Vidra túrabeszámolója: Salza, Hinterwildalpenbach túra 2008.04.12-13.
Az esős és melegedő tavaszias idő megtette a hatását, mert a hegyekben az olvadó hó és a pluszban még érkező eső megemelte a folyók vízszintjét. A hét közbeni vízállásjelentések alapján nagyon jó víz ígérkezett a Soca-n. Nagy reményekkel vártam az evezést, mert eddig főleg alacsony víznél eveztem ezt a folyót. A megbeszélteknek megfelelően, pénteken délután Zalaegerszegen átültem a Mecsóhoz, onnan pedig indultunk Szombathelyre Lackóért, akit idáig elhozott egy ismerőse Bécsből. Mi pénteken este le akartunk menni a Toni-ba, a másik kettő kajakos pedig szombaton reggel jött volna. Aztán mégse oda mentünk.
Gábor, Lackó, Mecsó, Vidra Ati, András.
A Soca villámgyorsan szökött a maximum víz felé, aminek hírére az öt fős kajakos csapatunkból a két főből álló TiSZaNE klikkesedés (Tisza Szakaszt Nem Evezünk) rögtönzött túrahelyszín módosítást kért. Azért valamelyik könnyebb szakaszra biztos jók lettünk volna most is… Úgyhogy a megfutamodás miatt a Soca ugrott. A kisvizes Trnovo-nál még nagy volt a bátorság 2 hete.
Alternatív megoldásnak szóba jött a Salza, ami ekkor éppen 200 cm felé kezdett emelkedni. Ez jónak tűnt, főleg megfűszerezve a szombati napot egy Hinterwildalpenbach ugrálással, illetve a vasárnapra betervezett Enns evezéssel, amiből végül nem lett semmi.
A tó alatt közvetlenül, Wildalpen-től 16 km-re le volt zárva az út. Ekkor már teljesen sötét volt, Lackóval elindultunk gyalog megnézni, hogy miért is lett lezárva. Elsétáltunk 100 m-t, jól el is fáradtunk, így visszaültünk a kocsiba, és az éj leple alatt átosontunk a lezáráson. Bár a többi autó nyomaiból úgy tűnt, hogy ez másoknál is bevett gyakorlat. A folyó jobb partján egy hosszabb szakaszon irtották az erdőt közvetlenül az út felett. Volt is szikla, fatörmelék rendesen az úton. Annyira eltakarították, hogy az autóval könnyen ellavíroztunk, de így éjszaka azért szívet dobogtató volt a gondolat, hogy pont felettünk indulna meg egy nagyobb szikla a fairtás miatt megbolygatott hegyoldalból.
A wildalpen-i kempingben kevesen voltak, így az épülethez elég közel letáboroztunk, szokásos nagy kajálás, rövid kis vacsi utáni séta a faluban, majd alvás. Miután úgy mentem el evezni, hogy már két hete nem sikerült meggyógyulni, kissé félve vártam az éjszakai sátrazást. Azért az 5 polifoam, több hálózsák megtette a hatását, ha tovább amortizálódva is, de reggel is még éltem, aminek hangot is adtam, mert percenként akartam megfulladni a köhögéstől. Azért én alapvetően optimista vagyok, így amikor felmentünk a Mecsónak spricckót venni miután megjöttek az Andrásék, a „már neked nem érdemes újat venni” beszólások ellenére meghívtam magam egy új sisakra. Legfeljebb majd belenő valamelyik fiam.
Átöltöztünk, beszálló a wildalpeni kempingnél felett, majd elindultunk lefelé. Végülis 200 cm-nél megállt a víz, ez a kajak.at szerint pont a közepes víz. Én arra számítottam, hogy azért kissé technikásabb lesz, de inkább ekkora víznél inkább csak simult, túl nagy tolóereje még nem volt. A táj szép, ilyen szép helyeken mindig szívesen evezek.
Gábort a Mystic-kel együtt tünteti el a habokban a wildalpeni hullám.
Hagyományos pihenő és csokizás Fachwerk-nél.
A Félalagútnál Lackó hanyatt vágta magát.
