Pék Ádám DZD600 beszámolója

A terv, az elmélet, a gyakorlat és a Blöff 🙂

Amikor először szóba került a dupla távú DZD még májusban, onnantól kezdve volt egy elképzelésem arról, hogy hogyan kellene ezt teljesíteni. Végülis az egész DZD+ az elméletem gyakorlatban való megvalósításáról szólt. Bár néha megdöbbentően amatőr hibákat vétettem, tulajdonképpen sikerült is. Az egyébként tényleg érdekes volt, hogy néhány dolgot mennyire aprólékosan kidolgoztam, míg másokat meg alig, vagy semennyire. 🙂

Az előkészületek

Mivel azt tudtam, hogy ez nagyon sok napon keresztül tart majd, így elsődlegesen inkább a túlélési tapasztalataimat és tudásomat próbáltam frissíteni és fejleszteni. Az volt az alapvetés, hogy bármi történik is az adott napon, másnapra olyan állapotban kell lennem, hogy bírjam. Ehhez alvás, pihenés és regeneráció kell. Aludni muszáj, mert ha halmozódik, akkor 3-4 nap alatt teljesen kikészülök. Illetve olyan terheléssel kell mennem, hogy az aznapi pihenéssel ki tudjam pihenni, hogy másnap szinte új állapotban menjek. Hiszen, ha „elfutom”, akkor nem tudok egy pihenőnapot beiktatni. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy annyi dolog történhet és annyi változó van, hogy az előre foglalt szállásokhoz nem tudom tartani magam. Persze Óvári Gyuri megoldotta 300-on, de én közel sem vagyok olyan pontos, mint ő. 🙂 Beszereztem tehát nagyon kicsire csomagolható hálózsákot, és egy nagy és bazi nehéz esőkabátot, kukazsákot és persze izolációs fóliát. A Sudocrem és a vízálló zokni pedig legyőzhetetlenné tett!  Misitől is rengeteget tanultam depózásról, és szuper kis csomagokat rejtettünk el szerte az út mentén.

Szombat este összegyűltünk a Vidra boltban és komoly megbeszélést tartottunk, megtanultuk a maraboo nyomkövető használatát, és próbálunk úgy tenni, mintha ez egy nagyon klassz móka lenne, és senki sincs beszarva. 😀

Mondjuk kicsit kívülállónak éreztem magam amikor a jelenlévők az útvonalról, vízvételi- és vásárlási lehetőségekről beszélgettek avatott módon. Attila mondta, hogy nézzem át az útvonalat, de én inkább arra gyúrtam, hogy „mindegy, hogy milyen az út, ha menni kell”. *

Vasárnap reggel, azaz reggel előtt hajnal 5-kor, megindult a tömegrajt, az akkor készült fotókon jól látszik a határtalan lelkesedés! Misi volt a sportoló, Feri a tapasztalt nagy öreg, én meg a furcsa, 3x akkora zsákkal, mint a többiek. 🙂

Egyszer régen láttam egy filmet a Spektrumon (mer’ én a minőségi TV-zés híve vagyok) Faj, faj mellett volt a címe. Ha valakinek megvan, azonnal másolja le nekem! Én anno videókazettára vettem, és mire bedigitalizálta egy barátom, már csak a hangja maradt meg. Szóval, ez a film arról szólt, hogy az Ausztrál sivatagon kellett átkelni önellátó módon. Három induló volt, egy fiatal amerikai ultrafutó, high-tech felszereléssel. Egy német túlélési szakértő, hihetetlen tapasztalatokkal, valamint egy 70 év körüli, helyi bennszülött bácsi, szövetnadrágban, utcai cipőben és egy kézitáskával. Most kihagyom a drámát, az lett a vége, hogy az amerikai fiú, pár nap után befordult, aztán a túlélési szakértő is kifulladt, a bácsi meg sétálgatott mintha mi sem történt volna. Aztán a cél előtt leült és pár napig bevárta a többieket, hogy együtt érjenek be. Erre készültem én is 🙂
Mentünk, mendegéltünk és a maraboo nyomkövetésnek hála láttam, hogy milyen egyenletes ütemben maradok le. 😀

A DZD-nek az a fő különlegessége és vonzereje, hogy bár alapvetően egyedül kell menni, az ember mégse magányos. Detti, Attila és a DZD körüli emberek őszintén szívükön viselik a dolgot, és az nagyon jó érzés a sétálónak! És ahogy Ati a facebookon mendezseli ezt az rám pl. nagyon jó hatással van. Számomra ugyanis leginkább a hosszútávú egyedüllét ingerszegénysége az ami a legnagyobb gondot okozza. Úgyhogy ha valaki erre adná a fejét okostelefont vigyen magával 🙂 Mindenesetre Atinak elmondtam a tutit:
mindig a teknősre fogadj, mert a nyúl baszhatja! **
A Liszó hegyig ugyanaz volt az útvonal, néha fel is ismertem, hogy jártam már erre. Aztán jött az első új szakasz, a Mura-Dráva összefolyás nagyon klassz volt érdemes volt arra menni!

Mondjuk a Zrínyi emlékhelyet kicsit nehezen találtam meg, tök szép kis hely, furcsa, hogy mennyire nem jár ott senki. Persze rohadt messze van mindentől, de akkor is. Ezen a szakaszon megjött Vili, aki nélkül tuti nem ment volna ilyen jól, vagy sehogyse az egész!

