Miért megy egy magamfajta lassú terepfutó, aki két éve nyáron a meleg miatt még nem ment el futni, egy szigorú szintidővel bíró aszfaltos versenyre a legnagyobb kánikulában? Aki erre észszerű magyarázatot ad, vendégem egy Dettisütire. 
Eredeti terv szerint Ati futott volna csak Korinthoszt az idén, én pedig lelkes kísérője lettem volna a 160 km-en. Aztán egy szép kora nyári grillezős este Gyuri és Ati kitalálta, Szilvi rábólintott, Öcsi pedig talált egy szabad helyet a 80-as távra. Tudom, ez még csak a hogyanra válasz.
Attól a naptól kezdve nem szintes terepversenyre, hanem sík aszfaltra készültem.
Nagyon gyorsan eljött a verseny időpontja, és mivel nálunk ilyenkor a munkában pörgés van, bevallom, nem sikerült fejben úgy felkészülni, ahogy szerettem volna. Utolsó pillanatban foglaltunk szállást, az útvonallal úgy voltam, hogy a töltésen elfutunk Bajáról Szekszárdra, nincs abban semmi kacifánt, és igen, a versenyszabályzatot is csak Ati olvasta, de szorgosan adta át nekem az infókat.
Öcsi a vacsorán azt mondta, hogy „nem szereti összetörni a futók álmát”. Azt hiszem, hogy itt jöttem rá arra, hogy mi volt a baj az én Korinthoszommal. Minden nap megcsináltam az edzést bármi történt is aznap, esett, fújt, sütött a nap, fáradt voltam, késő volt, bármi, az edzést megcsináltam. A fizikai felkészülés megvolt, a probléma ott volt, hogy nem volt előttem az útvonal, hogy megyünk egy kört a szigeten, és lesz egy oda-vissza szakasz, ez csak a verseny előtti napokban, órákban ért el hozzám. Én készültem egy 80-as versenyre, de nem készültem a KORINTHOSZ-ra. Amikor egy álomra készül az ember, akkor mindent tudni kellene róla. Tudja a legfontosabbat is, hogy nem 80 km, hanem 80,5 km, és persze mivel nem ez volt az első ultrám, azt is tudom, hogy az óra bizony többet mér… (81,6 km) …és hogy miért fontos mindez? A 3 perc 59 másodperc miatt. Mert hiába futottam meg az utolsó hegyet is, hiába nem adtam fel az utolsó pillanatig, az idén csak egy Finished timeout-ra futotta, és rendkívül szomorú befutóképre.
A 80 kilométeres távon végigértem, de a 10 órás szintidőből 4 perccel kicsúsztam.
Pedig a verseny szuper volt! A pontokon csupaszív emberek töltötték a vizet, a kólát, és a lelket, biztatást a futókba! A fotósoknak köszi a képeket. Köszi a meleget, talán ennél melegebb már nem lehet. Köszi Szilvi a felkészítést!
Köszi, hogy ott lehettem, hogy részese lehettem a versenynek, a sikeresen teljesítők boldogságának, a feladni kényszerülők szomorúságának, mert mindenből erőt lehet meríteni a következő megmérettetésre.
Most már van miért, mert időközben lett álom!
