Kedveskéim! Hol is kezdjem? Sokat gondolkodtam ezen a beszámolón. Hogyan lehetne megfogalmazni, hogyan lehetne nektek átadni az ott átélteket. Aztán rájöttem, hogy ez lehetetlen. Mikor célbaértünk, jöttünk rá, hogy tulajdonképpen nekünk ez a három nap teljesen kimaradt. Végülis minden nap ugyanazt a tendenciát követtük. Elindultunk, teljesítettünk egy Piros85-nek megfelelő távot, aludtunk, pihentünk, majd másnap kezdődött az egész előlről.
Ádám már az indulás előtt felvázolta nekem a tervet. A cél az volt, hogy a pihenés, regeneráció mindenképp beleférjen ebbe a bő három napba. 3×5 óra alvás/pihenés volt az előírt. Ezt be is tartottuk. Vettem egy 30 literes hátizsákot, illetve kaptam kölcsön Terna Szilviától egy fain hálózsákot és egy kamáslit, amit ezúton is köszönök. 😘 A legszükségesebb dolgokat pakoltam még be: elsősegély csomag, tű, fertőtlenítőszer, sudocrem, gyógyszerek (fosás, hányinger ellen, fájdalomcsillapító), két meleg pulóver, egy meleg nadrág, 2 db váltózokni (ami kevésnek bizonyult), fehérnemű, nedves törlőkendő, papírzsepi, izolációs fólia, eső- és széldzseki (2 in 1), cigi. 🙂 A hátizsák így is tele lett, kb. 5 kg-t nyomott. Ezt egy 54 kilós pálcika nőnek nehézkes cipelni. Ettől féltem a legjobban. Mi lesz, ha nem bírom majd a súlyát, és emiatt kell kiszállásra kényszerülnöm, mert a hátam úgy megfájdul, hogy nem bírok továbbmenni. Alaptalan volt a félelmem. Ádám megnyugtatott, hogy az elején még nehéz lesz, de egy idő után hozzászokik az ember. Így történt. Megszoktam már a második nap, hogy a hátamon van. Inkább az volt már a szokatlan, mikor nem volt ott. 🙂 Azért éreztem, hogy húzza a vállam, de kibírható volt. A képeken is jól látszik, hogy egy törékeny, sovány nő egy hatalmas zsákot cipel, amely alatt szinte teljesen eltűnik.
A másik nagy félelmem az éjszaka volt, illetve az alvás helye/milyensége/minősége. Életemben nem tettem még meg ekkora távot, nem éjszakáztam még ilyen módon. Szerencsére Ádám már 4x-es teljesítőként pontosan tudta, hol fogunk aludni. Én meg kis naívként kérdezgettem tőle, milyen lesz a második meg a harmadik éjszaka. Mert az elsőt már ismerem, de sosem mentem még annál tovább. Elmondta, hogy ugyanolyan, mint az első. Bevallom, de nem hittem neki, de itt is beigazolódott, hogy igaza van. Az évek meg a rutin, ugye? 😃
Első éjjel, negyed 2-kor, Orosztonyban a temetőben, egész pontosan a ravatalozó bejáratánál „vertünk sátrat” 91 km után. Az egy viszonylag szélvédett hely volt. Derékaljat nem vittünk magunkkal, így a hideg padlóra terítettük az izolációs fóliát, rá a hálózsákot, és abban húztuk meg magunkat. Rá kellett döbbennünk, hogy a hajnal a leghidegebb. 5 órakor 2 fokra ébredtünk. Ébredtünk? Alvásnak nem nevezném, inkább csak bóbiskoltunk, mert már éjjel is vacogtunk, és a testünk nem termelt elég hőt, hogy kifűtse magát. Ez az energiaveszteség egy ekkora távon eldöntheti a továbbmenetel sorsát. Úgy döntöttünk hát, hogy a következő két éjjelen este 8-9 között fekszünk, és hajnali 1-2 között indulunk útnak, hogy a fagyosabb órákban inkább mozogjunk. Ez bevált. Második éjjel Söjtörön aludtunk, féltávnál. Belegondoltam, hogy ez már féltáv, innen már hazafelé megyünk, de a cél még olyan beláthatatlan távolságra (150 km) volt, hogy inkább elhessegettem a gondolatot.
