Dél-Zala-Dombjai 300 Ultra Trail.
A tavalyihoz hasonlóan idén is a vírushelyzet lökött a zalai agyag karjaiba. Elmaradt 2 nagy május-júniusi célversenyem, az UB, és az UTH. Mivel ezekre idén elég rendesen, sok megfutott kilométerrel készültem, úgy voltam vele, hogy nem hagyom veszni az összerakott munkát, a belepakolt időt.
Így a tavalyi 3×100-as nevezésnél korábban, május 2. felére tettem a teljesítést, bízva egy normálisabb időjárásban. Tavaly kaptam esőt, és forróságot is a szakaszok teljesítése során.
Én többnyire elég „random” faszi vagyok, de egy ekkora távot nem lehet „majdleszvalahogyra” építeni, így próbáltam megtervezni a teljesítés ütemét. Mivel Ancsa is jött velem, sőt ő is futni akart benne valamennyit, a haladás ütemét a 3×100-ra húztam rá. Első nap teljesíteni az első bő 100-ast, majd Palinban táskát depózni, pici pihenés, és irány tovább. Ezután másnap a Palin-Lenti közötti 100-ast elrakni, és Lentiben is pihenni picit. Végül megállás nélkül a 3. napon bezárni a kört. Így 72-75 óra közötti célidőt határoztam meg. Sikerült is mindkét helyen szállást foglalni, így a tervezett rövidke alvások aránylag jó minőségben történtek.
A trail hossza miatt nem gondolkoztam folyamatos futásban. Egy terepen aránylag erős, 9-12 perc közötti gyaloglótempót határoztam meg, a lefeléken belekocogva. Az igazság az, hogy ezt eleinte frissen, pihenten nehéz volt fegyelmezetten tartani, de tisztában voltam vele, hogy egy első elfutott 50-es,100-as kettétörheti a próbát. A frissítést is másképp oldottam meg mint amikor futok. Sokkal „TT-sebbre” vettem, sok szilárd kajával. Szendviccsel, banánnal, kekszekkel, szénhidrát por alapú itallal. Mivel a tempó miatt aránylag alacsony pulzussal mentem, tisztában voltam vele, hogy nem fog leállni a gyomor, és éhes leszek. Tempósabb terepfutáson nem, vagy csak nagyon gyéren működik az emésztés, így elég a spéci zselé, űrkaja, de itt ezeket kihagytam az alkalmankénti 5-6 kilós hátizsákból.
Az útvonalat a DZD300 térképen ismét átnéztem párszor, és megnyugodva konstatáltam, hogy sok mindenre emlékszem tavalyról. Így érkeztünk május 20.-án Nagykanizsa-Palinba.
Annak ellenére, hogy nem voltam ideges, már éjféltől ébren voltam, így mindjárt sikerült is 2 órát aludnom a hajnal 4.00 órás indulás előtt.
4:02 perc körül küldtem el a rajt időpecsét kódját, majd elindultam kifelé a P sáv jelzésen. Ancsával abban maradtunk, hogy ő majd a Hétbükkfa forrásnál száll be mellém, ott ahol tavaly abbahagyta a futást. Ráadásul szerettem volna megkímélni a Szigecskei-rét vizes „borzalmától”, de mindenképpen szerettem volna neki megmutatni a vadregényes Kőszikla-szurdokot, és terv szerint Zalakaroson szállt volna ki a játékból. 10 perces átlag ezrekre számoltunk egy érkezést a forráshoz, és bár kicsit gyorsabb voltam, de szerencsére ő is odaért, amire én, így innen együtt haladtunk tovább. Ancsa nagyon szépen tartotta a tempómat, bár mivel ő elég pici, sokszor bele kellett futnia.
