DZD 300 – ahogy én láttam – vagy amit a „nyomkövetés” nem mutathatott 2017. február 22 és február 25 között
Kovács Róbert, DZD 300 teljesítő beszámolója
Február 22 szerda délután 6 óra érkezés szüleimhez, Lentibe. A hét elején már mindent összekészítettem nagy dolgok már nincsenek hátra. Könnyű vacsora, beszélgetés és egy kis pihenés az indulás előtt. Este fél tíz még egy utolsó email váltás Atival, telefonszámokat egyeztetünk, minden szükséges adat elmentve. Készen állok, illetve már fekszem.
Csütörtök hajnal fél öt. Az ébresztőt meglepően simán veszem. Talán kicsit korai, de ismerve magam kell egy óra, ha szinte nem kell csinálnom semmit akkor is. A megbeszélt reggeli fél hetes rajt előtti találkozóra pontosan érkezünk édesapámmal (önkéntesen kinevezett segítőmmel) az Atiék boltja előtti parkolóba. Néhány percre rá Ati, Detti és a fiúk hajókkal megpakolt furgonja is bekanyarodott mellénk. Átmegyünk a boltba egy kicsit beszélgetni, ki-ki kávézgatni. A hét órai rajt lassan közeleg, hát célba vesszük a rajt helyszínét. Menet közben összefutunk Bekk Csabival és hamarosan befut Katz Rudi is. Már csak néhány fotóra marad idő és a nyomkövető rendszer, gps indítására.
A kis csapat lelkes, fejébe vette elkísér. Egy darabon a város széléig. 😉 Nem bánom, legalább nem tévedek el addig se és a beszélgetéssel gyorsabban telnek a km-ek is. Egész jó tempóban kocogunk elhagyjuk a házakat közben becsatlakozik Vili is készülnek a fotók.
Hamarosan elérjük a Bakónaki-patak hídját, ahol elválnak útjaink. Ők visszafordulnak én pedig megkezdem több napos menetelésemet a Zalai dombok között.
Az időjárás ideális. Napsütés, 5C fok körüli hőmérséklettel és melegszik, nyílt terepen erősebb széllel. Sár van, de nem vészes. Miklósfát gyorsan elhagyom. Az Arborétum kapujánál fotózok egyet, aztán elkocogok a tavak mellett, majd át egy hosszú réten, fel a Mórichelyi hegyre. Elérve ezzel utam legdélebbi pontját.
Liszón apró navigációs baki. A Petőfi utca lejtős terepe megmámorosítja az agyam és majdnem elkocogok rossz irányba. Szerencsére, időben kapcsolok (mindig gyanús, mikor olyan simán mennek a dolgok) így egy kis direkteléssel megúszom, vissza a P+ -ra a kerítés mellé.
Rétek és fás ligetek között vezet utam, a szinte sík nagyon jól futható terepen. Elhagyom Bagolát, átmegyek a hegyen, körfogalom és már szinte a Csónakázó-tó parkolójában vagyok. Átkocogok a gáton és megindulok a part menti úton majdnem északnak, de már nem esik jól kocogni. Azaz érzésem soha nem érem el a tó végét. Közben a szél is nagyon felerősödik. A töltésen megállok, lefotózóm a hattyúpárt. A parton a napsütésben horgászok lógatnak, én is szívesen lógatnám már … a lábam, de menni kell tovább.
Hirtelen a semmiből feltűnik Ati a forrásig már együtt kocogunk el.
Itt van Detti is, kólával kínál és megtölti a kulacsom vízzel. Az élő közvetítés itt még remekül működik, látták mikor érek ide és kijöttek frissíteni, mint majd megannyiszor az elkövetkező napokban. Nagy köszönet érte nekik így utólag is még egyszer.
Sokat nem időzök, kikapaszkodok a tó mellől.
Egy ideje már gondolkodtam azon, neki kellene vetkőzni, mert nagyon tűz a nap, melegem van. Felérek a dombra pihenésképpen egy öltözködés éppen jól jön. Lelki szemeim előtt már Zalakarost látom, de még az is 50km. Távolabbra nem igen tekintgetek, nem terhelem feleslegesen az agyam felfoghatatlan számokkal. Ez a 30-50km még éppen értelmezhető tartomány, mindennek eljön az ideje. A kocogást már hanyagolom, csak ha jól esik. Próbálom felvenni a megszokott világbólkigyalogolos tempómat. 
