Detti túrabeszámolója
A tavasz első napján, gyönyörű napsütéses időben, jó társaságban kellemesen – vagy annál kicsit jobban- elfáradni, kell ennél jobb?
Két hete Ati mondta nekem, hogy elmegy erre a versenyre, futni 55 km-t. Ezen felbuzdulva társat kerestem magamnak, a 33 km-es teljesítménytúrához, mert gondoltam azon túl, hogy azt tudom teljesíteni, még társat is találhatok hozzá.
8:30-kor a regisztráció után elindultunk. A tájház mellett vezetett el az utunk, amit úgy gondoltunk, hogy a túra végén megnézünk. Nagyon szép helyeken haladt az út, átmentünk szőlőhegyen, egy lóistálló mellett, fenyőerdő, bükkösön, de utunkat állta néhány kidőlt nagy farönk is.
Jártunk olyan mocsaras patakvölgyben ahol csak kidőlt farönkről farönkre majd fűcsomóról fűcsomóra haladva jutottunk át.
Az utunkat keresztező patakokon általában csak olyan „hidak” voltak, amik úgy néztek ki mintha a hódok a mi kedvünkért borították volna bele a patakba a néhány faágat, és ezeken egyensúlyozva az elején még könnyedén a túra végén már nehezebben tudtunk átjutni. A túra alatt többször is úgy éreztünk, hogy a világ, de mindesetre a Göcsej legmagasabb pontján vagyunk, tehát szintben sem volt hiány.
Aztán egy nagyon szép világtól eldugott erdei tisztáson álló házikó után haladtunk még párszáz métert, elértünk egy frissítő pontig, ahol a kedves üdvözlés után, hidegzuhanyként kaptuk a hírt, hogy nekünk nem kellene itt lennünk, mert ez az 55km-es kör egyik frissítő pontja. Az is kiderült, hogy így nem 33, hanem olyan 38 km-t fogunk a mai napon megtenni. Kaptunk banánt, üdítőt, pogácsát, és továbbindultunk.
A következő szakaszon többször is sikerült elbizonytalanodni, hogy jó úton vagyunk-e, mert a jelzés ugyan megvolt, de attól tartottunk, hogy sikeresen eltévedünk az 55-ös nagyobb kanyarjára is. Szerencsére ez nem következett be, megpróbáltatásainak ezzel még korántsem lett vége. Egyszer csak a távolban megpillantottuk a kustánszegi kéményt, sőt a dombtetőn láttuk a frissítő pontot is. Majd azt is láttuk, amint összepakolnak és elmennek… felértünk a dombra, és valóban nem volt ott senki. Ez volt az a pillanat, amikor elővettünk a papírt, és úgy gondoltuk, itt az ideje telefonos segítséget kérni. De mire a papír és a telefon is előkerült, jött egy autó, és kedves hölgy – akitől egyébként még mézeskalácsot is kaptunk – elmondta, hogy merre induljunk tovább.
Követve az útmutatását sikeresen kihagytuk a még előttünk álló, és nyitva lévő frissítőpontot, és egyszer csak kezdtük úgy érezni, hogy nem is jó irányban haladunk. Ekkor előkerült a mobil, a műholdkép és a térkép, amit kaptunk (mellesleg, ha a kéménynél jobban megnézzük a térképet, akkor nem hiszünk a néninek és ezt a kört kihagyhattuk volna), és csináltunk egy újratervezést, és árkon bokron át belőttük az útirányt. A megnyugvás akkor jött, amikor ismerős „kabátokat” vettünk észre úgy 100 m-re tőlünk. Mire odaértünk egy futó is jött, és ő is megerősítette, hogy már jó helyen vagyunk. Már csak 12 km-re voltunk a céltól.
A kihagyott frissítő pontok helyett előkerültek a hátizsákokból a ropik, almák, és a maradék erőnket összekaparva most már eldöntöttük, hogy be fogunk érni, és ráadásul sötétedés előtt.
A vége előtt 4,5 km-re az utolsó frissítési ponton ettünk, ittunk, majd mondták, hogy már csak egy emelkedő vár ránk, igaz az majdnem a célig kitart.
Nekem ez az utolsó 4,5 km volt a legnehezebb, itt már mindenkinek mindene fájt, a dombok hegyeknek tűntek, és lefelé pont olyan nehéz volt haladni mint felfelé, de eljött a pillanat, amikor megláttuk a sárga kaput, rajta a cél felirattal.
Felemelő érzés volt a nehézségek ellenére célba érni. Itt szeretném megemlíteni azt a kedves embertársunkat, aki úgy gondolta vicces dolog eltávolítani a jelzést, ami miatt rajtunk kívül még nagyon sokat tévedtek rá a + 5 km-es kerülőre. Azonban úgy gondolom, hogy mint semmi az életben ez sem történt véletlenül. Talán a túra legszebb részét hagytuk volna ki, ha ott van jelzés, és az is bebizonyosodott, hogy 36,5 km-t is képesek voltunk megtenni.
Köszönet a szervezésért, frissítésért, a finom lángosért a végén, a futó és túratársaknak a kellemes hangulatért.
Kaptunk oklevelet, emlék kitűzőt.
Köszönöm Melindának, és Anitának a kellemes társaságot, a vidám hangulatban eltöltött 9 órát, és remélem, hogy velem tartanak a Thury György emléktúrára, természetesen a 30km-es távra.
Detti
ui.: Reggel az indulásnál hiba volt nem bemenni a tájházba, mert ez így este sajnos idén kimaradt, de így annyi minden más mellett ez egy ok arra, hogy jövőre is eljöjjünk.A tájházról sajnos nincs fotó, de a harangláb, és az erdő közepén lévő valaha szebb napokat is látott épület is a túraútvonalon volt.