A tereppel, és az időjárással ezen a napon szerencsénk volt, igaz én hajnalban a Szigecskei-réten combközépig áztam a 4-5 fokos vízben, így hívtam Ancsát, hogy ha jön elém a Hétbükkfához, akkor hozzon egy váltás cipőt. Szándékosan egy leharcolt Sense Max Pro-ban kezdtem a túrát, tudva, hogy 30-nál le kell cserélnem majd. Az indulás előtti napokban sokat esett Zalában is, elég sok helyen eláztatva a pályát, de köszönhetően a pénteki napos-szeles időjárásnak a nyitott szakaszok sokat száradtak. A szurdok nagyon tetszett Ancsának, ügyesen, és bátran végigment rajta. Ezután vizet pótoltunk az Eszperantó-forrásból, majd tűztünk tovább Karos felé, ahová 19.00 óra után pár perccel estünk be. Itt tavaly durván benéztem a Kék csiga tanösvényt egy szakaszon, most résen voltam, így nem volt elkavarás. A kilátó alatti kis parkban elköszöntem Ancsától, gyorsan kajáltam, és a kék kútból vizet pótoltam. Innen már egyedül folytattam, így próbáltam a tervezett tempó keretein belül meghúzni az iramot, hogy még fejlámpa használat nélkül minél közelebb kerüljek Palinhoz. Szerencsére a tiszta időnek majdnem 9, fél 10-ig láttam lámpa nélkül. Az utolsó bő 30-as szakasz legrosszabb része talán az újudvari TV toronytól a kék sáv jelzés volt. Sok helyütt rettenetesen sáros volt, nagyon nehezen telt ez a szakasz, de végül beértem Förhénchegyre, ahol a helyi kutyáknak adtam egy kis ugatni valót. Palinban a templomnál 01:30 előtt 1-2 perccel csekkoltam, majd eltipegtem a szállásra. Itt Ancsa már jó forró tésztalevessel várt, ittam egy sört, bedepóztam a hátizsákomat a következő etapra, majd gyorsan aludtam 1,5 órát.
A vekker 4.00-kor szólt, hogy indulni szeretnék, így jó vastagon bekrémeztem a lábaimat, talpaimat, tiszta zoknit húztam, és indultam. A 2. százas első 20 kilije szintén aránylag könnyű, kis túlzással track nélkül mentem rajta. A homokkomáromi templomnál nagyon kulturált WC van, itt pótoltam az addig elfogyott vizet, ettem egy picit, és indultam tovább. Sajnos Ancsa lábaival történt valami, így ő a korábbi tervnek megfelelően már nem tudott többet velem jönni. Jött viszont Vili, aki a Börzönce-hegy előtt csatlakozott hozzám, és együtt tettünk meg bő 10 km-t. Jót beszélgettünk, és hozott nekem egy fél literes kólát, meg egy doboz sört. Ezek rendkívüli ajándékok, amikor egész nap ugyanazt az amúgy finom, de már rendkívül unalmas port iszod. Börzönce-hegyet iszonyúan összebaszarintották a vaddisznók, sok helyütt bokáig érő, cuppogós, marasztaló sár volt.
Börzönce-hegyen kicsit megpihentünk, én kajáltam egyet. Vili készített pár képet, majd folytattuk az erős tempójú gyaloglást immár lefelé. Rövidesen elváltunk, és újra egyedül folytattam utam Söjtör felé, ami a 300-as táv felét jelentette. Söjtörön be volt zárva a presszó, így jól jött a Vilitől kapott kóla. A Deák-kúria előtti kis parkban ettem pár falatot, majd folytattam utam. A pályára leginkább az volt a jellemző, hogy az erdős, árnyékos részeken nagy kiterjedésű tócsák, pocsolyák, és sár, a napos részeken pedig jól kezelhető szárazabb felület, a mélyebb részeken könnyen kerülhető sárral. Ja és irgalmatlan vaddisznó dagonyák. A kék kereszt jelzésen megint szívtam egy rövid, de brutális szakasszal. Itt tavaly is sok időt elcsesztem, mert be vannak törve-dőlve a fák az útra, és mindent másfél méteres csalán borít. Tavaly sem fért a fejembe, és most sem, hogy az erdészet miért nem takarítja meg ezt a helyet a kitört fáktól. Szerintem gyengébb idegzetűek, vagy kevésbé eltökéltek itt fel is adnák a teljesítést. 😃 A Torhai-forrás tavaly alig csöpögött, most szép sugárban adta a vizet, így gyorsan ittam, kulacsot töltöttem, és mentem tovább. Ezen a 2. százason a szakasz vége a piroson halad, ami elég jól jelölt. Tavaly ugyan a Vétyemi ősbükkös előtt elkavartam kicsit, most ez a rész is simábban ment. Fejlámpát a Vétyemi erdészház után kapcsoltam, majd megkezdtem egy masszív felfelé mászást a pákai hegyre. A szakasz vége innen már aránylag könnyű volt. Sok aszfalttal, szinte 0 szintemelkedéssel, ezért brutál „megbotoztam” a tempót, hogy még éjjel 1 óra előtt beérjek Lentibe, ahol egy hosszabb alvást terveztem. A 2. szakaszon sikerült olyan átlagtempót mennem, hogy az első nap utáni 1,5 órás alvást majdnem „jóváírtam”.
