Tökéletes nap (Salza és Hinterwildalpenbach)

Április utolsó hétvégéjén a természet még a hegyekben is nagyon jó időjárással kényeztette az evezősöket, ennek megfelelően az idei év eddigi túráihoz viszonyítva sokkal több hajós emberrel találkoztunk a folyón. Ugyanezen a hétvégén a magyar vadvizesek egy része a Hungarodeo-n pörgött vagy drukkolt, a síkvizesek egy lelkes csoportja pedig az Endrú által rendezett kajakteszten lapátolta a vizet. Illetve a töménytelen szabadcsapat, akik bizonyára még sokan vízen voltak. Úgyhogy a szezon a fázósak és kényelmesek számára is elindult.

Andrásnak sürgős játékhajó vásárolhatnékja támadt, melyre Gábor lelkes tolmácsként elkísérte. Ők is Ausztriában voltak, csak máshol, így ők ebből a jóból sajnos kimaradtak. (Nem is volt politizálás egész nap.) Orosz Laci barátunk a nem túl régi Soca túra élményeiből próbál felépülni, miközben szomorú gyászéneket dúdolgat ripityára tört evezője emlékére. Most már nekem is fáj a térdem, az ok ugyanaz. Mindenesetre őt csúnyábban megverte a folyó, nekem csak az orromra koppintott a patak a miheztartás végett. De erről majd később.

Hajnali négy órás csörgés után, negyed ötkor indultunk Dettivel Zalaegerszeg felé, miközben a két kis csöppségünk és az egy kölcsöngyerek még javában szuszogott együtt Marcsi mamával összebújva. Úgyhogy nagyszülői segítséggel a gyerekfelügyelet megoldva. Más ekkor ér haza a buliból. A kötelező reggeli tejeskávé és az udvar kissé hűvös levegője azért megtette ébresztő hatását annak ellenére is, hogy az utóbbi pár napban nem sokat aludtunk a pénteken hajnalban végződő hajószállításnak és a sűrűre sikerült szombati programnak köszönhetően.

Zalaegerszeg környékén vasárnap reggel többször is zavar támadt az Erőben.

A zavart az Erőben először akkor éreztem, amikor is Zeg előtt pár kilométerrel időviharba kerültünk, emiatt fél órát késtünk is a megbeszélthez képest. De ezt hiába is mondtam volna Zsuzsinak, úgysem hitte volna el. Mindenesetre a késést számon kérő nézése fájt.

Gyorsan felkötöztök a harmadik kajakot is a kocsira, és Zsuzsival és Mecsóval kiegészülve elindultunk Krisztiánt felvenni. Amíg mi elugrottunk Krisztiánért, addig Mecsó beugrott a munkahelyére a szárazruhájáért. Itt megint zavar támadt az Erőben, mert csak jó fél óra múlva került elő. Közben láttuk a Sötét Nagyurat biztonsági őrnek öltözve. A fején egy olyan sisak volt, ami úgy nézett ki, mint egy olyan kopasz, zsíros fej, aminek a külsején van az agy. Voltak ilyen tekervények a sisakon, mint az agyban. (Zsuzsi szerint bele volt nyírva a hajába.) Nem volt nyaka, illetve nyaka volt, csak olyan széles, mint a feje. A ruháját meg kitömte izommal. Ocsmány egy látvány volt az igaz. Le akartam fényképezni, de nem mertem. Igazából amikor elhaladt a kocsi mellett suttogni is alig mertünk, nemhogy fényképezni. Pont abba az épületbe ment be, amelyikben a Mecsó volt. Pár percig nagyon izgultunk amíg egy épületben tartózkodtak mindketten, de szerencsére amikor kijött nem volt véres se a ruhája, se a keze. Kis idő múlva Mecsó is előkerült sértetlenül. Ennek a fele se volt tréfa. Gyorsan menekülőre is fogtuk a dolgot, és meg sem álltunk jó 60 km-en keresztül.

