Nem futó barátaimnak mondom, hogy a BlackHole az a futóverseny, ahol a futók nem tudnak semmit a versenyről. Nem tudják azt, hogy mekkora távot futnak, milyen a terep, mennyi idejük van a teljesítésre, nem tudják a frissítőpontok helyét, a köztük lévő távolságot. Tényleg semmit nem tudnak. Felszerelésből is csak a feltétlenül szükséges dolgokat vihetik magukkal. Nincs telefon, pulzusmérő, óra, futómellény. Így nem ismert a megtett tempó, táv, és azt se tudják, hány óra van.
Én tavaly futottam ezt a versenyt, különleges élmény volt, nagyon szerettem. Detti tavaly staff volt, frissítőponton és a versenyközpontban segített.
Idén úgy döntöttünk, hogy itt egyikünk se fut, megpróbálunk mindketten azokból a jó dolgokból visszaadni minél többet, amit a versenyeken a szervezőktől és a segítőktől kapunk. Mindketten önkéntesként voltunk jelen a Black Hole-on.
A verseny előtti napon két szakaszt szalagoztunk fel Dettivel, egy 12 és egy 2,5 kilométeres részét a pályának.
Szombaton, a verseny napján nagyon korán keltünk, hiszen a hosszú távosok rajtja 5-kor volt.
Hajnalban Detti Puskás Béla barátunkat vitte ki kontrollfutónak a pálya egy részére. A kontrollfutó a futók előtt fut, és ellenőrzi a pályán a szalagokat. Ezen a versenyen ez különösen fontos volt, hiszen a futók az útvonalnál csak a szalagokra és a festett jelekre támaszkodhattak, track hiányában nem volt más tájékozódási segítségük. Én Ricsivel egy forgalmas úton biztosítottam a futók biztonságos áthaladását az első pont után.
A mi frissítőpontunk az ötös pont volt. Kiautóztunk, és 10 órára összeraktuk a pontot, hiszen körülbelül ekkora vártuk az első hosszú távos futók érkezését.
Idén volt egy rövidebb táv is, ami a Nano nevet kapta. Az ő futásuk 9 órakor kezdődött. Vagyis ők így tudták. Bár mi sok-sok kilométerre voltunk, de interneten élőben láthattuk a „startjukat”. Elindították őket, de pár lépés után megállították, és buszokon áthozták őket a mi pontunkra, mivel az igazi startjuk nálunk volt, a hosszú táv 60. kilométerénél. Szilvi és Gyuri is ezen a távon indult, így start előtt megölelhettük őket, és láthattuk az startjukat is.
Közben persze érkeztek a hosszú távos futóink hozzánk. Hatvan kilométeren, sok emelkedőn és lejtőn, sáros és aszfaltos szakaszon túl voltak már. Persze távról és időről nem tudtak.
Szeretettel, mosollyal, meleg levessel fogadtuk őket. Futók vagyunk mi is. Pontosan tudtuk, hogy mi az, amire egy futónak szüksége van egy ultraversenyen, igyekeztünk visszaadni azt, aminek mi is nagyon örülünk a másik oldalon. A futóink nagyon örültek a meleg levesnek, mindenkit igyekeztünk figyelmesen frissíteni. „Egyetek, igyatok, vigyél magaddal egy gélt. Sót szeretnél? Mivel tölthetjük fel a kulacsodat? ” Senki nem ment ki tőlünk üres kulaccsal, frissítés, biztatás, jó szó nélkül.
Ehhez nagyon jó társaink voltak, Szanóczki Szilvivel és Takács Petivel először találkoztunk, de nagyon összebarátkoztunk, nagyon jó volt velük segíteni a futókat.
A pontunk délután kettőkor zárt, de a szintidő nálunk senkit nem fenyegetett, így pontázáskor Dettivel már egyből tudtunk indulni a következő feladatra. A mi ötös és a hatos frissítőpont közötti 16 kilométeresen szakaszon szedtük le a szalagokat. Csodálatos volt a pályának ez a része, imádtuk. A Vércse miatt már jártunk erre, de így is csak ámultunk, meseszép volt a tavaszi erdő.
Leszalagozás után még visszamentünk a versenyközpontba , megvacsoráztunk, megnéztük a Nano táv eredményhirdetését (Szilvi első lett❤️), megölelgettük barátainkat, és éjjel hazajöttünk.
Akkora hatalmas élmény volt, hogy egyáltalán nem bánjuk, hogy most nem futottunk, szívből ajánljuk minden futónak ezt az oldalt is, legalább annyi energiát és jó érzést kaptunk az önkénteskedéstől, mint amikor futunk.
Köszi Öcsi és Cöge, szeretünk titeket ❤️😘
Mindegy, hogy mi a neve, mindegy, hogy hole lesz, mi jövőre is ott leszünk, segítünk vagy futunk, valahol, valamikor…