Lentiben Ancsa ismét meleg tésztalevessel, sörrel várt. Most 4 órás alvást terveztem, ami szépen össze is jött. Reggel 6.00 körül esőre ébredtünk, ami kicsit elvette a kedvemet. A 3. szakasz elején ugyan elég sok aszfalt, murvás rész van, amit könnyű szárazon megúszni, de ez az utolsó alig 100-as a legnehezebb rész. Kb. 93 km, 2200 körüli szintemelkedéssel, a szakasz végén a „híres-hírhedt” zalai kék fűrésszel, ami a kék sáv jelzésen egymást követő szintes-agyagos dombok együttese.
Az indulással 8.00-ig vártam, így 3 nap után volt időm egy minőségi rendes reggelire, és közben az eső is szelídült. Miután elindultam Ancsa kisétált velem Lenti határáig, majd elváltunk. Itt abban maradtunk, hogy majd a végén valahol beszáll újra, és együtt érünk célba. A szakasz eleje a Nagy-Tenkéig it is könnyű, szinte végig aszfalt, vagy murva. Tracket nem néztem, mert tudtam az utat. A Tenke után a piroson tavaly elkavartunk. Ez most javult, de még mindig el tudok itt tévedni kicsit. Az órán futó irány nyíl alá próbáltam utat vadászni, így kis eltéréssel, de útvonalon maradtam. Szerencsétlenségemre az éjjeli eső megfejelte az előző napok esőzéseit, és egyre több saras, vizes szakasszal találkoztam. Már eleve vittem egy tartalék cipőt, több pár zoknit, krémet, és sajnos ezeket használnom is kellett, de a totális elázást így sem úsztam meg. Ráadásul 11.00-óra környékétől kaptam egy bő 3 órás intenzív esőt, záport, amit próbáltam egy vadlesen, majd a tormaföldei temetőben túlélni. Itt sajnos súlyos 10 percek mentek el értelmetlen ücsörgéssel, így kezdtem magam felhúzni, és összepakoltam a cuccomat, megpróbáltam folyamatos esőre beöltözni, visszavettem a ronggyá ázott Ultra Pro-t, és elindultam Vörcsök felé.
A sár, és a zalai agyag Vörcsök után a piroson vágta a képembe, hogy a finisher érmet, és a pólót nem adják olcsón a DZD-n. Vaddisznók által brutálisan összevágott részeken haladtam, és csak egyetlen dologra figyeltem, hogy az órán 12-13 perc alatti ezreket lássak. Ha egy sáros felfelén 15 percest csúszkáltam, akkor a domb túlsó oldalán próbáltam 9 perc körüli lefelét csúszkálni, hogy az átlagot tartsam. Ezek a szakaszok nagyon lassan, kínlódva teltek el, de fejben erős voltam, és a lábaim is meglepően jól bírták. A Budafapusztai arborétum után Bázakerettye körül kicsit könnyebbé vált a Piros, bár itt is voltak brutál szakaszok, de valahogy kevesebb szinttel. Itt találkoztam Kovács Gabiékkal, akik kijöttek elém hétvégi hosszút futni. Kicsit haladtunk közösen, beszélgettünk, majd elváltunk, lévén ők futáshoz öltöztek, és futni is jöttek. Bázakerettye körül elég takaros kört megy a piros, de ez most jól telt, és bár nem túl gyorsan, de elérkeztem a bánokszentgyörgyi Széll kilátóhoz. Itt ettem gyorsan, lábat krémeztem, majd zoknit cseréltem. Elég durva volt visszarángatni a lábaimra a csurom vizes cipőt, de nem volt más választásom. Itt beszéltem Ancsával is, és elmondtam neki, hogy helyette is döntöttem: ne jöjjön ki elém terepre. Nem tudtam, hogy bírta volna a lába, és az utolsó 20 kicsontozta volna, iszonyatosan meglassítva engem is. Kistolmács mellett a Szent György-forrásnál vizet pótoltam, és csekkoltam. Ekkor vettem észre, hogy Attila messengeren érdeklődött, hogy tervezek e éjjelre pihenést? Felhívtam, és mondtam neki, hogy minden oké, nem fogok megállni, már ledarálom egyben az utolsó bő 30-ast. Utólag elmondta, hogy azért ezzel szemben voltak kétségei. 