Detti beszámolója:
„A hazai népi időjárási megfigyelés külön elnevezéssel jelöli a nagyböjt időszakában, tehát a tél végén, a tavasz első felében tapasztalható tartós, erős szélfúvást: ezek a böjti szelek, amelyek éppen nem az „önmérsékletről” tesznek tanúbizonyságot.”
Hát, ami azt illeti, ezzel teljesen egyet kell értenem. Szombaton volt a Keszthelyi hegységben megrendezésre kerülő Lepke 40/25/15 teljesítménytúra.
Én ezt túrát már a Göcsej 33 után rögtön kinéztem magamnak, és mivel nagyon sajnáltam, hogy akkor Ati nem tudott velem jönni, ezt közös túrának terveztem. Mivel Ati szívesebben futott volna valami ultra távot, így olyan egyezség született, hogy azokon a szakaszokon ahol bírom futunk, a többit pedig tempósan gyalogoljuk. Tehát a táv 40 km, a szint 1260 méter, Ati által tervezett tempó 8 perces ezrek átlagban.
Reggel, mikor a Garmin futóórámat feltettem tölteni megsértődött, és azóta sem tért magához, pedig a piócás emberen kívül az interneten található összes újraélesztéses trükköt bevetettük rajt. De én pozitívan állok a világhoz, gondoltam, ami rosszul kezdődik, az csak jól végződhet.
9:25-kor, túl a regisztráción indulásra készen voltunk, és totális szembeszélben vágtunk neki a Keszthelyi hegységnek. Ahogy beértünk az erdőbe kevésbé éreztük a szelet, és az emelkedő is hozzátette a magáét, így egy idő múlva lekerült rólunk a széldzseki, ami azért még a nap folyamán persze előkerült néhányszor.
Az útvonal végig jól volt jelölve, bár Ati óráján fent volt a GPS track, így nekünk egyszerű volt az útvonal jelölés nélkül is. A 40 km-en a rajt-célon kívül 12 ellenőrzőpont volt, frissítés is volt, és útközben több helyen is lehetett vásárolni. Nagyon sok túraútvonal van erre, sokat érintettünk, részben megtettünk, vagy csak keresztezte a mi utunkat, de mindegyik szépen ki volt táblázva, jelölve. Ha valaki nem szervezett túrára érkezik ide, akkor is könnyedén eligazodik a környéken. Bár a szél miatt a lepkék elmaradtak, helyettük rengeteg tavaszi virágban gyönyörködhettünk, és persze nem lehet szó nélkül elmenni a rengeteg medvehagyma mellett sem.
Mindent összevetve egy szeles, napsütéses, futós-gyaloglós, de végig tempós túra volt. Ati órája szerint a 40 km a végére 36,76 km lett, a szint 1260 m helyett 1125 m, és tervezett 8 perces ezreket sem tudtuk tartani a vége átlag 9:34 perc / km lett. A bruttó időnk 6 óra 31 perc, amiből a valóban mozgási időnk 5 óra 37 perc volt.
Nagyon jó nap volt.
Következzenek a képek
Vasárnap