Ádám egy általános iskola udvaráról szerzett egy fasza nagy szőnyeget, amit a főút szélén kialakított betlehemes kis faházba vitt, ott terítette le. Erre raktuk aztán a hálózsákot, és bebugyoláltuk magunkat a fóliával. Akkor aludtam a legjobban. 2 órát biztosan sikerült. Nem fáztam abszolút, nem dideregtem. Hajnal 1 órakor pedig tovább tudtunk indulni minden gond nélkül. Addigra már azért kezdtek kialakulni a lábaimon a vízhólyagok a rossz cipőbefűzésnek köszönhetően. Ne kérdezzétek, miért nem álltam meg átfűzni őket, de hagytam úgy, ahogy be volt fűzve. Naponta háromszor-négyszer is kellett sudocrem-ezni, mert hajnalban a nedves fű, és a sár is eláztatta a cípőinket. Itt egy új praktikát is tanultam: vékony sportzoknira húztam a vízálló zoknit, miután jó vastagon bekentem a lábaim sudocrem-mel. Bazi nagy találmány. 🤣 A harmadik éj Tormaföldén ért bennünket, kb. 233 km-nél. Itt is a temetőt, valamint a ravatalozót vettük célba. Hálózsákot cseréltünk Ádámmal, mert az övé sokkal melegebb volt, mint az enyém (ami 7 fokig komfortos), így ő fagyoskodott picit, én viszont ismét jót pihentem. Aludni nem sokat tudtam, de legalább regenerálódtam az újraindulásig. A negyedik nap hajnali negyed 2-kor indultunk, az éj leple alatt. Mentálisan ez volt a legkönnyebb. Tudod, hogy aznap már célbaérsz, nincs több éjszakázás, csak az aznapra beosztott távot kell valahogy teljesítened.
Ádám útközben rengeteget mesélt nekem az egyedüli teljesítésről. Dél Zalában nem találkozol emberrel az erdőben. Vadállatokkal annál inkább. ❤ Egyedül teljesen más, mint párban. Nincs kihez szólnod, magadra vagy utalva. Magadnak kell megoldanod mindent: a pihenés helyét, az éjszakázást, a boltok felkeresését (az első boltot egyébként már 100 km felett találtuk nyitva. Ezekben a kis falvakban nagy szerencse kell hozzá, hogy nyitva lévő boltot találj. Ez még nehezítheti a teljesítést olyan szempontból, hogy az ember könnyen eléhezhet). De nem is ezek a fizikai dolgok igazán a nehezek. A legnagyobb feladat az, hogy mentálisan és fejben is rendben légy. A DZD-n az indulók többsége amiatt száll ki, mert nem tudja kezelni ezt az egyedüllétet, a magányt, azt, hogy senkivel nem találkozik útja során. Elveszti a józan eszét, és az ítélőképességet, teljesen befordul. A 310 km marha hosszú ahhoz, hogy a mentális jólétet ekkora időn keresztül fent tudd tartani. Ez egész egyszerűen egy szinte lehetetlennek tűnő teljesítés. Mégis vannak olyanok, akiknek ez sikerül.
Útközben én kézzel-lábbal tiltakoztam Ádámnak azzal kapcsolatban, hogy én ezt valaha is egyedül akarom majd megcsinálni. A célbeérkezés után másnap természetesen másképp láttam már…❤ Beteg egy világ ez…És én vissza akarok menni, és át akarom élni azt a magányt és befeléfordulást, amit az egyedüli teljesítők is átélnek.
Hogy nehéz volt-e ilyen formában? Nem volt nehéz. Pihenéssel/regenerációval megoldható itt is minden. Van rá 90 órád, hogy célbaérj. Ebbe a 90 órába rengeteg minden belefér. Kérdezitek, ha nem volt nehéz, miért nem indulok egyedül? Fent van a megoldás kulcsa. Az egyedüli teljesítés jóval nehezebb, jóval több mentális odafigyelést igényel, mintha párban menne az ember.
Elmondhatom, hogy – míg fejben nem vagyok elég erős egy ekkora távhoz – rengeteget tanultam ezalatt a három és fél nap alatt. Semelyik másik ultraversenyemen nem szereztem ekkora tapasztalatot, mint itt, Dél Zalában. Talán ezért is annyira különleges számomra ez a hosszú hétvége. Megtanultam – ha segítséggel is – de jól kezelni a holtpontokat, melyek nem tartottak túl sokáig. Nem tudnék olyan megborulást említeni a teljes táv során, ami odáig vezetett volna, hogy feladom.
Szeretnék köszönetet mondani Atinak, hogy életre hívta a DZD-t, hogy megalkotta ezt az útvonalat. Egészen biztosan sokat csuklott, mikor áthaladtunk egy-egy járhatatlan részen. 🤣 Bocsi, hogy beszakadt alattam a kishidad! 😃 Köszönetet érdemel Vili, a mi Vilink, aki az első, harmadik és negyedik napon is képes volt kilométereket bringázni, hogy aztán kísérhessen bennünket egy darabon. A DZD szívügye neki, mindig kimegy egy-egy teljesítőhöz, és kíséri őket egy darabon. Jól összeszokott kis csapat lettünk. 😍 S végül, de nem utolsósorban, köszönöm Ádámnak a navigálást, a sok-sok segítséget, a sok beszélgetést és a rengeteg hallgatást az út során. Nélküle én ehhez még bazi kevés lettem volna.
A DZD nehézségét jól mutatja, hogy eddig 4 nő teljesítette ezt a kihívást. Büszke vagyok arra, hogy közéjük tartozom.
Hogy mikor megyek vissza? Fogalmam sincs. Azt tudom, hogy vonz. Beszippantott végleg az a közeg, és most már nem ereszt. Vágyom oda vissza, hogy ismét belépjek abba a háborítatlan, sallangoktól mentes csodaországba. Vágyom az ottani magányra, egyedüllétre…az erdőre…az otthonomra…❤
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.