😃 Kistolmácson egy buszmegállóba húzódva kéz alá pakoltam a frissítésemet, és mivel az idő gyorsan hűlt és párásodott, beöltöztem, és lelkileg is felkészültem a Valkonya után kezdődő kék fűrészre. A 270-290 km közötti részen megállt az idő. Iszonyatosan sáros, széttúrt agyagos felfelék, és ugyanolyan lefelé szakaszok. Ha egy pillanatra megálltam, akkor lassan csúsztam vissza a bokáig érő sárban. Volt olyan domb, amin úgy tudtam felmenni, hogy a bottal együtt léptem. Mellészúrtam a cipőmnek, és ahogy emeltem a lábam, úgy emeltem a botot is, majd már szúrtam is le a sárba a cipőm mellé. A lefeléken dettó, így csak egyszer sikerült esnem egy marha nagyot, viszont az összes erdei állat vigyázban állt úgy ordítoztam a sötétben. Ezeken a részeken úgy próbáltam magam fejben egyben tartani, hogy a cél előtti utolsó könnyű 10 kilis szakaszt már nem is számoltam bele. 30-nál már csak 20 volt hátra, 20-nál már csak 10. Nem lett rövidebb, de mentálisan segített. Obornak mellé érve tudtam, hogy már csak 2 kis puklim van, majd jön Sormás és egy bő 6-os aszfalt Kanizsáig.
Sormáson elküldtem az utolsó előtti kódot, egy bezárt presszó előtt leültem a földre, és száraz zoknival visszavettem a szarrá ázott aszfaltos cipőt. Tempós léptekkel néha belefutva indultam újra, majd hívtam Ancsát, hogy lassan jöhet a célba. 4 óra 45 perc környékén zártam az időmet, 72 óra és 42 perc alatt sikerült megküzdenem a zalai tereppel, agyaggal.
Az odaút, és a teljesítés ideje alatt eltelt 4 napban nagyságrendileg összesen 9 órát aludtam, és 21 000 kalóriát égettem el. 3 kilogramm deficitben vagyok, de majd visszakúszik. A DZD300 –szerintem- rákfenéje, hogy ha okosan csinálod, már útközben megszépül. Valószínűleg kétféle DZD-s van, az egyik, aki bakancslistára teszi, kipipálja és megy tovább, meg a másik, aki évről-évre visszajár. Sanszos, hogy én az utóbbi leszek. Miután felkeltem, megebédeltünk, majd bementünk Vidra Atiékhoz a Finisher ajándékokért, és beszélgettünk majd egy órát. Asszem mondta, hogy várnak a 600-ra is, de egyelőre ez még nálam UFO kategória. Már a logisztika is, nemhogy a teljesítés. Monnyuk kvalifikációm már van rá. 🤘🤣🤘
Végezetül ismételten köszönöm Dettinek, és Atinak, hogy létrehozták ezt a kört, megmutatva ezzel a zalai táj szépségét, sokszínűségét. Óriási hála, és köszönet Ancsának, amiért idén is támogatta egy önleépítő fasságomat, és szintén hála, és köszönet a sok barátomtól, ismerősömtől kapott pozitív, támogató üzenetért. Higgyétek el nem üres frázis, de ezek nélkül sokkal nehezebben ment volna! Most pár nap pihi, azután vissza a darálóba!
ui: Köszi, hogy elolvastad, és tisztelettel arra kérlek, hogy itt már ne gratulálj. Kaptam az elmúlt néhány napban nagyon sok elismerő üzenetet, hozzászólást, már így is több bőr lejött erről a rókáról, mint aminek kellett volna. Ha tetszett a beszámolóm, nyomj egy „tetsziket”, abból tudni fogom, hogy nem gépeltem hiába. Köszönöm szépen. 😉
dzd300 #trailrun #terepfutás #salomon #garmin #hamegkellbaszódniakkormegkellbaszódni
