Kezdem a hétvége legjobbjával. Somikánk hazahozta a héten a harmadik érmet. A megyei kéttusa versenyen elért érmei után, a mai Kanizsa Kupa úszóversenyen begyűjtött egy aranyat 6×50 m-es gyorsváltóban.
Barni ezalatt a szokásos hétvégi kosárlabda mérkőzésein vett részt, Detti az úszóversenyen versenybíróskodott. Én meg futottam.
Kanizsa Kupa 6×50 m-es gyorsváltó arany.
Vízmű SE 6×50 m gyorsváltó aranyérmes csapata: Kuzma Zétény, Kele Soma, Kantó Marcell, Környei Péter, Böröcz Martin, Zámodics Márk
Azt terveztem, hogy a sok terepfutás után futok egy hosszabb aszfaltot. Elején kicsit megtolom, hogy ahogy fáradok, legyen tartalék maratonig. Maraton után még 8 km laza levezetés, már mindegy, milyen idővel.
Fel is írtam, hogy mit akarok. 5:35-ös átlag ezrekkel 42-ig.
42,2 km-ig 5:35-5:40-es átlaggal kellett volna menni, ez 4 órás időn belül van.
Az első fele könnyen ment, 21 km-ig meg sem álltam, eddig 5:18-as átlag ezrekkel futottam. Ez nekem elég tempós, de úgy éreztem, hogy nem futom el, menni fog.
Hát ez lett.
Félmaratoni táv 1:53:11 lett. Félmaraton után egyre többször kellett belesétálni. Elfáradtam, aztán megfájdult a térdem is. Egy idő múlva már nem is tudtam futni. (Különben a gyors gyaloglásom sebessége, és a lassú-togyogós futásom között nincs is igazán nagy sebesség különbség.) Ez most így alakult. Az viszont megnyugtató, hogy még így is bőven az ultrabalatonos szintidőn belül mentem végig az 51-km-es távon.
Elég rosszul nézhettem ki, mert Bajcsán a Sznopek Józsi, Kiskanizsán meg az Anitáék állítottak meg, hogy miért nem futok, és hazahoznak, ha valami baj van. Nem volt baj. Aranyosak voltak, köszi, de lábon akartam végigmenni, még ha gyalogolva is.
Fityeházán feltöltöttem a kútnál a vízkészletemet. Akartam inni egy kólát, de pont délre értem oda, és délig volt nyitva a bolt. Még hallgattam a harangszót miközben töltöttem a bolt melletti kútnál a kulacsokat… Mivel útközben minden bolt és kocsma(!) zárva volt, így kiskanizsai Ági fagyizónál tudtam kólát venni. Vásárlás után futottam (gyalogoltam) tovább a kólával a zsebemben miközben Dettivel éppen beszélgettem telefonon. Aztán kinyitottam a fél literes kólát, majd meg is ittam mind a 3 decit, ami benne maradt, a többi rajtam landolt. Igen, kissé felrázódott futás közben…
Kiskanizsa végén kielőzött bringával egy pár, de a sormási emelkedőn utolértem őket. 🙂 Megkérdezték, hogy meddig megyek. Mondom, hogy Rigyácig. „Óh, az már nincs messze.” Hát igen, 44 km után az ember kicsit átértékeli, hogy mi van közel és távol…
Időjárásról: Az idő nagyon szép volt. Néha kicsit szeles, de alapjában véve nyugodt, napsütéses, tavaszias idő volt.
A szombati maratoni futás idejének a terve nem sikerült. Nem baj, ha vannak ilyen sikertelen események, mert ezek után tudom igazán értékelni a sikereket.
Bajcsa és Kiskanizsa között. Ilyen szép idő volt.
A legjobb frissítő 49 km-nél. Amikor az ember fáradtan találkozik a bringázó keresztgyerekeivel.
Amikor már úgyis mindegy volt, még arra is jutott idő, hogy lefeküdjek a fűbe.
A legjobban nem is én örültem, amikor végére értem, hanem a Léna. Fél nap a gazdi nélkül, kibírhatatlan.
Hát ez lett. Szintes terepre való idő, nem ide.
Vasárnapi napunkat a Hévíz-patakon töltöttük.
A beszállónál Detti talált egy személyi igazolványt. Milyen jó dolog a Facebook, megkerestük a gazdáját, és címegyeztetés után már postázható is. Természetesen nagyon-nagyon örült, már lemondott az igazolványáról.
Amíg mi a Somival kenuztunk, addig Detti futott a patak töltésén. Látott napfürdőző teknőst is.
Napfürdőző teknős.
Jó hétvége volt.
