Tavaszköszöntő vadmagyar kajakozás a Kerka patakon

Köszönhetően a hóolvadásnak és az egész heti esőnek, a Kerka-patak jól meghízott. Egész héten a vízállást lestük kajakos cimboráimmal, a hét végére egy magas vízállásos, fa alatt bujkálós patakevezést terveztünk, amolyan vadmagyar módra.

Sok képet készítettünk, van mit megmutatni.

A résztvevők: Miki, Laci, Vidra.

A résztvevők: Miki, Laci, Vidra.

Csárli munka miatt sajnos nem tudott jönni, más meg nem is akart, így hárman vettünk részt a túrán. Csárli biztos sokat csuklott, az aktuális rövid dialógus a „Tudod mi a baj?” „Igen, hogy nincs a Csárli.” volt a nap folyamán.

Azonban, ahogy az a lenti vízállásjelentésen is látható, február 16-ra, az evezős napunkra a 235 cm-en, 40 m3-en tetőző víz visszaesett, mi csak 85 cm-en, 13 m3 körüli vízen tudunk evezni. Ez is magas víznek mondható, így is jóval magasabb a víz a normál vízállásnál.  kerka_kajaktura_001A Kerka patak szerintem kizárólag Csesztregtől evezhető, de onnan is csak magas víznél érdemes elindulni, és kizárólag rövid egyszemélyes kajakkal. A Vidrabusszal elautóztunk Csesztregre, az általam már ismert beszállóhoz nem is tudtunk közvetlenül lemenni, mert a patakhoz levezető földút is vízben állt.

Jobb sorsra érdemes fa templom a beszálló mellett Csesztregen.

Jobb sorsra érdemes fa templom a beszálló mellett Csesztregen.

Vidra busz a beszállónál. 9 körül érkeztünk. Gyors öltözés és indulás a vízhez.

Vidrabusz a beszállónál. 9 körül érkeztünk. Gyors öltözés és indulás a vízhez.

Az út vízben állt, így rövid 150 méteres séta a beszállóhoz.

Az út vízben állt, így rövid 150 méteres séta a beszállóhoz.

Laci.

Laci vontat.

1 nappal előbb még ott is folyt a víz, ahol most MIki és Laci áll. Sajnos az a víz már lefolyt.

1 nappal előbb még ott is folyt a víz, ahol most Miki és Laci áll. Sajnos az a víz már lefolyt…

Csordultig tele a Kerka.

Csordultig tele a Kerka.

A beszálló alatt emlékeztem, hogy van egy zsilip. Titkon bíztam benne, hogy ott most egy ugorható 1-2 m magas letörés lesz. De a zsilip teljesen nyitva volt, így csak egy kis könnyed zúgó volt a helyén.

Miki a zsilip alatt.

Miki a zsilip alatt.

Ugyanez a Miki fejkamerájával:

Laci a nyitott zsilipnél.

Laci a nyitott zsilipnél.

Ez egy régi kép, nem most készült. Csak mutatom ugyenezt a helyet normál víznél.

Ez egy régi kép, nem most készült. Csak mutatom ugyenezt a helyet normál víznél.

Gyors folyású kis patak. Rengeteg belógó ággal, akadállyal.

Gyors folyású kis patak. Rengeteg belógó ággal, akadállyal.

Nehéz besorolni, WW I, de a sok fa miatt oda kell  figyelni folyamatosan.

Nehéz besorolni, WW I, de a sok fa miatt oda kell figyelni folyamatosan.

 

Miki.

Miki.

Egy régi kép az előző hídról. Kis víznél.

Egy régi kép az előző hídról. Kis víznél.

Elérkeztünk az első betonlépcsőhöz.

Apró kis betonlépcsők tették ekkora víznél vadvíz-szerűvé a szakaszt.

Apró kis betonlépcsők tették ekkora víznél vadvíz-szerűvé a szakaszt. Miki.

Lementem a henger alá fotózni és biztosítani.

Lementem a henger alá fotózni és biztosítani.

Miki, nagyon féltél? :-)

Miki, nagyon féltél? 🙂

Laci és a szokásos grimasz.

Laci és a szokásos grimasz.

Ez én vagyok Miki lencséjével.

Ez én vagyok Miki lencséjével.