Zalaszentjakabon beugrok a boltba, veszek egy üdítőt (2,5 l kisebb nincs). Felét kapásból kiöntöm. A maradékot továbbcipelem és a Galamboki-horgásztóig elszopogatom.
A tó még befagyva. A halászcsárda nyitva, de nem megyek be az aszfaltos úton továbbrobogok Csapi irányába. Az időjárás továbbra is kitűnő a lábaim is rendben vannak a terep hol jobban, hol kevésbé sáros. Csapiban a játszótérnél balra fordulva elhagyom a falut. Egy hosszú emelkedő következik, de kimúlik hamar.
Nagybakónak után kikapaszkodok a faluból a Kőszikla szurdok irányába. 
Megcsodálom a TV tornyot, már csak karnyújtásnyira van (leszek majd még közelebb is), de most jobbra kell fordulnom a szurdok felé. Impozáns képződmény ez itt a dombok között. Lemászok a létrákon, átevickélek a kidőlt fákon és köveken közben már azt tervezem, hogy az Eszperantó forrásnál kisebb pihenőt tartok. 
A forrás nem sokáig várat magára. Betömök néhány csokit, energiaszeletet megtöltöm magam és a kulacsot vízzel. Még egy kis üldögélés, felszerelés igazítás és már indulok is tovább.
Kicsit több mint egy óra múlva elérem a Rockenbauer kopjafáját itt éles jobbkanyart veszek. Nem sokkal előtte egy szarvascsorda vonult át előttem.
Nézem a mobilt és az órát hogyan állnak töltéssel. Még bírnák, de biztos ami biztos töltőre rakom őket. Térerő viszont nincsen, valószínű itt a hegyre felvezető szűk horhosban veszett el valahol. A közvetítés így egy ideje már biztos nem megy. Nem baj hamarosan úgyis kiérek egy gerincre, nyílt terepre és akkor meglátnak a mobil tornyok és újra felkerülök a térképre. Zalaújlakot nagy ívben kerülöm, küzdök a sárral és az erdészet által átalakított utakkal. 
Lassan sötétedik előkerül a lámpa, hátra kiteszem a piros villogót és a fényvisszaverő mellényt. Nem sokkal este 6 óra után érem el a zalakarosi kilátót. Próbálok egy fotót csinálni nem sok sikerrel.
A padoknál leülök, frissítek egyet. Felveszek egy vastagabb hosszú ujjút is. Ugyan nem fázom, nincsen hideg, szélárnyékban kifejezetten meleg van, de nyílt terepen szélnek kitett helyeken bizony még érezni, hogy február vége van csak. Az 5-10C fok előnyeit élvezem felül, a hátrányaival meg küzdők alul. 
Megy a sárdagasztás, csúszkálás az útkeresés. Ha lehet az út mellett megyek inkább a fűben. 
Kapok néhány biztató sms-t éjszakára. Jól esik, köszönöm. Orosztonyt elérve vizem már nem sok van. Próbálok tartalékolni, beosztani, de nagyon száraz a levegő és a szám teljesen kiszárad. Mi legyen menjek tovább vagy próbáljak vizet szerezni egy háznál. Téblábolok egy sort, mint aki először van ilyen helyzetben és nem tudja mi tévő legyen. Végül döntök, megnézem a temetőnél. Ha lesz víz (nyilván nem lesz még 🙂 jó lesz, ha nem lesz Kerecsenynél szerzek. Kerecseny még kihaltabb, mint Orosztony volt. A főtéren a buszmegállóban leülök, iszok egy kortyot a kettőből, nézegetem az itinert mi várható. 
Nincs mese víz kell. A templom mellett a paplakból fények szűrödnek és egy alakot is megpillantok, éppen főz. Ahol főznek, ott víznek is lennie kell. Kapok is. Indulok tovább, de egyszer csak elfogy az út magas sövény állja utam. Nagy örömömben befutottam a kempingbe… Kitolatok. Végül is csak 2m-t tévedtem, mert a sövény másik oldalán megy az én jó utam, immár Gelse irányába. Eseménytelenül telnek a km-ek, leszámítva egy vaddisznó csordát kicsinyekkel, akik éppen előttem robognak át keresztben az úton. Erős fényeket látok a távolban. Nem tudom eldönteni közvilágítás lámpái-e – nézem a gps-t lesz itt esetleg valami lakott terület – vagy csak egy autó reflektorai a távolban? A fények egyre közelednek, imbolyognak már nem vitás emberek lesznek. Ez aztán a meglepetés. Atit ismerem meg először, majd Detti is feltűnik. De ki a harmadik futó? Lubics Szilvi az. 🙂 Ennél nagyobb meglepetést, álmomban se gondoltam volna. Egy élő legenda, aki kijön elém, hogy néhány km-en elkísérjen. Nem találok szavakat. 
