Vltava/Moldva, Csehország, 2008.10.11-12.
Detti túrabeszámolója
Még a 2007-es schengen-i túrán merült fel az ötlet Weking barátaink körében, hogy jó lenne elindulni a következő Krumlovsky Maraton-on. Mivel Weking-ék szinte mindig kenuznak (Hodzsi kajakozik is, de leginkább síkvízen), Ati jobbára kajakozik vadvízen, nagyon kézenfekvőnek tűnt a dolog, hogy raftban kell indulni. A közel egy éven át dédelgetett terv most megvalósulni látszott. Elérkezett az indulás ideje, és miután Zsuzsit (Bugyborék színeiben) Zalaszentivánon felvettük (csak mellékesen jegyezném meg, hogy hárman egy kilenc személyes mikrobusszal mentünk, és még hajót sem vittünk) kezdetét vette a vidám őszi hétvége.
Az utazás olyan jó hangulatban telt, hogy szinte észre sem vettük azt a kicsivel több mint 400 km-t, amit megtettünk. Mire Rozmberk-be értünk, már besötétedett, de így is nagyon szép volt a kempinghez vezető erdei út, melyet vastagon borítottak a színes falevelek. A szépségen túl azonban gyanús is volt, hogy nagyon egyenletesen fedik az utat, így arra a következtetésre jutottunk, hogy nem lehet tömeg odalent. Mikor leértünk tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül csak egy maroknyi kis csapat van ott, három sátorral. Lámpáink fényénél feldobtuk két másodperces sátrunkat, majd tettünk volna bele az önfelfújódó dupla matracot, ami mint kiderült, otthon maradt, így Zsuzsi 2 polifoamját osztottuk be, és a nálunk lévő 7 db hálózsákot. Persze mehettünk volna apartmanba, vagy más fűtött, ággyal és zuhannyal ellátott szállásra, de azt már otthon, az előrejelzés ismeretében eldöntöttük, hogy gyerekek nélkül a nappali 20 C és az éjszakai 7 C nem ok arra, hogy házba vonuljunk. Egy ismerősöm szokta mondani, hogy nincs rossz idő, csak rosszul öltözött ember. Tehát jól bevackoltunk, és 9 után kicsivel már aludtunk is.
Szombat
Csend, köd, és meglepően kellemes hőmérsékletű levegő köszöntött minket a verseny reggelén.
Miután kibújtunk a sátorból, és a gyorsan elkészült kávét kortyolgatva már átláttunk a ködön, észrevettük, hogy az éj leple alatt további bátor magyarok érkeztek, mint később kiderült ők az eurotrekingesek voltak.
Reggeli, pakolás, és indulás a starthoz, ahol találkoztuk Hodzsiékkal 8:30-kor. Atit a fiúk kormányossá „koronázták”, és kezdődhetett a bemelegítés és némi hajópumpálás után egy kis szárazföldi edzés következett.
Zsuzsival begyűjtöttük a fotómasinákat, hogy minden megfelelően dokumentálva legyen ( 2-2 gép/nyak ), és mi is munkához láttunk:
A startpisztoly nem csak a hajóknak, nekünk is szólt, az első gát ugyanis csak 200m-re volt a starttól és bizony szedni kellett a lábunkat, hogy odaérjünk.
Néhány képet készítettünk, majd ketten a négy fényképezőgépünkkel, két autóba pattantunk, hogy kissé megelőzve a mezőnyt fotózásra alkalmas helyet keressünk, ami néha nem is volt olyan egyszerű feladat. A nap szembe sütött, aki valaha fotózott már, az tudja, hogy mennyi esélyünk volt jó képet készíteni, de mi azért próbálkoztunk.
Néha még szabad szemmel nézve sem volt egyszerű felfedezni maroknyi csapatunkat, mert hiába volt más színű a hajó, az a nap miatt nem látszott, úgyhogy mást kellett figyelni. Itt kérek elnézést minden csapattagtól de azt a hajót kellett fotózni, ahol mindenki kicsit más ritmusban evezett. 🙂
A papírgyári gátnál egy kis előnyre tettünk szert, így nézelődhettünk egy kicsit. Itt kell megemlítenem, hogy milyen nagyon jó volt a szervezés, és most elsősorban a biztonságra gondolok. Minden csúszdánál állt egy mentőautó, tűzoltó autó, két tűzoltóval és egy hordággyal -ami nem az autóban volt, hogy ne legyen koszos, hanem elő volt készítve – a csúszda tetején, és két, vagy több neoprénbe öltözött dobókötéllel rendelkező tűzoltóval a csúszda aljánál. Őket láttuk munka közben. Ez a csúszda a leghosszabb, és a legszűkebb a folyón, amivel több kajakosnak is meggyűlt a baja,- evező elakad, kajak beborul- és hogy érdekesebb legyen tették ezt szorosan egymás után. Még szinte ki sem ért a csúszdából a kajakos, már megfogta az egyik ember a hajót, a másik az embert, majd segítettek kiborítani a vizet, és mikor a következő megborult, őt is ki tudták szedni, sőt a harmadikat is….. igazán profik voltak.
Majd megérkeztek hőseink és meglátták a csúszdát… csak Ati és Hodzsi mosolyogitt már a többiek is élvezik.