Kerka boof:

 

Normál víznél ezek a helyek így néznek ki. Ez egy régi kép rólam.

Normál víznél ezek a helyek így néznek ki. Ez egy régi kép rólam.

Néhol egészen tiszta volt itt a felső szakaszon is, ilyen helyeken jól lehetett haladni.

Néhol egészen tiszta volt itt a felső szakaszon is, ilyen helyeken jól lehetett haladni.

Ez alatt nem férünk át. Átemelés.

Ez alatt nem férünk át. Átemelés.

Csak a tényszerűség kedvéért. Normál víznél ilyen ez a rész. Nincs értelme ide jönni máskor. Csak küszködés az egész.

Csak a tényszerűség kedvéért. Normál víznél ilyen ez a felső rész. Nincs értelme ide jönni máskor. Csak küszködés az egész. Ez egy régi kép.

Ezt a technikát fa-boof-nak hívják.

Ezt a technikát fa-boof-nak hívják.

Orosz Laci.

Orosz Laci.

Ekkora víznél ennél a lépcsőnél nem volt szint.

Ekkora víznél ennél a lépcsőnél nem volt szint.

Mindenhol lehet gyakorolni. Traverz ide.

Mindenhol lehet gyakorolni. Traverzálok ide.

Traverzálok oda.

Traverzálok oda.

Belendülés a sodorba.

Belendülés a sodorba.

Miki az erőemelő.

Miki az erőemelő.

Gyalogos híd keresztben. Felkínlódtam maga. Gyere Laci, felhúzlak!

Gyalogos híd keresztben. Felkínlódtam maga. Gyere Laci, felhúzlak!

Felhúztam.

Felhúztam.

Na, mehetsz tovább.

Na, mehetsz tovább.

Bujócska.

Bújócska.

Erős vagyok, elbírom.

Erős vagyok, elbírom.

Újabb henger, újabb grimasz. Laci.

Újabb henger, újabb grimasz. Laci.

Miki öblíti le a kajakját.

Miki öblíti le a kajakját.

Boof közben kiállás a limányba.

Vidra, boof közben kiállás a limányba.

Végre nincs keresztbe fa, ilyen helyeken 10 km/h-val haladtunk a mérésem szerint.

Végre nincs keresztben fa, ilyen helyeken 10 km/h-val haladtunk a mérésem szerint.

Finom, ropogós, döglött vaddisznó.

Finom, ropogós, döglött vaddisznó.

Nagyon szép ez a patak.

Nagyon szép ez a patak.

Február 16, napsütés, 15 fok.

Február 16, napsütés, 15 fok.

Evezés nélkül is folyt 4-5 km/h sebességgel.

Evezés nélkül is folyt 4-5 km/h sebességgel.

Vidra.

Vidra.

Laci. A napszemüveg a nap és a belógó ágak miatt is hasznos volt.

Laci. A napszemüveg a nap és a belógó ágak miatt is hasznos volt.

Orosz Laci.

Orosz Laci.

Szopás, de jó nagy. Átemelés, nem tudom, hogy hányadik. Egy idő múlva már nem számoltuk.

Szopás, de jó nagy. Átemelés, nem tudom, hogy hányadik. Egy idő múlva már nem számoltuk.

Az úton is folyhatott még egy nappal előbb.

Az úton is folyhatott még egy nappal előbb.

Szerencsére akác, így össze is böködött minket.

Szerencsére akác, így össze is böködött minket.

Dobókötéllel engetdtük le a kajakokat.

Dobókötéllel engedtük le a kajakokat.

El ne engedd!

El ne engedd!

Miki szalomozik a fák között.

Miki szlalomozik a fák között.

Laci szlalom.

Laci szlalom.

Újabb gát. Ez én vagyok.

Újabb gát. Ez én vagyok.

Miki szégyenlős ha fényképezik. Inkább elbújik a víz alá.

Miki szégyenlős ha fényképezik. Inkább elbújik a víz alá.

Miki.

Miki.

Laci.

Laci.

Lenti előtt az utolsó hídtól végig tiszta, semmi fa nincs a vízben.

Lenti előtt az utolsó hídtól végig tiszta, semmi fa nincs a vízben.

Ilyen tiszta. De csak Lentiig.

Ilyen tiszta. De csak Lentiig.

Kerka-patak Lenti előtt.

Kerka-patak Lenti előtt.

