Pék Ádám beszámolója:
Mikor legutóbb tavaly novemberben sétáltam itt, nagyon komolyan úgy gondoltam, hogy ezt se testem, se lelkem nem kívánja többé! Aztán persze nem így alakult, ám ennek is megvolt a maga folyamata.
Miután kihevertem a fáradalmakat, és tunyultam is eleget, elkezdtem számomra nagyon kedves barátaimmal „Balboára” járni. Tényleg eszembe sem jutott, hogy ez bárminek is a kezdete lenne, csak örültem a jó társaságnak és, hogy mindenki jól érzi magát! Aztán egyszer csak kiderült, hogy annyira jól ment, olyan kímélő módban tudtam tartani magam, hogy érdemes lenne kipróbálni hosszabb távon is, ezért tavaszra beterveztem pár páros DZD 300-at. ( Egyből hármat is 🙂 )
Az alapelképzelés a szokásos vesszőparipám volt, miszerint a fizikális edzésnél sokkal hatékonybban és nagyobb mértékű fejlődést lehet elérni a megfelelő módszer, illetve „fej” kihasználásval, azaz az önfegyelem és koncentráció párosának alkalmazásával. Úgyhogy önbizalomtól telve indultam Dáviddal ez első páros DZD-mre, ami várakozáson felül jó sikerült! Dávid elképesztően tájékozódik, és számomra felfoghatatlan módon képben van a térinformatikával, akármit is jelentsen ez! Az is kiderült továbbá, hogy nemcsak bírom fizikailag és fejben is, de még a szükségesnél gyorsabb is vagyok. Aztán május végén mentem egy kört Anettel is, aki ugye az enyémet messze meghaladó állóképességgel rendelkezik, ámde nem volt kint ennyi ideig terepen, sőt még csak nem is éjszakázott, vagy legalábbis nem aludt verseny közben. Itt is minden pazarul sikerült, igazi sikertörténet volt sok vidámsággal és különösebb holtpont nélkül.
Itt feltétlenül meg kell említeni a DZD 300 legfontosabb sajátosságát! A Dél Zala Dombjai 300 ugyanis egy családi rendezvény. Nem, vagy nemcsak rokoni értelemben, de Detti, Atti, Vili,vagy alkalmasint Heni, Balázs,Katz Rudi, sőt idegenben természetesen Juhász Peti is ehhez a családhoz tartozik. A lényeg, hogy enélkül a család nélkül nem megy! Ők tudják, mit, mikor,hol, hogyan, bárki más rokon-barát-ismerős-akárki nem fog tudni annyit segíteni, mint ők! Mindenki legyen nagyon boldog és elégedett, hogy ehhez a családhoz tartozhat akár csak átmenetileg is! 🙂
Szóval, mikor Anettel mentünk kiderült, hogy Vilinek idén nem jó a páros sajnos. 🙁 Így viszont lehetőségem nyílt még az általam preferált április-májusi időszakban a 600-ra rápróbálni! Mivel Feri és Misi is indulni szándékozott, máris összeállt a szokásos csapat.
A múltkori induláshoz képest viszont az volt a jelentős különbség, hogy nem akartam hajnalban indulni, erre az volt az okom, hogy mivel a szintidő pontosan 7 nap volt, nem akartam, hogy a beérkezési határidő szintén hajnalra essen. Egy hét alatt sokminden történhet ugyan, de a levalószínűbbnek az látszott, hogy nem fogok 10-12 órával hamarabb beérni, hanem inkább a teljes szintidő kihasználásával, ez esetben viszont jobb világosban, „újraindulva” alakítani a befutót.
A fizikai felkészülésem idén tehát 15-6-7 Balboából és két páros DZD300-ból állt, az fejbeni felkészüléséhez még rengeteg segítettek barátaim, valamint az országúti kerékpárversenyek nyomonkövetése.