Készülnek fotók, beszélgetünk az autónál kapok finom brokkoli levest és elteszek egy kólát. 
Útravalónak információt: a következő forrás a Csibiti völgyben a kis tó után. Lelkileg föltöltődve indulok tovább a TV torony felé. Hamar elérem a völgyben a kis tavat, úgy döntök a forrást inkább kihagyom. Az ösvény előtte balra felmegy a torony irányába, inkább azt választom.
Torony után célba veszem Palint. Ott elvileg lenne bolt, már előtte kinéztem magamnak, de éjfél lesz mire odaérek esélytelen hogy nyitva legyen. Palinban egy buszmegállóban zoknit cserélek és telefonon leegyeztetem a következő vízvételi lehetőségeket. Arra emlékeztem az itinerből meg Ati is mondta, hogy Homokkomáromnál a templomnál biztosan lesz csap, ami működik. Az előttem lévő szakasz ismerős volt már a Rockenbauer 130 teljesítménytúráról. Zsigárdmajor felé közeledve lélekben készülök a kutyákra, de szerencsére csak kerítésen túlról csaholtak felém. Hosszúvölgy után egy hosszabb aszfaltos emelkedő következik. Forgalom nincsen, lekapcsolom a lámpám a csillagok és Hold világít annyira, hogy az úton eltaláljak. Homokkomáromban a falu összes kutyája üdvözöl. Hajnali fél kettő van mire a templomhoz érek. Balra a lépcsőn lemegyek a csaphoz, ahogy a tábla is mutatja és ahogy Detti magyarázta.
Leülök pár percre eszem egy gélt meg iszom egy kis magnéziumot rá sok vizet. Megtöltöm a kulacsot is. Csörren a telefon. Édesapám az, úgy látja letértem az útról rossz irányba próbálok menni. Megnyugtattam semmi gond tudom hol vagyok, csak éppen kitértem vízért. Alig hogy leteszem, újabb hívás érkezik Roland az. Ő is úgy látja letértem az útról, eltévedtem a Templomnál jobbra kellett volna mennem. Megnyugtatom itt ülök egy csap mellett, mindjárt megyek tovább ismerem az utat. Valószínű a gps jel ugrál és azért tűnik úgy mintha fel-alá járkálnék, mint aki nem tudja merre kell mennie. Örülök hogy figyelnek, inkább hívjanak többször feleslegesen, minthogy akár egyszer is tévedésből legyalogoljak a térképről. Búcsút intek a templomnak, hamarosan pincék között találom magam. Kihalt minden, kutya se jár erre fele. Még szerencse. 🙂 Nézem a gps-t, lesz majd egy bal kanyar el ne hibázzam. Megy az út balra lefele, visz a lábam, gondolataim persze máshol. Természetesen sikerült előbb elmenni balra… mászhatok vissza. Az éjszaka további része nagyjából eseménytelenül telik. Küzdők a sárral az erdészet által szétvágott utakkal. Helyenként térdig érő lánctalpas nyomokban megyek. 
Egy említésre méltó dolog, hogy fogy a vizem. Vár dombnál elvileg lesz forrás. Gyakorlatilag úgy elmegyek mellette mintha ott se lenne. Azon kapom magam már az Oltárci vadászház mellett ácsorgok. Következő lehetőség már csak Söjtör ill. előtte a Deák-kút, de az már szinte Söjtörön van. Nincs mit tenni 2dl vízzel nekimegyek ennek a 18km-nek.
