Igazi tavaszi időben evezhettünk a hétvégén a Socá-n. A folyót kísérő havas hegycsúcsok és a folyó menti fák csupasz fakoronája alapján lehetett volna késő ősz is, de a nap melengető napsugarai határozottan mutatták, hogy ez bizony már tavaszi evezés. A folyón kevesen voltak, turistával egyáltalán nem, kajakos is talán ha egy tucat lehetett akikkel összefutottunk.
András szombaton dolgozott, nem akartuk itthon hagyni, így csak a vasárnapi nap maradt evezésre. A vasárnap hajnali utazás mellett még az óraátállítás is fárasztóbbá tette a reggelt. Az átállított órák szerinti hajnali háromkor keltünk, gyors cuccolás és indulás. András még nagyon kómás lehetett, mert amíg én a kúton beugrottam inni egy kávénak csúfolt löttyöt, addig ő egy határozott mozdulattal nekilátott teletolni a kocsim tankját Shell V-Power-rel. Háromezer forintnál azért szerencsére rájött, hogy jó lesz a sima gázolaj is. Még mindig jobb, mintha benzint tankoltunk volna. Gyors hajókötözés a Gábornál és már indultunk is a határ felé. Gábor útközben szokásához híven nyomta a hülyeségeit a politikáról és egyéb társadalmi problémáiról. Egy megállóval egészen korai időpontra sikerült kiérnünk Bovec-be. Röpke fél óra alatt sikeresen megtaláltuk a Laciékat is, akik már ott voltak, mert péntektől rafttal gyakoroltak az EB selejtezőjére. Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha Szlovéniának is lenne utca szintű térképe a GPS-hez… A lényeg az, hogy rá kis időre már a faledobónál készülődtünk az evezéshez. Természetesen vittünk előre már autót a kiszállóhoz, az időjárás nagyon jó volt, így minden jel arra mutatott, hogy ez egy tökéletes nap lesz. András szárazruháján a gumi elszakadt nyaknál. Úgyhogy neki ez nem az a nap lett. Andrásnál ez az egész napra rányomta a bélyegét, egész nap úgy hisztizett, mint egy kamaszlány az első napokban. Ideiglenes megragasztottuk, így a funkcióját betöltötte. András van akkora MacGyver, hogy nem kell attól félnie, hogy nem tudja magának megjavítani. A vízállás miatt a faledobónál indultunk. Eredetileg úgy volt, hogy Laci csak az elején jön velünk, aztán átül a Béciékhez raftozni, de aztán elkerülték egymást, így egész nap együtt evezhettünk négyen.
Ekkora víznél a Srpenica beszállóig igazán semmi nehéz hely nincs, csak a táj szépségét kell csodálkozva bámulni. Evezni sem árt, mert itt elég lassan folyik. Ez meg is tette a hatását, a szombathelyi srácok kezdtek kifáradni. Mindig elmondják, hogy többet nem eveznek WW I-II-es vízen, aztán mégis jönnek.
A Srpenica 1 alatt van néhány nagyobb hullám mindjárt az elején, az egyik hengerben Laci kitépte magát a Jefé-ből, utána felkapaszkodott rá, és hydrospeed-ezett. Jól érezhette magát, mert annyira nem is akart visszaülni a kajakba. Jókedvűek voltunk, jó volt, sajnálom, hogy elfelejtettem képet csinálni.
A Srpenica 2-től annyira jól éreztük magunkat a kajakozás miatt, hogy repetáztunk is. A Srpenica 1 – Trnovo 1 szakaszt kétszer csináltuk meg. Az időbe szerencsére belefért.
A Gábor az egyik letörés alatt elég jól lefejelte a víz alatti sziklát, szerencsére csak a sisakja lett karcos. A végén András tartott nekünk egy kis eszkimóbemutatót. Ügyes.
Evezés után még vettem a Dettinek egy mellényt, mert én lenyúltam az övét. De úgy nézem, hogy ezt meg a kisebbik fiacskánk nyúlta le tőle.
Nagyon jó volt visszamenni a Socá-ra, idén ott még nem is eveztünk. Reméljük a tavasz marad.
Vidra