Sallós László túrabeszámolója:
Évtizedek óta a honi (de leginkább a megyei) vízitúrázók idénnyitó túrája, a bodrogzugi a május 1.-t magába foglaló hétvégén. Ekkor már általában olyan az időjárás, hogy a kevésbé bátrak is be mernek vállalni egy-egy sátorban töltött éjszakát. Az idén sem történt másként.
A naptárnak köszönhetően a hétvége négy naposra kerekedett, és az időjósok is kellemes időt ígértek. Mi kell még a hosszú holtszezon után, az egyébként is kiéhezett vízitúrázóknak. A türelmetlenebbek (mint jómagam a párommal) a pénteki robot után, még aznap útra kerekedtek, hogy már a péntek estét is a vízparti táborban töltsék. A késő éjszakába nyúló bográcsolás és pár deci jófajta tokaji elfogyasztása közben, felelevenítettük a korábbi évek emlékezetes pillanatait, elemezgettük a következő napok lehetőségeit. Az alacsony vízállás nem sok jót ígért. A tavalyi és két évvel ezelőtti túra nagy vízen volt, ami azt jelenti, hogy Tokajból akár torony iránt el lehetett jutni evezve Patakra. A korábbi évek tapasztalatával felvértezve sejtettük, hogy az idei ártéri túra kemény dió lesz. A kis vízmennyiség, a már javában burjánzó növényzet, megnehezíti az ártéri csatornákon való evezést, sőt többször átemelésre is szükség lehet. De mit nekünk….A Bodrogköz attól is izgalmas, hogy minden éven más arcát mutatja.
A szombat verőfényes, a Bodrog vize, mint augusztusban olyan tiszta és sima. A vízreszállás kissé nehézkesre sikeredett, de 18 kenut, közel hetven emberrel és négy napi cuccal elindítani nem is sima ügy. Pláne, hogy a csapat fele elsőtúrás és a legfiatalabb még csak 8, azaz nyolc hónapos.
Na végre vízen vagyunk!
Néhányszáz méter bemelegítő evezés után, az első próbatétel a Zsaró zsilipjénél várt a csapatra. Átemelés! A szerencsésebbek kenuja átfért a zsilip alatt, de akadt néhány kenu amit át kellett emelni. Miből áll az átemelés? Az alig tíz perce berakott cucc kipakolása, kb. 30 méter kenucipelés, cucc be, és máris újra vízen vagyunk. Mégis van benne jó dolog, azt is elmondom, hogy mi. A szombat esti zalkodi bográcsolás közepette ütötte meg a fülem a következő mondat, egy elsőtúrás pesti fiatal szájából. „Nekem nem is elsősorban a táj, és az evezés tetszik legjobban eddig a túrában, hanem az hogy itt mindenki figyel a másikra, itt mindenki segíti a másikat. A rutinosabbak az újoncokat jó tanácsokkal, az erősebbek a kevésbé erőseket a karjukkal.”
Túrázom már pár éve, remélem még fogok is, de ez a mondat a legszebb emlékeim közé tartozik.
Azért a zalkodi táborozásig még átemeltünk párszor, sőt olyan élményben volt részünk, amiről a legrégebbi túrázók közül is csak kevesen mesélhetnek. Ha egyáltalán…..
Ilyet még a berekjáró Matula sem látott.
Az alacsony vízállás, a buja növényzet miatt amúgy is nehéz evezést, még helyenként bedőlt fák is akadályozták. Egy helyen olyannyira, hogy bizony fűrésszel kellet utat vágnunk magunknak. Szerencsére előrelátó túravezetőnk gondoskodott egy láncfűrészről, így szó szerint átvágtuk magunkat.
Vasárnap, mint a szombat. Szebbnél szebb vizeken, és csak három átemelés az olaszliszkai spiccig, ahol már az élő Bodrog partján, szemben a Zemplén lábaival táborozunk. Az avatatlan kezek már feltörve, itt már mintha mindenkinek jobban menne a sátorállítás, és a krumpli is hamarabb pucolódott meg a paprikáshoz, mint első este. „Hiába no, nevelődik a gyerök” mondaná talán még Matula is. A hangulat azért töretlen, sőt!
A harmadik nap már gyerekjáték a Bodrogon, végig a Tokaji hegy lábánál. Még egy kis ejtőzés az utolsó kilométeren, és vége. Sajnos.
Az esti pincelátogatás már a hab a tortán. Vacsora borkóstolóval, a világ egyetlen olyan italával, mely egy nemzet himnuszában meg van említve. Ennél jobb befejezés nem is lehetne, ha csak az nem:
Jövőre, veletek, ugyanitt!
Hella
