Böjti szelek – Lepke 40 túra

Detti beszámolója:

„A hazai népi időjárási megfigyelés külön elnevezéssel jelöli a nagyböjt időszakában, tehát a tél végén, a tavasz első felében tapasztalható tartós, erős szélfúvást: ezek a böjti szelek, amelyek éppen nem az „önmérsékletről” tesznek tanúbizonyságot.”

Hát, ami azt illeti, ezzel teljesen egyet kell értenem. Szombaton volt a Keszthelyi hegységben megrendezésre kerülő Lepke 40/25/15 teljesítménytúra.

lepke40_2015_33

Sok kép az oldal alján

Én ezt túrát már a Göcsej 33 után rögtön kinéztem magamnak, és mivel nagyon sajnáltam, hogy akkor Ati nem tudott velem jönni, ezt közös túrának terveztem. Mivel Ati szívesebben futott volna valami ultra távot, így olyan egyezség született, hogy azokon a szakaszokon ahol bírom futunk, a többit pedig tempósan gyalogoljuk. Tehát a táv 40 km, a szint 1260 méter, Ati által tervezett tempó 8 perces ezrek átlagban.

Reggel, mikor a Garmin futóórámat feltettem tölteni megsértődött, és azóta sem tért magához, pedig a piócás emberen kívül az interneten található összes újraélesztéses trükköt bevetettük rajt. De én pozitívan állok a világhoz, gondoltam, ami rosszul kezdődik, az csak jól végződhet.

9:25-kor, túl a regisztráción indulásra készen voltunk, és totális szembeszélben vágtunk neki a Keszthelyi hegységnek. Ahogy beértünk az erdőbe kevésbé éreztük a szelet, és az emelkedő is hozzátette a magáét, így egy idő múlva lekerült rólunk a széldzseki, ami azért még a nap folyamán persze előkerült néhányszor.

Az útvonal végig jól volt jelölve, bár Ati óráján fent volt a GPS track, így nekünk egyszerű volt az útvonal jelölés nélkül is.  A 40 km-en a rajt-célon kívül 12 ellenőrzőpont volt, frissítés is volt, és útközben több helyen is lehetett vásárolni. Nagyon sok túraútvonal van erre, sokat érintettünk, részben megtettünk, vagy csak keresztezte a mi utunkat, de mindegyik szépen ki volt táblázva, jelölve. Ha valaki nem szervezett túrára érkezik ide, akkor is könnyedén eligazodik a környéken. Bár a szél miatt a lepkék elmaradtak, helyettük rengeteg tavaszi virágban gyönyörködhettünk, és persze nem lehet szó nélkül elmenni a rengeteg medvehagyma mellett sem.

Mindent összevetve egy szeles, napsütéses, futós-gyaloglós, de végig tempós túra volt. Ati órája szerint a 40 km a végére 36,76 km lett, a szint 1260 m helyett 1125 m, és tervezett 8 perces ezreket sem tudtuk tartani a vége átlag 9:34 perc / km lett. A bruttó időnk 6 óra 31 perc, amiből a valóban mozgási időnk 5 óra 37 perc volt.

Nagyon jó nap volt.

Következzenek a képek

lepke40_2015_01

Indulás a vonyarcvashegyi vasútállomástól.

lepke40_2015_02

Az első komoly emelkedő kb. 4 km hosszú volt.

lepke40_2015_03

Berzsenyi kilátó és ellenőrző pont.

lepke40_2015_04

Az egyetlen hely a nap folyamán, ahol nem tudtunk előzni.

lepke40_2015_05

A széldzseki sokszor kellett az erős szél miatt.

lepke40_2015_06

Ibolya.

lepke40_2015_07

Medvehagyma-legelés.

lepke40_2015_08

Délelőtt végig napsütéses idő volt.

lepke40_2015_09

Ez mind medvehagyma!

lepke40_2015_10

Ahol Detti bírta, futottunk.

lepke40_2015_11

Itt bírta. 🙂

lepke40_2015_12

Legtöbb helyen könnyű terep futni és gyalogolni is.

lepke40_2015_13

Tavaszi hérics.

lepke40_2015_14

Valaki elhagyta a fejét.

lepke40_2015_15

Ibolya.

lepke40_2015_16

Fehér ibolya.

lepke40_2015_17

Rengeteg gyerekeknek szóló tábla van kint. Nagyon jók!

lepke40_2015_18

Ez a mosoly nem őszinte, itt éppen egy meredek emelkedőn megyünk felfelé.

lepke40_2015_19

Háttérben a Balaton.

lepke40_2015_20

Sok helyen nagyon szép volt a kilátás.

lepke40_2015_21

Sok kutya is volt a túrázókkal. Atinak persze mindet meg kellett dögönyözni. 🙂

lepke40_2015_22

Szent Miklós forrás nagyon finom vízzel. Itt töltöttük fel a kulacsainkat mi is.

lepke40_2015_23

Kutyatemető az erdőben. „Itt nyugszik Cézár kutyánk hadnagy, ki szolgálat közben meghalt.”

lepke40_2015_24

Hérics.

lepke40_2015_25

Trail running ON.

lepke40_2015_26

Délutánra beborult az idő.

lepke40_2015_27

Hosszúszárú kankalin.

lepke40_2015_31

Szent Mihály kápolna.

lepke40_2015_30

Szent Mihály kápolna kertje.

lepke40_2015_28

Kettőnk napja volt.

lepke40_2015_29

Nagyon jó volt a puha talajon futni.

lepke40_2015_32

Az jóisten segedelmével egy jégdarabrul 40 ember megmenekült.

lepke40_2015_33

Detti a hegyikecske. Igazi terepfutás.

lepke40_2015_34

Végefelé, és még mindig futunk. Ismét látszik a Balaton.

lepke40_2015_35

A bizonyíték. 🙂

Vasárnap

lepke40_2015_36

Másnap levezetésnek kéménytisztítás.

lepke40_2015_37

Cimborák.

lepke40_2015_38

A vasárnapi keresztedzés.