A Kerka hídja Lentinél. Innen már kenuval is el lehet indulni. Sőt, innen szinte már minden vízállásnál evezhető a patak.

A Kerka hídja Lentinél. Innen már kenuval is el lehet indulni. Sőt, innen szinte már minden vízállásnál evezhető a patak.

A Lenti híd előtt a jobb parton a Lenti vár látható.

A Lenti híd előtt a jobb parton a Lenti vár látható.

A Lenti híd mellett megpihentünk egyet. Ettünk, ittunk, majd visszacsúsztunk a vízbe.

 

A Lenti híd utén kis hullám. Közel a híd, ideális hely lehetne egy rodeospot-hoz. De nem az.

A Lenti híd utén kis hullám. Közel a híd, ideális hely lehetne egy rodeospot-hoz. De nem az.

Lenti alatt hamarosan kis zúgó. A hullám, amiben a Laci van, szörfözhető.

Lenti alatt hamarosan kis zúgó. A hullám, amiben a Laci van, szörfözhető.

Ilyen a jellege a Lenti alatti szakasznak. SZélesebb, tisztább. Ha nincs beborult fa, könnyedén evezhető.

Ilyen a jellege a Lenti alatti szakasznak. SZélesebb, tisztább. Ha nincs beborult fa, könnyedén evezhető.

A part tele volt hóvirággal. Kockásliliom is van erre, de az még nem virágzott.

A part tele volt hóvirággal. Kockásliliom is van erre, de az még nem virágzott.

N+1-es számú torlasz.

N+1-es számú torlasz.

Ez is torlasz. Lenti felett semmi szemét, sajnos Lenti alatt már több helyen szemetes a folyó.

Ez is torlasz. Lenti felett semmi szemét, sajnos Lenti alatt már több helyen szemetes a folyó.

Szintén torlasz.

Szintén torlasz.

Újabb zúgó. WW II.

Újabb zúgó. WW II.

Miki.

Miki.

Laci.

Laci.

Kajakszörf.

Kajakszörf.

Lenti felett nem igazán tapasztaltuk a hódok nyomait. Lenti alatt szinte nincs 15 méteres szakasz a folyón, ahol ne lenne hódrágás.

Lenti felett nem igazán tapasztaltuk a hódok nyomait. Lenti alatt szinte nincs 15 méteres szakasz a folyón, ahol ne lenne hódrágás.

Mondjam? Ez is torlasz.

Mondjam? Ez is torlasz.

A kajakos barátaimhoz lehet viszonyítani a háttérben lévő öreg tölgy méretét. Nem magányos fa, sok ilyen öreg tölgy van a Kerka partján.

A kajakos barátaimhoz lehet viszonyítani a háttérben lévő öreg tölgy méretét. Nem magányos fa, sok ilyen öreg tölgy van a Kerka partján.

Szokásos csoportkép a végén a kiszállónál, Szécsiszigetnél.

Szokásos csoportkép a végén a kiszállónál, Szécsiszigetnél.

Technikai összegzésként az általunk evezett Csesztreg – Szécsisziget (21,5 km) szakasz 10m3-es víz felett vadvízi kajakkal evezhető volt. Belógó ágakra, beborult fákra, teljes fatorlaszokra folyamatosan kellett számítanunk. A gyors folyás és a váratlan akadályok miatt kezdőknek magas víznél a patakot nem ajánlom. Alacsony víznél kopogós, de legalább nem veszélyes. A besorolás a nemzetközi mércén WW I-II+. Némelyik betonlépcső alatt magas víznél fogós henger lehet, boof technika hasznos, ezen gátak melletti dobóköteles biztosítás javasolt, permet nincs, egy elúszott társ mentése egy egyszerű dobóköteles technikával könnyen menthető egy ilyen helyzetben. Lenti alatt a patak kenuval is evezhető, magas víznél kezdőknek nem javaslom.

Átlagos vízállásnál annak ellenére is nagyon barátságos patak, hogy akkor is sok benne a torlasz, de mivel akkor nem tol a folyó, akkor minden helyzetet könnyű megoldani, és akkor nem veszélyes. Tehát aki normál víznél megy a patakra, és a képen látható könnyű vadvizes élményekre számít, csalódni fog.

Mi jót eveztünk.

Vidra

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .