Őze Erzsébet első Dél Zala Dombju Ultra Trail 300 beszámolója:
Köszönöm mindenkinek, ki szurkolt és gondolt rám. Nehéz volt meghozni számomra a döntést, hogy kiszállok, bármennyire is ésszerű, hogy fájós térddel nem vágok az éjszakának a további távnak. Felkészülésnek szántam a DZD-t egy későbbi túrához. A képek és videó láttán bele szerettem a tájba és látni akartam, érezni az illatát.
Hetek óta készültem a túrára. Hiába van mögöttem több más tájegységi túra. Ezt a vidéket nem ismerem. 2x jártam a „rokin”. Próbáltam összefésülni, információkat a DZD-ről. Az időjárás ismét megviccelt, nem csak a Budai Térképkörnél, mely éppen a vöröskód-riasztással esett egybe. Pár esős túrán már voltam, de nem itt. És Ati írta, esőben nagyon nehéz a terep. Mégis mekkora esőben??? És mennyi fog esni?? Már Nagykanizsa felé haladt a buszom, mikor láttam a szántóföldek víz alatt.
Nagykanizsán pedig semmi nem esett. Tanácstalan voltam kockáztassak-e? Az indulás mellett döntöttem.
Reggel borult idő fogadott. Ahogy Ati is írta, a Miklósfai arborétumnál levő tó után jött az első bevetés a fűbe. Valaki nem rég járhatott arra, néhol látszott, hogy meg van törve. A cipőm gyorsan átázott, végül is erre készültem a cipő választásánál. Minthogy arra is, hogy esni fog. 20 km-t se mentem, a Szigecskei rétnél esni kezdett. Szép, dús füves réteken haladtam. Egyre jobban dúsabb lett az alj növényzet és eső is rákezdett. Alig vártam, hogy vége legyen annak az útnak és Bagolára érjek. Egy kicsit jobb rész következett feledtette is az előzőeket. A Hétbükkfa forrás után a zöld sáv kissé csalós volt, eleje a kilátóig szépen felszórva mulccsal. Utána elkezdődött a fekete leves, a csúszkálás. Miközben sokszor bénáztam az járt a fejembe, hogy a futók, hogy tudnak rajta futni? Milyen ügyesek! Zalaszentjakab környéke jónak zuhét kaphatott, az utakon átfolyás nyomai melyek, mely gyors lefolyású vízre utalt, a hordalékot is hozta.
A jól járható részeken nem csak a lábam elé néztem. Igazán szép látvány fogadott búzavirággal, szarkalábbal, pipaccsal, dombokkal tarkított táj. A boros pincék illata törte meg monoton haladásomat, tavak nyugalma majdnem megállásra csábított. Majd ismét a csúszós, füves utak. Éppen Zalaszentjakab felé haladtam egy erdőben mikor az alig 10 méterre megpillantottam egy fenséges szarvasbikát. Fantasztikus érzés ily közelről látni. Egy néma csend lett körülöttem talán még a szívem is megállt, hogy ne törje meg a pillanatot. Szerettem volna lencsevégre kapni, de erre már ő is felfigyelt. Tekintetünk összeért és ő már könnyeden tovább szökkent. Igazán megtaníthatná, hogyan kell, mert ér továbbra is csúszkálva mentem. Végre település és talán változik a terep, a jobb térdem már kezdett fájni pedig lett rátéve tape. Egy kis betonút és kutyák melyek igen viccesek voltak. Szegények tépték a láncukat úgy ugattak, de csak addig, míg láttak. Az út mellett a kukorica igencsak vízben állt. Az autópálya alatt egy kis felduzzadt patak
fogadott, sebesen robogva. Átugrani esélytelen lett volna. Majdnem térdig érő víz volt. Maradt átgázolni rajta.
Ismét könnyebben járható szakasz jött, hiába már a térdem csak vacakolt. Majd elmúlik, Gondoltam. A Csapi utáni szántóföldek annyira nem is voltak vészesek, néhol be volt szántva az út, de már éltünk ilyen időket. Az erdős rész Nagybakó előtt már húzósabb volt, még a csalán is megterem ott. A víz is megállt. Csúszkáltam a térdem csak szúrt továbbra is. Kiérve az erdőből combközépig érő szép dús fű már nem is érdekelt. Ekkor jött a gondolat ilyen térddel tovább menni az éjszakának? Ez az utolsó
hely honnan vissza tudok menni Nagykanizsára busszal. Szerencsére Detti és Ati eljött értem és bevittek. Köszönöm ezúton is nekik.
Hogy mi zajlódott le bennem? No, ezt még boncolgatnom kell. Reggel felébredve továbbra is fájt a térdem és esett az eső. DZD megvár, térdem viszont egy van. A
jobból, ami most nem jobb.
Őze Erzsébet
