Fergeteges (hófergeteges) Savinja túra – 2008.03.22.
Andrásnak igencsak korán kellett kelnie, hogy Zalaegerszegen becsatlakozva Mecsóhoz és Krisztiánhoz, hajnali 6 órára megérkezzenek hozzám. Természetesen egész héten ment a variálás, hogy hova is menjünk evezni, de mivel remény mutatkozott arra, hogy ha alacsony vízzel is, de evezhető lesz végre a Savinja, András biztatására egyhangúlag a Savinja mellett döntöttem pénteken este. Az evezős csapatunk ezúttal Mecsóból, Andrásból és belőlem állt. Krisztián barátunk volt kedves elkísérni minket, így az autótranszferre se volt gondunk.
Gábor sajnos ezúttal is kimaradt a buliból, mert beállt a háta. Nincs szerencséje, lassan itt a nyár és még nem is vadvizezett.
Az időjárás előrejelzések környékre egész napos ködös időt, szakadó esőt, 5-10 fokos hőmérsékletet ígértek. Semmi gond, Mecsóval egész jól hozzászoktunk már az efféle időkhöz, a Mura után ez már szinte melegnek is tűnhet.
Mecsó autójával mentünk, így ők jöttek értem. Alighogy megérkeztek, elkezdett esni az ónos eső. Egyszer is rossz ilyen időben hajót kötözni, nemhogy kétszer. Mivel Mecsó tetőcsomagtartója új volt, ki kellett próbálnunk, hogy hogyan a legegyszerűbb feltenni rá a három kajakot. Elsőre nem sikerült. Túl messze vannak a rudak, kenut szállítani nagyon jó, de kajaknak nem a legideálisabb.
A tervezett fél hetes indulást dupla pakolással is sikerült 10 perces csúszással véghez vinnünk. Teljesen jó! Az ónos eső időközben átváltott esőre, így már az út sem csúszott annyira.
Hamar odaértünk a magyar – horvát határhoz, tőlem csak 20 km. A horvát oldalon a már jól ismert vámos volt. Nem tudom mi baja van a kajakosokkal, de mindig a kajakok papírját kéri. Végül is átengedett most is, mint már máskor is. Csak úgy kell tenni, mintha nem értenénk mit akar.
A horvát – szlovén határon meg a szlovén határőr túrta át a csomagjainkat. Kár, hogy nem visszafelé tette, a vizes evezős ruha maradandóbb élmény lett volna.
Szlovéniában elkezdett nagyon szakadni a hó.
Gondoltuk, hogy majd talán az autópályán már nem lesz annyira havas az út. Hát nem így volt. A szembejövő oldalon az autópályán néhol több kilométeres sor is volt a feltorlódott és elakadt kamionok miatt. (Már aggódtunk a hazaút és a hólánc hiánya miatt.) Mi szerencsére egész jól tudtunk haladni, és a mostoha időjárási körülmények ellenére is a GPS áltál kikalkulált eredeti érkezési időpontnál fél órával érkeztünk csak később.
Vízállástól tettük függővé azt, hogy melyik szakaszt is fogjuk evezni. A Luce feletti ócska gátnál láttuk, hogy ennél feljebb menni teljesen felesleges is lenne, bár különösen nem is terveztük előtte se. Itt viszont nem volt értelme beszállni, mert kevés volt a víz.
Elmentünk vissza le Luce-be, és a település központjában, a Lucnica torkolatánál szálltunk be.
Innen könnyed WW II volt közel 1 km-en keresztül. A víz is sajnos nagyon alacsony volt, így az egyetlen nehézséget az adta, hogy megpróbáljunk találni egy olyan vonalat, ahol kivételesen nem köveken kell tovapattogni.
Aztán elkezd fokozatosan nehezedni a folyó WW III-tól:
Az út végig a folyó mellett folyik, így evezés előtt ezeket a nehezebb helyeket meg lehet nézni az útról is. Az ötösnek nevezett hely előtt van egy jó kis tömbös szakasz. Rengeteg nagy szikla, letörések, WW III-IV+. Én errefelé még nem eveztem, így különösen megörültem ennek a résznek. Annyira örültem, hogy se videó, se fénykép nem készült, elfelejtettem a nagy örömködésben. Még így alacsony víznél is nagyon élvezetes volt, magas víznél biztosan nagyon nehéz, közepes víznél talán még könnyebb, mint most volt, mert akkor annyira nem kell kerülgetni a köveket. Van limány is rendesen, ekkora víznél mindent lehetett előre látni, nem kellett egyszer sem kiszállni és megnézni a partról semmit. Nagy víznél elképzelhetőnek tartom, hogy ennél a résznél is szükség lehet rá. Lehetne hosszabb is…
Ezután jön az ötösnek (WW V) írt hely. Könnyű megismerni, mert a jobb parton hatalmas kőcsuszamlás van, a bal parton pedig fent van egy fehér ház. A ház és a folyó között pedig természetesen fent magasan az út.
Az útról is tökéletesen meg lehet nézni evezés előtt. Az útról, magasról így nézett ki:
Szerintem is kissé túlzás rá az ötös, de azért mindenképpen előzetes megtekintést és jobb kajakos tudás szükséges az evezéséhez. Úszni és eszkimózni (főleg ilyen alacsony víznél) biztos nem jó rajta. Mint látható, igazán három részből áll. A részek között lehet enni egy csokit, nagy limányok vannak, könnyű kiállni.
Először jöttem én:
Aztán következett András:
Mecsó megfogadta a tanácsomat és nem törte össze magát és átemelt, bár meg kell említenem, hogy a felette lévő tömbös szakaszt nagyon szépen evezte szerintem. Nekem személy szerint az a rész még jobban is tetszett, mint az ötös, de ez is nagyon jó.
Az ötös hely alatt van egy gát, minimális átfolyó vízzel. Itt át kellett emelnünk, 60 métert cipekedni és folytathattuk tovább az utunkat:
Ekkora víznél eltűnt az a lyuk Struga alatt, ahol egyszer nagyobb víznél egy nagyot úszott mindenki, aki akkor ott kajakozott (hárman):
Néhol egy kis szörf:
Aztán a jellegzetes helyek útközben:
Egy gát Mecsóval:
Egy másik gát a Ljubnó híd alatt Mecsó fejével:
Pár kellemes kép a Tevá-s helyről a Juvanje kereszteződésnél:
Nekem és Mecsónak nagyon tetszett, repetáztunk is, amíg András éppen a megfagyásával volt elfoglalva.
Aztán a Prodnik-nál a kötelező utolsó ugrás:
A csoportkép a végére:
Öltözés, cuccolás, sör és kávé:
Szokás szerint egy sörtől nekem már elkezdtek hangolni a zenészek a fejemben. Hazafele úton minden ehetőt megettünk a kocsiban, még azt a madárlátta nápolyit is, amit nyár óta cipelek minden túrára. Semmi sem örök…
A horvátoknak és szlovéneknek érdekes népszokásuk van húsvét szombatjára. Hatalmas tüzeket raknak, gondolom valami tél kergetés – tavasz köszöntés lehet. Csinálhatták volna nagypénteken is. Akkor talán nem csak csillagászatilag lett volna tavasz.
Eltekintve attól, hogy a kajakom aljára újabb ezer karc került, illetve attól a sajnálatos és szomorú esettől, hogy Mecsó hajója beszakadt, igazán jó kajakozás volt.
Jövő héten szerintem Salza. Addigra felolvadunk.
