Mostanában szinte csak terepen futottam, aszfalton nem nagyon szeretek futni. Nagyobbat üt, nem olyan szép a táj, az autósok gorombák, hangosabb.
A hétvégére tervezett 50 km-es közös terepfutásra egyedül maradtam. Detti volt tegnap az erdőn futni, azt mondta, nagyon nagy a sár a sok eső miatt. Így inkább elmentem aszfaltra futni. Megnézni, hogy hogyan tudok teljesíteni aszfalton 11 hónappal azután, hogy a sok más sport után elkezdtem futni.
Minden úgy sikerült, ahogy terveztem
A tervem a következő volt:
- Félmaratoni távig (21 km) tolom megállás és belesétálás nélkül, ami belefér. Eredményem 1:48:30 lett, ez átlag 5:07 /km. Innen persze futok tovább.
- Maraton (42 km) 4 órás mozgási időn belül. Ez is sikerült, 3:59 lett, átlag sebesség 5:39/km. Azért írtam mozgási időt, mert itt már nem vettem annyira szigorúan a futást, megengedtem magamnak a sétát is, meg is álltam többször. (A séta beleszámít a mozgási időbe, megállásnál megáll az órám is.)
23 km-nél fordultam vissza. 30 km-nél a Detti hozott enni. Nem akartam megállni, de mégis beültem a kocsiba melegedni, mert a nagy szél miatt nagyon vacogtam a vizes ruhában. Benyomtam egy banánt, meg egy csomó sütit, maratonfutáshoz a süti a legjobb. 🙂 Feltöltöttük a kulacsaimat is persze. Innen már széldzsekiben futottam tovább, úgy nem éreztem a szelet, úgy jó volt az időjárás. - Maraton után tovább 50 km-ig csak levezetésnek. Itt laza futás-séta volt betervezve, ami terv volt, az az, hogy 50 km 5 órán belül legyen. Eredményem 50.1km, 4:58:45, átlag 5:58/km. Ez is persze a mozgási idő.
A futás aszfalton történt. A Hoka Bondi 3 cipőmmel most futottam először ilyen hosszút, szuper jó! Nincs sok benne, 200 km-t futottam benne eddig aszfalton, könnyű terepen. Érlelődik a teszt, írni fogok róla majd mindenképpen.
A mai futás útvonala:
Kiskanizsai temető – Bajcsa – Fityeház – Murakeresztúr – Molnári – Tótszerdahely – autópálya felüljárónál vissza – Tótszerdahely – Molnári – Murakeresztúr – Fityeház – Bajcsa – Nagykanizsa (Thúry iskola)
Azért futottam a Thúry-ba, mert Detti és Barni itt volt, Barniéknak kosárlabda meccsük volt.
Azért is választottam ezt az útvonalat, mert itt volt a Kanizsai futófesztivál futóverseny, és kíváncsi voltam, hogy ott mit ért volna az eredményem ha nem Dettit kísérem lelki támaszként a félmaratoni távon. Az is jó volt persze.
- Félmaratoni távon 10. lettem volna a 1:48:30-as futással. A legjobb Kovács Tamás (kisebbik fiam osztálytársának az apukája) volt 1:26:39-cel.
- 50 km-es távon négyen értek be. Itt ötödik 🙂 lettem volna az öt órás időmmel. Az első Rudolf Tamás volt 3:39:54-es idővel, a negyedik 4:43:10-as idővel ért be.
Elfáradtam, megyek vissza terepre, azért ott jobban érzem magam.