Már hajnalodik és újra öreg pincék között vezet az utam. Vilivel beszélek telefonon, jönne majd Söjtörre frissíteni. Mondom neki édesapám is oda fog jönni, mert cipőt meg powerbankot is cserélnem kell. Lassan 1 napja leszek úton. Nem érzem magam se fáradnak se álmosnak, szomjasnak viszont annál inkább. Ennyi pince és egy pohár bort se bírok szerezni. Börzönce felett járok a pincesoron és a távolban autó fényeit pillantom meg. Ki lehet az, talán egy mezőőr? Nem baj, vize biztosan van. Nem mezőőr, Vili az! Miután mondtam neki Söjtörön már lesz frissítőm kitalálta, akkor inkább feljön elém a hegyi úton Börzönce irányából. Félt hogy már elé kerültem, de tökéletes volt az időzítés. Az angyalok küldték. Kapok tőle egy 7,5dl limonádét, ettől újra erőre kapok. Elkocog velem egy darabon, de a kútig már nem lesz gond. 
A kúthoz reggel 7 óra 20 perc körül érkezem, iszom egy kis vizet és már megyek is tovább Söjtörre, ahol a postánál vár a depo. Ott eszem egy szendvicset, tésztát, feltöltöm magam folyadékkal. Kicserélem a powerbankot és az elhasznált elemeket. Zoknit és cipőt cserélek. Meg kifekszem egy 15 percre a kocsi mellé. Aludni esélytelen, többen odajönnek nézelődni meg kérdezősködni tudnának e segíteni. Megnyugtatunk mindenkit semmi gond, minden a tervek szerint történik.
Söjtört ismerős úton hagyom el. Azon veszem észre magam egy erdő szélén beszántott turistaúton bukdácsolok. 
Alig várom, hogy vége legyen, de csak lassan múlik el. Az Őrangyalok temploma egy dombon magasodik nyilván kihagyhatatlan. 
Minden dombot meg kell mászni. 🙂 Közben jön egy hívás Atitól, látnak a templomnál ne menjek tovább mindjárt ott vannak ők is. Újabb nem várt frissítő Atitól és Dettitől.
Finom húsleves, útravalónak egy kóla. Hálás köszönet érte. 
A templomtól nyugatra már látszik a gerinc amin hamarosan végig kell mennem. Most még jó idő van, de délutántól már esőt mondanak. Na majd meglátjuk mi alakul. 
Fél tizenkettő van mire a szentpéterföldei vadászkastélyhoz érek, elmegyek a kis tavak mellett aztán sokáig az erdőben haladok. Újabb biztató sms-t kapok. A napot már nem látom, kezd befelhősödni az ég. Lasztonyára már csöpörgő esőben érek. Egy horhoson keresztül kikapaszkodok a faluból, mire a kilátót elérem már szakad. Be kell öltözni, nincs mese. A Torhai forrásig már nincs sok hátra, ott van egy esőbeálló, vizet is lehet tölteni. Ideális hely egy kis generálra. Fél kettő mire a forráshoz érek az eső alább hagy, már csak szemerkél. Ez már csak olyan fél nap alatt szétáztató fajta. Felteszem töltőre az órát és a telefont. Eszek és iszok egy keveset. Átnézem a cuccaimat vízhatlanság szempontjából. 
A következő nagy megálló már Lenti. Talán este 8 óra körül sikerül megérkeznem.
Búcsút intek a forrásnak, gyerekkorom egyik kedvelt kiránduló célpontjának. Nem egyszer voltam itt számháborúzni, sátrazni vagy csak úgy biciklitúra közben vizet venni. Az eső csak nem akar elállni, áztatja az amúgy még járható utamat, ami így egyre kevésbé lesz az. Maróc községet északról nagy ívben kerülöm, átvágok a Vétyemi ősbükkösön. Hosszú emelkedő a Háromszentek kápolnához. Ez már a Csokmai-hegy. Ismerem mint a tenyerem. A volt pincénknél fog a jelzés balra elmenni Szécsisziget irányába. Még egy darabig a pincék között vezet az út, majd egyszer csak jobbra megkezdem az ereszkedést a falu felé. Elérve a fő útat megkezdődik egy végeláthatatlan aszfaltos szakasz. A futók biztos szeretni fogják. Máhomfa után átváltok a kerékpárútra, hogy egy nagy kerülővel beguruljak rajta Lentibe. Este háromnegyed nyolc mire Lentibe érek közben az eső is eláll. Útközben kapom az üzentet, hogy gond van a követéssel. A jelem megy, de a km állás 202km-nél, Kerkateskándon befagyott. Nem tudom mi lehet a baj, elvileg az óra és a telefon is működik. Majd Lentiben megnézem. Este kilencre tervezem a továbbindulást, de csak egy órával később sikerül elindulnom. Ennek legfőbb oka, hogy nagyon sok idő elmegy feleslegesen a követés alapját adó óra működésre bírásával. Ami végül is totális kudarccal végződik, mert az óra egy idő után már egyszerűen el sem indul. A másik ok, hogy már én se vagyok kirobbanó formában, minden kétszer annyi ideig tart, mint általában szokott. Viszont eszem egy finom levest, sült és tükörtojást. Pihenek 20 percet vízszintesben, lecserélem a zoknimat, kicserélem az elemeket. Felkészülök az újabb éjszakai kalandra.
