki meg tudta mondani az okát, ezért sokan zúgolódtak, és mi is csak reménykedni tudunk, hogy jövőre a versenykiírásnál fontosnak tartják a kicsit sportágban maradását, amely ezen a szinten, és életkorban a jutalmazással érhető el.
Alapvetően pozitívan szoktam hozzáállni a dolgokhoz, és abból, amit dobott a gép mindig szeretem kihozni a maximumot, így hát csak néhány mondatban említeném meg a 2015-ös triatlon diákolimpia sérelmezhető részleteit.
Azt, hogy a megyei döntő megszervezése szinte „fű” alatt történt, és csak a verseny előtt 3 nappal, a nevezési idő lejárta után 4 nappal tudtuk meg, hogy egyáltalán meg lesz rendezve, pedig minden fórumon érdeklődtünk, figyeltük a kiírást. Azt, hogy mekkora ügyintézés kellett ahhoz, hogy mégis részt vehessen Somi ehhez a versenyen – millió puszi érte Erzsi néninek-. Azt, hogy olyan versenykiírást találtak ki befolyásos emberek, hogy valami megmagyarázhatatlan ihlettől vezérelve úgy döntöttek, hogy a két kicsi korosztályban nem adják meg a lehetőséget arra, hogy akinek a fő a sportja a triatlon az is elismerést kaphasson. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez összesen a két korcsoportban fiú lány kategória tekintetében 12 db érmet és 12 db oklevelet jelentett a kitalálóknak.
Összegzésként elmondhatom, hogy a 39 fokosos hűségben –bár gyakran árnyékba húzódtunk – szép pecsenyére sültünk, tehát a nyári szín megalapozva.
A verseny gyönyörű környezetben, kifogástalan szervezés mellett zajlott. A pálya kijelölése szinte tökéletes volt, csak a rövid futamnál volt egy kis gubanc, de azt a következő futamra már orvosolták is. Itt szeretném megemlíteni a speaker srácot, akit már más versenyen is volt szerencsém munka közben látni. Egyszerűen zseniális, ahogy az első futamtól az utolsóig folyamatosan megkaptunk tőle minden információt, ahogy szurkolt a versenyzőknek, tapsoltatta a közönséget, és vette a fáradtságot, hogy a rajtszám alapján kikereste a gyerekek nevét, így nem a 1037-es rajtszám ért célba, hanem Kele Soma!
A verseny területén lévő büfé kifogástalan volt, sok alkalmazott, meleg étel, hideg üdítő, finom kávé.
A versenyt a szegedi vízimentő, és tűzoltó szakszolgálat biztosította, a futamokat kicsiknél, nagyoknál egyaránt 4-5 kajakos kísérte.
16 óra körül hazaindultunk, és megállás nélkül hazavezettem Kanizsára. 
