Csárli túrabeszámolója: Soca, Koritnica túra – 2009.10.03-04. (Szlovénia, Zaga 80 cm)
Felvirradott hát eme szép őszi nap is mikoron Miklós első ízben tevé ülepét ama kicsiny lélekvesztőbe, mellyet közönségesen kríkhajónak neveznek. De mielőtt ezt megtevé, betére ama taljánhoz, aki íly sajkákkal, és ahhoz való sokféle más portékákkal kufárkodik az folyónak partján.
Az pirkadatnak már jóval előtte elindult ez a kis csapat, így fent nevezett barátunk (ki nekem nevezetesen komám is), szeméből a csipa csak most ficcent vala ki, mikor először felméré, és eszével rendbe állítá az első látásra cseppet sem megkapó árcédulák tartalmát. Ama talján kajakpecér magáról hírdeté, hogyha az ár nem is megkapó, de kicsinyt alkuszunk, s nálam mindent megkapó, mi szemed-szád ingere. Így lett vala barátunkkal is, ki a nála lévő számtalan eurót az talján kezébe nyomá, s nyomás, mert már a víz vár vala reánk.
S nemhogy csak a víz , de ama László ki nevére Orosz, s néki fele családja úgyszintén. Barátaim a zsinagóga népét megszégyenítő lelkesedéssel, és indulattal vitatják meg ama üzletnek minden jóságát, s az jutányosságnak hiányosságát de végül megállapodának, hogy Miklós jól költé az pénznek sokaságát, s gazdagabb lett vala evező lapáttal, hullámköténnyel és még számos hasznos, és az vad víznek járásához feltétlen szükséges miegymással.
Felkerekedénk hát vala a Tóni kempingjében s indulunk az folyón lefelé tova.
Az nagy Vidra, ki másképpen Attila, s jómagam IN MEDIAS RES az gyönyörű Koritnica patakról, Timea asszony – ki az Lászlónak hitvese -, s Miklós annak torkolatától, s szépen komótosan indulánk ragyogó időben, kellemesen alacsony, helyenként jó kopogós víznél (Zaga 80 cm).
Csorogtunk le békésen az „Tisza szakaszon”.
Miklós szinte magabiztosan vevé az akadályokat, már-már úgy tűnt mindenféle rendet, s hagyományt felrúgva száraz hajzattal zárá az napot, de aztán mégis úsza egyet, csak úgy becsületből, majd Srprenica után a tónál kiszálla, az kajakkal nehezített kaptatás sportágát is hogy felfedezné.
Ekkor már László ülé meg az Mambát.
Eztán egy Trnovonyi szakasz következék, kellemes játékossággal, kedélyesen, gyönyörködve az folyóban s a tájban.
Ezt követően az napnak méltó zárásaképpen felhajtatunk az Koritnicára, Kluze erőd alá.
Attila monda: „II-III”, nincs ott semmi, térkép monda: „!! III-IV”. (Az térkép jól ismeré az pataknak jellemét)
Az képek tanulsága szerint Miklós csizmájának talpáig sem értünk ott fel, az kicsiny kanyonban.
Az kies folyócska pompás élvezetet nyújta mind a szemnek, mint a vizenjárás öröméért repeső léleknek.
Az élmény makulátlan lenne, ha egy szerencsétlen pillanatban midőn a víz neki nem nyom vala egy sziklának, s fel nem borulék ettől. Miközben sikertelen próbálnék visszafordulni, egy zúgón fejjel lefelé menék le s kisvártatva – levegőm fogytán – az igen fájdalmasnak bizonyuló úszást választám.
Mutatám Attilának: itt sajog, de már rá tudok állni.
Nosza hajrá tovább, tarkítám két szükségszerű eszkimó-demonsrációval. Leértünk, Pazar volt!!
Miklós henyél a sátorban, de az estebédet nem készítette vala el, s ezt megtenni esze ágában sincs. De ez néki nem is dolga. Káposzta, sólet, s egyéb páncélba öltöztetett étkek kerülének az asztalra sorra, no meg az hagyma s cseresznyepaprika. Fejenkint két kortynyi Unicum, pikolónyi világos. Ama Attila kemény vitéz, de az Unikum is az.
Az kempingben indul az féktelen dáridó a magyari tábortűz körül, hangnak ereje fel, s a vonat nem vár, hallhatóan, s egyre hallhatóbban foly a bor…10et ütött már az óra , térjetek hát nyugovóra….lfszt dehogy …áááááááá emszihammer zengedez vala, az ország imázsának oda…
Reggelre kelve szedénk az sátorfákat, s mi érénk elébb az srprenicai beszállóhoz, hát ilyen még nem vala… nem késénk el.