Nem néztem az időt, de elég hamar leértünk a T elágazásig. Az elején még közrefogtuk a Mecsót, de hamar kiderült, hogy ezen a vízen esze ágában sincs elúszni, így aztán egy idő múlva már ő is bátran kommandózott. A Lackó kicsit rodeózott a lyuknál. (Erről lenne is pár jó képem most ide, de a nagy képcserélésben pont nekem nem maradt belőle másolat.) 15 km WW II-III-as szakaszt eveztünk normális vízállásnál hűvös, szeles időben. A hidegnek köszönhetően valahogy annyira senki nem akart továbbmenni a kanyonba le Palfau-ig, rendesen átfagytunk a vízen.
A csapat egyik része ezután a kempingnél lévő felső hullámra készült, másik része a Hinterwildalpenbach-ra. Gyors kajak rögzítés, csak a sisakot és mellényt vettük le, és már osontunk is vissza Wildalpenbach-ba. Be sem mentünk a kempingbe, hanem a Lackó felvitte a kocsival a kajakokat a szaunás hídig a Hinterwildalpenbach evezéséhez. Mi meg végignéztük a patakban lévő fákat. Volt benne pár, de olyan nem volt, amit ne lehetett volna kikerülni. Képek a lépcsőssé alakított patakról:
Gábor a hallépcsősnél.
Mecsó boof.
Vidra.
Mecsó.
Gábor.
Gábor, Mecsó, én lekajakoztunk a kempingig a patakon, András valami miatt nem akart evezni, Lackó meg előre ment zuhanyozni, mert fázott. Lehetett volna még víz benne, nekem még jó volt, de a fiúk hosszú kajakja minden lépcsőnél elérte a peremet azt mondják. Mecsó hajója a múltkori Savinján beszakadásból nem gyógyult még ki, mert itt is foghatott valamit, mert este ugyanott megint elsősegélyben kellett szegény kajakot részesíteni:
András és Mecsó elsősegélyt ad a beszakadt kajaknak.
Bár még csak 4 óra volt amire leértünk a kempingbe, elég volt mindenkinek. Gyors meleg (langyos) zuhany, száraz ruha, meleg tea és egészen komfortosan éreztük magunkat. Ennek örömére vacsora után el is mentünk sörözni.
Vidrának jó napja volt. Örül.
Annak ellenére, hogy Gábor az éjszakát szokás szerint a miénkhez képest luxus-körülmények között töltötte (szálloda), a legenyhébben is fogalmazva is kidőlt, és esze ágában sem volt magára húzni az előző napi nyirkos és hideg ruhát. Szerintem valami alattomos antikajak vírus támadhatta meg. Ocsmány egy nyavalya az biztos. Szerencsére az én betegségem és a kajakozás között abszolút nincs semmilyen összefüggés, így Mecsó barátommal társulva Lackó felvitt minket, kettőnket a tó alá a Salzán. Nem jártam még ott, így előbb-utóbb meg kell néznem, hogy milyen ott a Salza. Mecsóval úgy éreztük, hogy erre most jött el az idő. A leírások szerint ezt a szakaszt csak magas víznél lehet kopogás nélkül evezni. Ennek én ellentmondok, most csak 180 cm volt a víz, mivel előző nap óta visszament 20 cm-t, de így is nagyon élvezetes volt.
A táj nagyon rendben van…
Könnyű vadvíz, néha egy zúgó.
Az idő is sokkal szebb volt, sütött a nap, őszintén megmondom, hogy sokkal jobban élveztem a kajakozást, mint előző nap. Meglepően hamar leértünk Wildalpenbe, én úgy éreztem, hogy csak a kétharmadánál lehetünk, amikor megláttam a falu házait.
Levezetésnek még próbálkoztam a fiúkkal a felső hullámban egy rodeózásnak csúfolt mozgásformát több-kevesebb sikerrel, egy úszással. Kipróbáltam a Gábor Project kajakját. Magas szárú neoprén cipővel elég nehezen hajtogattam bele magam, valószínűleg egy sima mokaszin jobb lett volna, és egyszer borulásnál a lábam is kiugrott a térdtámasz alól. Nekem annyira nem jött be ez a kajak, de a Lackó szaltói szépek voltak.
Lackó jól meglovagolta a folyót. Ügyes nagyon.
Még lett volna kedvem evezni, de időben el szerettünk volna indulni, így a gyors öltözés, cuccolás, képmásolgatás után elindultunk haza. Lackót hazadobtuk Bécsbe, majd visszaindultunk Magyarországra.
Megnéztük szeretett folyómat Molnaszecsődnél.
Rába, az örök szerelem
Egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!
Vidra