Valószínűleg a jól beállított biológiai órák jeleztek a határ közelében. Ennek megfelelően az otthon ekkor megszokott dolgokat követelte a test. Megrohamoztuk a WC-t és a kávé automatát. Detti beszorult a WC-be, még szerencse, hogy Zsuzsi is bent volt, mert kis küzdés után Zsuzsi tudott segítséget hívni. Tanulság: MOL kút WC-jébe ne menj SOHA mobiltelefon nélkül! Valószínűleg a személyzet már megszokhatta, mert egyáltalán nem tűntek meglepettnek. Talán az ötödik kulccsal sikerült is kinyitni. Kocsit teletankoltuk, vettünk pálya-matricát, fájdalomcsillapítót a sajgó arcüreg-gyulladásos képemre, aztán folytattuk utunkat.

Graz felé mentünk, így elég hosszú utat autópályán tudtunk megtenni, hagytuk magunkat lehúzni 7,5 euróra az alagútnál, aztán jókedvűen beszélgetve megérkeztünk az Enns-hez. El is kezdtem róla beszélni, pár perc múlva a hátsó sor is felfogta, hogy nem az ENSZ-ről beszélek. Felmentünk Wildalpen-be, beugrottunk a kajakos boltba körülnézni meg kávézni. Azt lehet mondani, hogy összesen 2 órát sikerült reggel elcseszni. Érdemes volt olyan korán indulni.

Ahhoz képest, hogy két hete még alig evezték a Salzá-t, most már sokan voltak a környéken. A magyar kereskedelmi túráztatók közül is többeket láttunk.

A Salza igazán kedvező, 190 cm-es vízállás kényeztetett minket, így a választásunk a felső, tó és Wildalpen közti részre esett, mivel Detti itt még nem járt, és nagyon meg szerette volna nézni. Úgy terveztük, hogy a Salza után Mecsóval nyomunk még egy Hinterwildalpenbach-ot.

Felmentünk a tó alá, innen indult a túránk. Érkezésünkkor egy motoros csapat éppen a beszállónál pihent. Fanatizmusuk hasonló a kajakosokéhoz, sok hasonlóságot vélek felfedezni, bár nekem azon kívül, hogy egyszer kölyökkoromban egy nagyot zakóztam nagypapám Simson-jával az erdőben, motoros múltam nincs. Alapjában a pár donorjelölt ön- és közveszélyes motorost kivéve szimpatikus társaság. Ezerszer összetartóbbak, mint a kajakosok. Számomra haszontalan jármű, mert se a kajak, se a kenu nem fér fel normálisan a motorra.

Szóval csak sikerült felöltöznünk. A szép tavaszias időt érezve megkockáztattam egy rövidnadrágos evezést. Mecsó is így jött, de ő máskor se fagyos, A lényeg az, hogy egész nap jó idő volt, még az úszkálás se volt hideg.

Ragasztószalag az én gagyi Decathlon-os cipőm szárára a tönkrement zippzár miatt (1 alatt 2 cipő) és Mecsó szárazruhájára. Igen, tudom: aki gagyi cuccot vesz, sikeres ember nem lehet.

A Riot Sniper kajakkal jött a Detti. Mostanában én evezgettem ezzel, nekem volt utoljára befittingelve és beállítva a lábtámasz. Azonban az én beállításom pont jó Dettinek, ez jó, mert egyből átugorhatunk a másikunk hajójába átállítás nélkül is. A lovon a kengyelt is ugyanolyan hosszúra kell állítani. Mecsó a Bliss-Stick Huká-jával evezett, én pedig a wavesport játékhajómat vittem magamnak evezni. Játszani nagy (Big EZ), de river running-ra szuperjó hajó az én testméretemmel.

A beszállásnál történt egy kis malőr, mert Mecsót becsúszásnál berántotta a vízbe a Salza-i víziszörny. Egy sikertelen eszkimó után úgy döntött, hogy inkább tép, így bár nem sikerült a Zsuzsi előtti bemutató, de mégis hasznos produkció volt, mert Zsuzsi aggódó arcát felidézve előtte bebizonyosodott, hogy Zsuzsi még mindig mennyire szereti. Kajakborítás után mi sikeresen elindultunk a folyón, míg a szárazföldi bázis elment a tó környékére kirándulni.

Az első zúgó alatt ott gyakorolták a kenusok az alapokat (traverz, belendülés, kiállás, stb.). Kenus szívem nagyot dobogott őket nézve.