Este tíz óra után nem sokkal hívom Atit, elindultam, sajnos követés már nem lesz. Majd küldöm sms-ben mikor merre járok vagy hívjon ha gondolja és mondom hol vagyok. Irány Lenti-hegy, ami egy sík városból kivezető szakasszal indít, majd hirtelen átvált egy 10%-os emelkedőbe, aztán szép fokozatosan felhullámzik egészen Gosztoláig. 
Ha otthon, Lentiben vagyok és edzeni támad kedvem mindig ezen az úton indulok el, hogy aztán a Lendvadedesi tónál a bicikli úton visszafutva bezárjam a kört Lentiben. De most a tónál az ellenkező irányba kell mennem fel egészen a Nagy-Tenke hegyre. Itt nagy örömömre búcsút intek az aszfaltnak. Az eső már nem esik, de szétáztatott mindent. Tocsogok a sárban. A hőmérséklet is nagyot esett az előző éjszakához képest. Az esőkabátot már nem veszem le, nem csak az esőtől véd, hanem jól tartja a meleget is. A kesztyűk is előkerülnek. A Nagy-Tenke hegy után a P+ még egy darabig a pincék között tekereg, aztán beleveti magát az erdőbe. Én is ezt teszem. Egy ideig simán mennek a dolgok, de egy idő után csúnyán elkezd sűrűsödni, a jelzések elmaradoznak. Elvileg rajta vagyok a tracken a jelzésen, de gyakorlatilag ez itt szinte már járhatatlan. Próbálok utat törni magamnak járható ösvényt találni. A gps jelben is lehet 5-10m pontatlanság, ami ebben a helyzetben nagyon nem mindegy. Nagy nehezen lejutok egy erdészeti útra. Ezzel egy gond van pont merőleges arra az irányra amerre mennem kellene. A gps kegyetlen küldene át ezen a fiatal bozótoson. Fel-alá mászkálok az úton keresem az alkalmas helyet az áttöréshez, közben azon gondolkodom biztos hogy át akarok én itt menni. 🙂 Látom az utat a pontot, ahova el kellene jutnom. Légvonalban már nincsen olyan messze. Ha repülni tudnék… Szerencsére egy rövid bujkálás után egy irtásra jutok ki. Innen már semmi sem állíthat meg, hogy iránymenetben a kinézett pontig menjek. Ott meg is találom az utat rajta a jelzéssel. Eme kis közjáték után Lovászit a hegyen kikerülöm. Tornyiszentmiklósnál a falu tábla előtt keresztezem a főutat, átkelek a Kerkán és célba veszem Tormaföldét. Édesapám hív, ha gondolom kijön frissíteni a Dobri és Tormafölde közötti útra. Nem bánom, egy utolsó tankolás, aztán Kistolmácsig nincs megállás. Hajnali három óra után úgy tíz perccel válunk el. Jó újra menni, úgy érzem ha nem mozgok megfagyok. Távolban az M70-es autóúton kamionok, buszok fényeit látom. 
Vörcsökön kis elbizonytalanodás. Meg van a közeli cél ahova el kellene jutni csak a módját nem tudom megfejteni. Kerítés végeláthatatlanul, nem szoktam csak úgy udvarokba bemenni. Keresem a rést a kiskaput, próbálom a jelzéseket követve megfejteni a helyzetet. Végül csak sikerül megtalálni azt a kaput, amit ki kell nyitni, hogy célba érjek. Elmegyek a kápolna mellett, északnak veszem az irányt úgy számolom reggelre a Budafai Arborétumhoz érhetek. 