Ha valaki ilyen hosszúságú, ilyen hosszú időtartamú kihívásra készül, akkor érdemes lenne példát venni a profi kerékpáros csapatok taktikai felkészültségéről. Hiába tűnhet esetleg úgy, hogy életszerűtlenül túl van gondolva és magyarázva, a helyzet az, hogy akik euro milliós költségvetéssel dolgoznak, nem lehetnek olyan buták… Az energiahatékonyságról és energia spórolásról szólnak a pl. három hetes körversenyek. Bizony minden nüansznyi apróságra érdemes figyelni, minden tized százalék energiát meg kell spórolni, mert amikor lehet, akkor kell is beleadni apait-anyait és ehhez jó, ha van energiája az embernek. Ott kell igyekezni, ahol a legkevesebb energiabefektetéssel lehet nyerni a szintidőn. Ezek többnyire a vízszintes szakaszok, márpedig a ritka kivétel Galyaváron kívül mindenhol a vízszintes szakaszból van a legtöbb, szóval ott kell gyorsan menni, és nem a hegyen meghalni! Nem az számít, hogy ki ér fel először a hegyre, hanem, hogy ki veszít kevesebb energiát.
Ja,könnyebbség, hogy ott amúgy sincs senki, úgyhogy nem is nagyon lehet versenyzni senkivel. 🙂 A tudomány az, hogy ne a hegyre készüljünk, hanem a vízszintes, vagy vízszintes közeli szakaszra! Vilivel beszéltünk sok ilyenről, és mivel ő aktív kerékpáros remekül megértettük egymást! Emiatt is. 🙂 A túrázás kevésbé megterhelő a szervezetnek, mint a futás, ezért az agynak nem kell annyira koncetrálnia a sebesség, a légzés, a tempó, vagy akármi fennartásához. Ez remek hír önmagában, ámde benne van annak a veszélye is, hogy egyszerűen túl sok energia marad parlagon az agyban, és ezt az energia hülyeségekre, rossz gondolatokra fordítódik. Márpedig az ember legnagyobb ellensége saját maga, ezért sokkal jobban jár mindenki, ha különös figyelmet fordít ezen energiák levezetésére, felhasználásra. Az egy dolog, hogy igyekszem minimalizálni az energiafelhasználást, hogy minnél kevesebbet pocsékoljak el, de ha a megmaradt, agyi kapacitásom egy részét enrergia nyerésre használom, máris sokkal jobban állok. Tök jó ugyanis, lehet energiát nyerni! Az, hogy gondolunk valami lelkesítőre, családra, ilyesmi szuper dolog, kellő idő múlva azonban már nem hat kellően. Viszont a megújuló „energiaforrások” a napsütés, az árnyék, a kellemes lejtő, a szél,stb. mind mind apró pici jóérzések, tizedszázaléknyi plusz energiák, ha a túrázó nyitott rá, vagy van energiája odafigyelni ilyesmire. Röviden, a pozitív dolgokat is észre kell venni, meg kell élni és ki kell használni, nem csak szenvedni és senyvedni 🙂
Ami még növelte az önbizalmam erre a hétre azok az előjelek, bárhova fordultam mindenhol bíztatással és segítségnyújtással találkoztam! Nyomkövetés 3 perc alatt megoldódott, írtam Öcsinek, hogy hogy lehetne ezt megoldani, erre kb azonnal jött a válasz, hogy persze, szóljak, hogy mikor és megoldjuk! 🙂 Extraszuperatomállatkirályság! Csak a Maraboo!!! Aztán a világ legjobb energiaszeletét is sikerült egyik napról a másikra rendeznem Danival! Egyen mindenki Mig 21 nugátos csokit! Koffein, taurin és még baromi finom is! Bcaa-t és maltodexrint is kaptam nyitás előbb a barátaimtól! Amúgy ez tényleg nagyon klassz dolog, nagy tisztaságú porokat veszek és összerakom maganak ki tasakokban annyit amennyi számomra a legjobb. A matodexrin limonádénak pedig kiváló energiaellátást ad, de még fosatós ballsztanyagok sincsenek benne! Vital-Trend, nézzetek utána 🙂 Cipőm is lett, pompás Hoka Stinson, pont olyan, mint az előző, Jakab elintézte, összehozta, király!