Detti idén még nem evezett WW-n, így az elején saját bevallása szerint is remegett keze-lába, fészkelődött is rendesen a kajakban, negyed óra múlva azonban már megtalálta a helyét, a szakaszt hibátlanul teljesítette is.

A könnyű csorgások és a zúgók szépen szakaszosan váltogatják egymást. A táj csodaszép, a hegyek teteje még bőven havas volt.

Kétszer álltunk meg evezés közben. Nem siettünk, kényelmes tempóban, a zúgókon hullámvasutazva, a nyugodt részeken beszélgetve tettük meg a tó és Wildalpen közti 16 km-es, javarészt WW I-II, pár helyen III-as szakaszt, miközben a parton Zsuzsi és Krisztián kísért minket.

Kezdetnek Dettinek ez az evezés elég is volt, mi Mecsóval a terveknek megfelelően felmentünk a Hinterwildalpenbach Sauna hídjához. Vállunkon vittük fel a kajakot, mert lusták voltunk a kocsira felkötözni. Azt hiszem legközelebb inkább majd kötözünk. Többször eveztem már ezt a patakot, de eddig mindig nagyobb kajakkal. Most úgy döntöttem, hogy elég ide 200 l alatti kajak is.

Pár kép Zsuzsi képeiből:

Detti képeiből:

Már az első pár ugrás után éreztem, hogy mennyivel könnyebb volt a creek kajakommal, próbáltam boof-olni ahogy tudtam, mégis olyan gyertyákat nyomtam párszor, hogy még én is meglepődtem. Aztán az egyik ugrás alatti henger könyörtelenül elbánt velem. Leérkezés után egyből nyomtam egy ferde hátgyertyát. Pár pillanattal később testem tőkesúlyként lógott ki a kajakból fejjel lefelé. Igaz, hogy ennél stabilabb testhelyzetben nem lehet evezni, de túl kevés volt a levegő a habokban, így miközben a henger kicsit megrángatott, nyomtam 2 sikertelen eszkimót. Sok mindent nem értem el vele, de legalább a hengerből kijöttem a szélére. Amikor az evezőm másodszor akadt be a kövek közé és lefejeltem egy követ úgy döntöttem, hogy most inkább a menekülést gyakorlom, így téptem. Közben a víz lehozott a 20 cm-es vízbe, ami kissé előbb is jó lett volna, mert akkor csak vissza kellett volna löknöm magam, így viszont arra jó volt, hogy az egyik lábam alig akart kicsúszni a kajakból. A másik térdem meg beütöttem. Sajnos a patak menti útról fényképezők nálam sokkal jobban megijedtek, így ezt az eseménysorozatot nem áll módomban képekkel végig bemutatni. Azért pár képet készült róla. Mecsó elkapta az evezőt, én a kajakot, így mehettünk tovább gond nélkül. Pár percet azért vártam, mert kissé szédültem, majd eveztünk tovább. Azért a Mecsónak is volt gondja egy hengerrel. Nyomott benne egy sikeres oldalszörföt, aztán amikor pont pörgött egyet elkaptam és kicsit húztam rajta és kint is volt. Szuperek voltunk. A többi lépcsőt is leugrattuk, majd a torkolat alatt kiszálltunk. Ezt a patakot játékhajóval jobb evezni, legközelebb is azzal jövök.

Mecsó a hagyományoknak megfelelően megint beszakította ezen a patakon a kajakját. Ezen kívül semmi kellemetlen dologról nem tudok írni. Játékos evezés, ott evezett velem a párom is, nagyon jó és vidám volt a társaság. A tökéletes nap.

Nekiálltunk átöltözni, mire megjelent a kemping recepciósa, és legombolta az öltözésért az egynapi parkolási díjat. Végülis ha azt vesszük, hogy hazafelé az autópályán 2 euróért pipiltünk négyen, ez szinte ingyen volt.

A tervezett időpontnál jóval később indultunk hazafelé. Szokás szerint megint felzabáltunk mindent a kocsiban, így meg kellett állni az autópályán utánpótlást venni.

Az autópályán Zsuzsinak shoppingolni támadt kedve. Ezt csak azért írtam bele, hogy húzzam vele.

10 után valamivel értünk haza, a gyerekek már aludtak.

Vidra