A sebességem már nem nagy, de rendületlenül taposom a sarat közben az erdészethez is van néhány keresetlen hangos szavam. 
Ahhoz képest, hogy lassan 46 órája vagyok úton és közel 49 órája ébren elég jól érzem magam. Majd még a kora délelőtt lesz kritikus, mikor már igazán sütni kezd a nap, akkor lehet majd még fejre állni. Egyelőre a lábaimmal sincsen semmi gond könnyűek, jól mennek, leszámítva a hólyagokat amit az első cipő rárakott. Kivételesen már vízügyi problémáim sincsenek. Ebben az esős időben, mintha kevésbé száradnék ki. 🙂 Hajnali fél hat. Újabb meglepetés. Ati tűnik fel futva. Kijött kocsival a Kiscsehi elágazóhoz frissíteni. 
Sokat nem időzünk, mert neki is sietnie kell. Délelőtt már vízitúrát vezet a Héviz-patakon. Azért 3-4 pohár meleg teát lehúzok mielőtt elválunk. Innen az arborétum már tényleg nincsen messze. Követem a tracket a jelzéseket, aztán egy idő után azt veszem észre térdig gázolok az avarban fákon mászok át és jelzett fától jelzett fáig próbálok eltalálni. Elég érdekes vonalvezetése van itt a turistaútnak… 
Fél hétre megérkezem az arborétum bejáratához, ahol gyors fotó és már megyek is tovább. DNY-ról megkezdem a Bázakerettye kerülő hadműveletet. 
Fél nyolckor északról érintem a községtáblát tovább haladok ÉK felé Bánokszentgyörgy irányába. Szerencsére az eső már rég nem esik, előbújt a Nap is. Úgy érzem, ahogy erősödik én úgy gyengülök el. 2 perc pihenőt engedélyezek magamnak. Leülők egy kidőlt fára. Fél perc se telik el, arra riadok zuhan le a fejem az avarba. Felpattanok, nincs mese menni kell tovább. Félig csukott szemmel haladok, előttem hullámzik az avar, ami nagyon nyugtató és egyben szórakoztató. Még hagyom egy kicsit ezt az állapotot, már ismerem nemsokára el fog múlni és onnantól már semmi sem állíthat meg a célig. A kilátót kilenc óra előtt érem el és már nyoma sincs rajtam az elmúlt óra történéseinek. Itt rövid pihenőt tartok. 
Eszem egy gélt, csokit, kekszet. Elpakolom az esőkabátot és a lámpát, reménykedve abban, hogy már egyikre sem lesz szükségem. Egy gyors talpmasszás és zokni csere indulás előtt. Közben Ati hív, érdeklődik merre járok. Jelentem a kilátónál üldögélek, de már éppen indulásra készen. Felfrissülve indulok tovább Bázát, majd nemsokára a bázakerettyei strandot is elhagyom. Ez utóbbi ideális hely lenne frissítésre nappal, strand időszakban. Lassan zárul a kör Bázakerettye körül és célba veszem Kistolmácsot.
Kistolmács előtt a forrásnál biztos lesz víz és a faluban is lehet találni nyitva tartó kocsmát. Az erdő amiben haladok nagyon jól futható. Futni már nem, de kocogni még elég jól tudok. Most nem hagyom ki a jó lehetőségeket a forrásig meglepően sokat kocogok. Egy megtorpanás van. A gps-ben lemerülnek az elemek és cserélni kell, de nem találom a tartalékot. Elsőre nem akarom elhinni, hogy ez megtörténhet. Végül nagy nehezen, de előkerülnek a tartalék elemek. Hajnalban még beszéltünk egy lehetséges kistolmácsi frissítőt. Ezt most menet közben lemondom. Jó erőben vagyok lesz vizem is hamarosan, teljesen felesleges. Fél tizenkettő körül érek a forráshoz. 