Már elindultunk az autók felé amikor megjelent felettünk a futamot kísérő helikopter. Zsuzsi úgy gondolta integet neki 🙂 a pilóta pedig megnézte hogy bajban vagyunk-e… olyan forgószél kerekedett körülöttünk, hogy az ősz két heti munkáját elvégezte a környező fákon, és a mi frizuránkra is ráfért az igazítás
Innét felgyorsultak az események és bármennyire is szerettük volna már csak 2 csúszdánál tudtuk fotózni
A célbaérkezés után
sajgó testtel szálltak ki a hajóból,majd ettünk egy kis ebédetItt még kissé el volt kenődve a csapat,mert nem tudták a helyezésüket, ami tulajdonképpen sokkal jobb, mint amit gondoltak. Így elsőre egy, ugyan nagyon jó, de nem erre a versenyre való hajóval, kisebb nagyobb súrlódásokkal a 12 helyet sikerült megszerezniük.
A délutáni szabadprogramok közül wekingék a pihenést és a hideg cseh sört választották, ezalatt Ati, Zsuzsi és én beültünk a raftba és lementünk Zlata Korunáig.
Kellemes őszi napunk volt, nagyon jól éreztük magunkat, és még azt is nagyon megtanultuk, hogy Zsuzsi szereti az őszt:-) és hogy ennek nyomatékot adjon ezt percenként minimum kétszer megosztotta velünk. Ezen a szakaszon csak egy gát volt, közvetlenül a kiszálló előtt, Ati itt már úgy gondolta, nem számít, ha vizes lesz, ezért átadta a kormányzás lehetőségét nekem, ő pedig háttal beült a raft orrába, és úgy videózott. Csurom vizes lett…
Mire leértünk Hodzsiék odahozták nekünk az autónkat, majd miután megbeszélték Atival, hogy a városban hol fogunk találkozni ők elmentek vacsorázni. Mi átöltöztünk, pakoltunk, és ittunk egy kávét.Mi is bementünk a városba, és elkezdődött a bolyongás… Leparkoltunk, és mentünk az étteremben ahol Hodzsiék vártak minket, vagy mégsem, vagy lehet, hogy nem jól emlékszünk az étterem nevére…, nem baj benéztünk mind a 23-ba ami ott volt abban az utcában, de semmi. Ekkor gondoltuk, hogy a mobiltelefonok világában nincs akadály, hát felhívjuk őket. A telefon csörög, csörög, de semmi. Gondoltuk biztos nagyon zajos helyen vannak. Elindultunk az eredményhirdetés, és a buli helyszíne felé.
A belvárosában minden Krumlovban tartózkodó magyarral találkoztunk, csak azzal a néggyel nem, akit kerestünk. A buli helyszínét egy kicsit nagyobb kanyarral sikerült bevennünk mint szerettük volna, dehát jót sétáltunk. Végre odaértünk, gondoltuk, most végre megtaláljuk azt a maroknyi kis magyar csapatot akit mi keresünk, így hát bementünk. Optimistán, fáradtan, és talán mondhatom hogy naivan is egy kicsit. Optimistán, mert gondoltuk, hogy iszunk egy sört, beálltunk a rövidebb sorba, sorra kerültünk majd a sörcsap mögött ácsorgó hölgy közölte, hogy a másik sorba kell állnunk, annak persze a végét is vagy két percig kerestük, de beálltunk. Közben én tettem egy kísérletet arra, hogy körülnézzek, de a füst piszkosul marta a szemem,a sörszagot harapni lehetett, a zene pedig nagyon hangos volt, így fél szemmel nézve, egyik fülemet befogva megállapítottam, hogy Hodzsiék nincsenek itt, és visszamentem sorbanálló társaimhoz. Ezután még talán fél percig bírtuk odabent, majd miután valami technikai malőr következtében beremegett a talpunk alatt a padló, és valami velőtrázó sípolást is hallottunk -remélem nem a zene része volt, mert akkor részvétem az ott maradtaknak- nagyon gyorsan menekülőre fogtuk. Így történt, hogy jártunk is buliban meg nem is, ittunk is sört meg nem is, találkoztunk is magyarokkal meg nem is.
Krumlovi belváros útvesztőin visszasétáltunk az autóhoz, majd elmentünk a kempingbe.
Vasárnap
Köd nincs, viszont sokkal hűvösebb a reggel.Meleg kávénk sokat lendített a reggelen, majd megérkezett Hodzsi -wekingék csapatából, ő volt az egyetlen evezni akaró ember-.
Összepakoltunk, lebonyolítottuk a transzfert, és 9 után nem sokkal már le is csúsztunk az első gáton.
megvitattuk a rábai szemétszedés, és a rába maraton mi életszemléletünkkel összeegyeztethetetlen pontjait, majd miután leértünk megpróbáltuk wekingék hiányzó 3/4-ét előkeríteni,de mivel nem voltak a szállásuknál, mi nem vártunk rájuk. Elindultunk, és ha már tegnap kimaradt a vacsora Krumlovban, hát betértünk kedvenc éttermünkbe Rozmberkben,
ahol a kihagyhatatlan halleves elfogyasztása után sietően elindultunk gyönyörű gyermekeinkhez.
A verseny szervezése igazán nagyon profi volt, hogy előző nap lehet nevezni, hogy adnak útravalót, útközben frissítőt, tartották az indulás idejét, a versenyzők biztonságára nagy hangsúlyt fektettek, a verseny végén ebédet osztottak (folyamatosan), a célnál parkolót biztosítottak.
Mindent összevetve nagyon jól éreztünk magunkat, nagyon szép időnk volt és Zsuzsi szereti az őszt… mi is 🙂
Detti