És akkor most a sétáról:
Meglepő módon majdnem pontosan 4-kor sikerült elindulnom, és még Detti és Atti is ott voltak meglepetésből 🙂 Mentem, mentem, mendegéletem, sütött a nap, ettem-ittam többnyire időben, az volt a terv, hogy mivel nemrég indultam, így nem éjjel pihenek, hanem majd maximum a hajnal 5-6 közti álomkóromkor pihenek egy órát. Ahogy ott éjszaka bolyongtam egyszercsak elkezdtek lövöldözni a vadászok, nem volt megnyugtató. Gondoltam én mindenféle rosszra, hogy hogyan lőnek le és, hogy az mennyire rossz? Aztán nem volt semmi és Őrtilosban kiderült, hogy a horvát oldalon duhajkodnak, de onnan meg már csak nem lőnek át ide 🙂 Liszóba érve aztán tényleg nagyon álmos lettem, de annyi finomat ettem, hogy valahogy kibírtam, aztán egyszercsak ott volt Vili! Onnantól igazi örömséta volt, sok pihenéssel, meg röhögéssel, elkísért egészen a zalakarosi kilátóig. Az nagyon sok km ám! Ráadásul mivel némi fosás miatt lekéstük a karosi buszt, ezért várt egy órát a következőre, miközben én aludtam. Ja, csak mondom, hogy tiszta legyen, milyen is a jó kísérő, mikor felébredtem ott volt mellettem a kulacsom feltöltve. Érted, bár ott volt a kút pár méterre tőlem, mégis mielőtt hazament volna, volt gondja rá, hogy nekem ennyivel is könnyebb legyen! Na, ez a nagy dolog 🙂 Mindenesetre, hajnal 2kor sikerült elindulnom (egyre terveztem, de hideg volt és nem akaródzott kimászni a hálózsákból) aztán Orosztony után nem sikerült alvás nélkül bejutni Zalaszbarba. Izolációs fóliába tekerve, és úgy izolációs zsába bújva pihengettem vacogva fél órát. Gondoltam én, valójában azonban másfél óra volt, szóval aludtam is 🙂 Zalaszabaron bolt, habzsi-dőzsi-sudocrem-új zokni, luxus a javából! Újjászületve mentem az időnyerős hosszú betonos szakaszon. Úgy alakult, hogy idén nappal jártam arra ahol novemberben éjjel, szóval egy csomó nagyon klassz dolgot láttam! Volt egy fahasábokból rakott építmény, illetve a Kányavári sziget is sokkal jobb érdekesebb volt nappal. Majd a csodás napsütésben elsétáltam Sármellékre, onnan jobbra a használaton kívüli vonatsínen Fenékpusztára és Hévízre, annyi gond adódott csak, hogy nem volt innivalóm, úgyhogy ezt a szakaszt 6 deci vízzel abszolváltam, de egyáltalán nem volt ez olyan borzasztó dolog, elfogadtam, beletörődtem, oszt ennyi 🙂 Persze Hévíz köztemetőjében pótoltam a folyadékot, meg felkészültem a továbbiakra, a Vadlánra.