Gyors mosakodás, ivás, kis cipő szellőztetés. Indulnék tovább, de hirtelen egy sportkocsi kanyarodik be a forrás melletti útra nagy lendülettel. Kiszáll belőle egy zavarodott idősebb fickó, erősen töri a magyart. Hív oda, nézzem meg az autót, mi lehet vele nagyon furcsa sípoló hangot ad. Mondom neki nem vagyok autószerelő és egyébként is mennék tovább. De hogy hallgassam meg. Na jó, közelebb megyek én is hallom a sípolást, ha nyitva az ajtó. Mondja, ha becsukja az ajtót, akkor nincsen ez a hang. Mondom neki azt sejtettem meg ha lekapcsolná a lámpát akkor se sípolna. Hát ő nem érti, mondom én se hogy ő mit nem ért. Elmondom neki még egyszer a magyarázatot, de ő továbbra se érti miért sípol az autója. Na, itt adom fel és inkább továbbállok. 
A falun gyorsan átrobogok. Egy pillantást vetek arra a helyre ahol 3 éve a vándortábor sátrai álltak. A Hegyi utcán felkapaszkodok a pincesorra. Nem először mászom meg ezt az emelkedőt gyanítom nem is utoljára. 🙂
Borsfa majd Valkonya innen már közel a cél.
Már csak ezt a néhány „dombot” éljem túl, ami most következik. 280km megtétele után egy szintes terepfutó edző pályát berakni különös kegyetlenségnek tűnik. 🙂 
A kis hullámvasutazás után Obornaknál esek ki a földútra. 
Hívom Atit, itt vagyok mennyi van még km-ben vissza? 13-14km. Huha, akkor az lesz még vagy 2 óra. Próbálok gyorsítani, 60 órán belül azért csak meg kellene érkezni. Biciklist látok közeledni a távolban a földúton. Katz Rudi az versenybicajjal. 🙂 Kínálgat sörrel, banánnal. De igazából se éhes se szomjas nem vagyok. Megbeszéljük a célban a sörre, azért majd jó leszek. Közben Vili küld egy sms-t itt van a felüljárónál, én hol vagyok? Felhívom ne aggódjon még mögötte a felüljáró legalább 2km nekem. Innen már végig kocogva megyek. Vili is feltűnik hamar így már hárman tartunk a cél felé. Közben beszélgetünk mindenféléről. Vili említi a júliusi indulását, ahol 50 órán belül fogja megcsinálni. Nem lehetetlen. Sormáson becsatlakozik Grabant Péter is, közben Rudi a biciklivel előre megy a célba és Vili is visszavált autóra, de folyamatosan követ minket fényképez. Péterrel nagyon jól haladunk, legalábbis én úgy érzem. Az utolsó 8km-t megfutjuk 1 óra alatt. Már az aszfalt se zavar annyira, ha lehetőség van azért inkább a fűben futok.
Kiskanizsán becsatlakozik Detti és Ati is és Vili is futásra vált. Így már egészen népes kis csapattal tartok a cél felé. Már csak egy kis sunyi emelkedő van közvetlen a cél előtt a belvárosban és ott vagyunk. Nem állunk meg zöld hullámban futunk a célig.
58 óra 46 perc itt a vége.
A célban már várnak szüleim Lentiből, öcsém, sógornőm, unokaöcsém Levi és helyi futók. Horváth Judit, Mojzer Péter feleségével és gyermekével aztán kicsit később befut Horváth Attila kisfiával, aki biciklivel tervezi a távot teljesíteni. Köszönöm nekik hogy megtiszteltek a jelenlétükkel. Atitól kapok egy csodálatos egyedi fa érmet és egy névre szóló teljesítői pólót. Egy nagyméretű pezsgő is előkerül édesapám jóvoltából. De Rudi söréről sem feledkeztem meg. 😉
Előzetesen 3 célt tűztem ki. Az első 24 órában legalább 150km teljesíteni. Ez nagyjából megvolt. Alvás nélkül végigmenni. Ez teljesült. 50 órán belül beérkezni. Ezt csúfosan elbuktam. Ennek több oka is van. De ezeket most nem fogom részletezni. 🙂 Összességében azt gondolom ez egy nagyon változatos szépen összerakott kör. Bárki megtalálhatja benne a számítását. Az is aki a teljesítményre hajt és az is aki csak élvezni szeretné.
Végezetül szeretném még egyszer megköszönni mindenkinek, aki részt vett ebben a kalandban. Azoknak is, akik itt voltak személyesen és közvetlenül segítettek és azoknak is, akik csak virtuálisan, de végig követtek és ismeretlenül is drukkoltak, sms-t küldtek vagy más módon üzenetet hagytak. Köszönöm.
Kovács Róbert
Budapest, 2017. március 06.
Robi GPS trackje