A mai tervezet kétszeri Trnovo szakasz, elébb Lászlóval, majd Timea asszonnyval, azoknak társaságokban.
Az tóig bemelegítés, bohóckodás az evezők hajigálása artista mulattatók módjára. Én úgy feldobám az evezőt, hogy mire leére már jócskán odébb valék, szerencsére az víz csupán arasznyi, azért ki lehete lépni érte.
Az tónak alatta Miklós kiválasztotta az visszaforgó haboknak legnagyobb közepét, és átjött. És a többin is.Nem hittünk a szemünknek.
László olyannyira nem, hogy alulról is megnézé nincs e valami csalafintaság az dologban. De biza nincsen.
Aztán az Patkó feletti zúgóban gondolá Miklós, tarta Attilának egy éles biztonságtechnikai tréninget, s hajójából vízbe veté magát.
(1500 és 52-t írának vala, mikor az császár serege s flottája Pozsony alatt vala, az hajók egymás után süllyednek el vala. Mászik vala ki az folyóbul egy vitéz, kezében fúróval. Meglátja az várbéli strázsa, s megszólítá: Tán búvár kend? Az másik máris nyújtá az kezét az parolára: Búvár Kund…)
Miklós, hogy Attilának dolgát megnehezítse rátekeri az tehénnek farkát s próbálá az vízbe berántani, azon mentséggel, hogy Ő csupán az hajót tartja, az rafinált kapcsok kipattintásáig.
Eztán semmi említésre méltó nem történedett. Mondám is: Te Attila kedves barátom, s kenyeres társam. Nem hiszünk mi már néked. Mertbiza sokszor hangoztatod vala, hogy milyen nagy úszó, meg vízben bukfencet hányó vagyol. De még aztat nemigen láttuk mük, az saját szemünkkel!
Az Hazaérés sietsége nagyobb vala Lászlónak családjában mint éppen az további vízenjárásnak pillanatnyi szükségessége, s az trnovoi kiszállónál búcsút vevénk tőlök.
Miklós is azt hangoztató, hogy ő mára már eleget bizonyított, s az elégnél többet nem kíván. Hát ketten szállánk újra vízre ama nagyVidra Attilával.
Kiállogatánk, élvezénk az folyónak minden limányát, s habját.
Figyelmünket ez egészen leköté, mikor az hátam megett kevéssel fütty harsan, s mikor hátratekinték, megpillantám az nagy léggeltöltött gömbölyded tutajt egészen közel. Szempillantás alatt a víz alá bújék ijedtemben, s az visszautat csak bajosan lelem. Az hajam már nem száraz…
Amíg az időt töltém egy parti sziklán, s hajómból a vizet ürítem, Attila bolondozék egy hullámban, majd merészet gondol, s beváltja igéretét, s láthatom, hogy tud úszni. De még hogy… az hajót kötelékén maga után vonszolva az víznek habjain, lapátjával szabályosan evez…s mindezt úszva. Hát lássatok csodát tik is nyájas olvasók, mert én már ekkor láttam!
Trnovo kiszálló, kiszállánk s feltalálánk Miklóst.
Málházásnak, s az békabőrnek levedlése közben Attila mesélé Miklósnak az történteket, ki szerényen megjegyzé: ő is csak egyet úszott vala…Mikoron Attila eztán ezen hozzászólás következtében elszíneződött arcába az vér visszatolul, s levegőhöz ismét szüksége szerint jut, próbálá az beszélgetésnek fonalát másfelé gombolyítni, s említé: csak kevés képet készíte az masinájával. Mire Miklós ismét megfelele, miszerint úgy véli az víznek alóla nehéz, s bajos is lett volna képeket bőven készítni… Attila tekintetének állapotját leírni képes nem vagyok, de az nyájas, s fantáziával bőven megáldott olvasó képzeletére bátor bízom.
Az vihart csendesítendő, Attilának egyik kedves elfoglaltságát, nevezetesen a kajakosboltok látogatását sürgetém, s az talján kalmárnak kezébe nyomtam némely bankókat, mire ő egy evezőlapátot az enyémbe, majd a visszajáró birtokában javasoltam vitéz társimnak egy findzsányi fekete levest. Az kávénak íze, az kies hegyek, s az táj szépsége, s az barátságnak lelkülete feledteté velünk mindent mi árnyék az két elmúlatott ragyogó napon, s hajtánk máris haza Magyarhonba, hol is Rigyácon Attila hites párja várt már minket – s talám főleg férjeurát – sebtibe tepsibe pirított almával, s csirkével, dödöllével.
Aztán fehér ménesem bakjára pattantunk s hajtatánk haza el.
Pompás egy portya volt, köszönöm néktek vitézek…
Itt a vége fuss el véle!
Csárli