A Vadlán még mindig remek, sokat fel, sokat le és elképesztően kényelmesen aludtam a Berzsenyi kilátónál, még tüzet is raktam 🙂 Mintegy 6 óra pihengetés után nekiindultam és kicsit később hipp-hopp várt Vili reggelivel 🙂 Innentől megint remek napunk volt, csak az iszonyú meleg teljesen lefárasztott, Ederics végén alig bírtam felmenni a hegyre, ott volt az egyik azon kevés számú alkalom egyike, amikor szükség volt az elmúlt évek túrázási gyakorlatára. Végül eljutottunk a Bazalt utcához, ahol simán átkeltünk, Vilivel sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb volt! Az aznapi terv ugyan a Rezi várig volt, a körülmények hatásásra mégis inkább a Sztúpánál aludtunk. Tűz, kaja, hálózsák, szuper volt. Reggel ismét frissen indultunk útnak, Vili adatai szerint 6,2 km/h átlagot mentünk, minden remek! Egészen Kehidakustányig tartott a jóság, aztán Attila kedves figyelmessége a régi zöldön való bukdácsolás kicsit visszavett a vidámságból. Utána kicsit megnyomtuk, hogy kisiessük magunkból a dolgot, de így legalább elértük Vilinek a buszt! 🙂 Én meg továbbmentem Zalaszentmártona, ahol csodák-csodája nyitva volt a helyi kultúrház, úgyhogy fűtött helyiségben aludtam pihentetőt! Itt kaptam egy üzenetet Misitől, hogy Dióskálon (a következő faluban) jól lehet aludni a buszmegállóban, azt hiszem jobban jártam 🙂 Reggel besétáltam Orosztonyba, és onnantól már csak a szokásos. Mivel Anettel 17 órára értünk be, ezért viszonylag egyszerű volt onnantól, nekem csak ahhoz kellett tartanom magam, hogy az akkori szintidőnk alatt legyek egy órával. Mivel akkor elég sokat időztünk és pihentünk itt-ott, nekem már csak ezen kellett faragni egy kicsit. Ehhez képest Söjtörön ismét sikerült másfél órával többet aludnom, mert a telefonom ébresztését szundi helyett kikapcsoltam 🙂 Na, sebaj, majd jobban igyekszem! Sikerült világosban lejárni a mumus szakaszt Lendvadedestől-Tormaföldéig, ahol a ravatalozóban telefont is töltöttem és nagyon jót aludtam. Hajnalban Vörcsökről Budafapusztára elég lehangoló volt, itt volt a második küzdelmesebb szakasz. Az mondjuk vicces volt, hogy ahogy lehajtott fejjel mentem sietve egyszercsak fennankadtam egy sorompón… Még jó, hogy nem estem át rajta 🙂 Annyira magam elé néztem, hogy mire a látóterembe került, már neki is mentem. Kistolmácstól ismét haladós szakasz van, készültem is rá, úgyhogy sok időt hoztam a szintidőn, aztán találkoztam Léhárt Zolival, utána a Kék fűrészen Atival, később csatlakozott Kovix, a sormási útnál Vili várt, elképesztő volt ilyen csapatban bemenni a célba, sőt a városban Detti és Misi is a feleségével elémjött! 🙂 🙂 Nekem ez nagyon nagy dolog ám volt ám! Köszönöm az élményt!
Összegzésül, egészen komfortosan megoldottam szintidőn belül és annak ellenére sem került veszélybe a teljesítésem, hogy többször több órát elpackáztam. Úgy látszik, hogy a megfelelő menniségű és minőségű pihenéssel ez is belefért. Az alvás pihentető hatásán kívül az is nagyon sokat segített, hogy a cipőmet és a zoknimat levéve órákig szellőzött a lábam, ettől a felázás sem jelentett akkora gondot. Szóval szerintem nem is volt olyan megterhelő ez a 600km, tudom, hogy mennyi energiát tettem bele a felkészülésbe, vagy, hogy milyen kevésszer kerültem nehéz helyzetbe, ezért meggyőződésem, hogy elég sokan képesek lennének erre!
Az, hogy Misi mekkorát küzdött és milyen elképesztően sokat szenvedett számora elképesztően nagy dolog! Igazán nagyon gratulálok neki! Sehogy se lett volna igazságos, hogy ha nem előttem végez! Ha egyszer úgy adódik szívesen kísérném!
Én viszont végeztem és jól végeztem a dolgom a DZD 600-on, ennél se nem tudok, se nem akarok jobbat menni és főleg ennyi időt az erdőben tölteni! Köszönöm a lehetőséget, mostmár jöjjenek mások!
Magam részéről maradok a DZD 300 páros teljesítésnél, amennyiben ez érdekelne valakit, és lenne elég jelentkező a dzd.hu-n, vagy a facebook oldalon, és Atti kisorsolja a szerencsést/szerencsétlent 😀