De most komolyan, mennyire jófejség már az, hogy valaki napi 100 km-eket bringázik csak azért, hogy néhány hülyén segítsen??! Ráadásul ért is hozzá, bírja erővel, tudja mivel és hogyan tud segíteni, a legjobb segítő! Ha bárki DZD-ben gondolkodik egyeztessen vele! Én szóltam. Amúgy meg olyanokon gondolkoztam, hogy Belezna, miért nem Belezne, ha már magas hangrendű…. Aztán, hogy Surdról vajon tud-e Corradi Surd aki ezerszeres Kinizsi teljesítő, meg amúgy mi lehet vele egyáltalán? Liszó temetőnél felvettem életem első depóját, igazi kincskeresés volt, az se zavart, hogy valami rágcsálón kellett osztoznom az egyik szendvicsemen 🙂  

Aztán lassan visszaértem az eredeti 300as útvonalhoz, egész Orosztonyig. Mentem pl a mindig szuper Kőszikla szurdokhoz 🙂 Akárki akármit mond, aki eljut egy DZD indulásig annak ez már csak izgalmas, de semmiképpen nem veszélyes! Szóval senki se hagyja ki! 🙂 Utána viszont az energia mező tök kamu, a power bankben bízzatok inkább 😀 Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy a tábla szerint jelzett rejtett kamerák felvételei mikor kerülnek ki a világhálóra az önfeled sudorcermezésemről 😀
Orosztony, második depó 🙂 Itt cseréltem cipőt, Salomon Sense Ride-ot, Hokára 🙂 A kis pihenéstől, sudocremezéstől és az új cipőtől, úgy száguldottam, mint az állat! Szerencsémre nagyon hosszú betonos szakasz jött, úgyhogy nagyon jó tempót tudtam menni. A Kányavári szigetig nagyjából semmi sem történt, mentem, sötét volt és nem volt ott senki. Maga a sziget iszonyú klassz hely, mondjuk én elég keveset láttam belőle, mert baromi nagy köd volt és álmos is voltam, úgyhogy mikor megláttam egy kilátót, máris felmentem az elsőre aludni 🙂 Volt majdnem telihold, meg csillagok, meg aranysakál vonyítás, de a romantikát sajnos háttérbe szorította a fázás… Eszméletlen hideg volt. Folyton ébren voltam és azt hiszem csak akkor aludtam el amikor az agyam teljesen kikapcsolt.

Mindenesetre hajnalban még mindig a továbbmenés volt a vonzóbb, mint az ottmaradás 🙂 Némi tántorgás után rendeződtek a dolgok és mehettem egy csodálatos egyenes betonúton Sármellékig. Elképesztő, fantasztikus utazás volt, nem akarok beszélni róla 😀 Viszont Sármellékről indult a sínenjárás, mivel addigra már kellően bejáratódtam és mindennek örültem ami nem beton így remekül szórakoztam, de tényleg! Érdekes volt minnél gyorsabban menni a talpfákra lépve, amit ugye köztudomásúlag biztonsági okokból úgy alkotnak meg, hogy kényelmetlen legyen rajta lépni 🙂 Aztán eljutottam Hévíz környékére ami szintén nagyon klassz hely! Itt valami műszaki probléma miatt úgy tűnt, hogy utolértem Ferit, Ati hívott is, hogy látom-e, de nem volt sehol. Ha nem vagyok igénytelen és megvan törölközőm amit elhagytam, akkor fürödhettem volt a Hévíz patakban, legközelebb tuti kipróbálom! Már persze nem a DZD 600on legközelebb, hiszen oda sohatöbbé, de ha arra járok 🙂 Csak úgy. Véletlenül. 😀
Egregy-en egy buszmegállóban gondoltam sudocremezni, nemcsak a talpam, erre nem megjött egy busz??! Én ugyan igyekeztem ártatlanul nézni, de az ottani népeknek amúgy se rebbent a szeme sem, el nem tudom képzelni mihez lehetnek ezek szokva??! 😀 😀 Mindenesetre az ingerküszöbüket nem érte el a furcsa kinézetű ember aki kéjesen krémezi a seggét 🙂 Aztán kezdődött a Vadlán. A Vadlán szenzációs útvonal, meglepően kemény, de azért teljesíthető szakaszokkal és Balatondörgicsén étteremben ettem Jókai bablevest. Aztán még egyet.  A kerthelyiségben ugyan, de akkor is nagyjából civilizáltan 🙂 Utána olyan kajakómám lett, hogy épphogy felbotorkáltam valami hegyre és eldőltem aludni.  Kiderült, hogy ez több okból is okos ötlet volt, leginkább azért, mert 8óra felé még nem volt olyan hideg és így sokkal pihentetőbb volt az alvás. Amikor éjfél felé jött a durva hideg, akkor meg viszonylag frissen el tudtam indulni. A Láz tető, Bazalt utca, Tátika vár rész kifejezetten jól és izgalmasan telt! Aztán Cserszegtomajon elém jött Juhász Peti, a Vadlán főmotorja és annyit segített, hogy elképesztő, szerzett, alvóhelyet, citromlevet, zseléket és mindent ami csak eszembe jutott! Bár ugye „külföldön” voltam Zalából mégis abszolút hazai pályán éreztem magam, igazi DZD-s hangulattal és hozzáállással! Köszi, Peti!

Zalaszentgróton Réka mentett meg, aki rámtalált egy buszmegállóban, és volt annyira jófej, hogy két faluval odébbig töltötte a power bankem! Remélem jól sikerült a délutáni túrád! Köszi mindent!
Később utolértem Ferit, de megálltam telefont tölteni, úgyhogy elszáguldott, aztán egyszercsak szembe jött velem… Szegény elaludt és rossz irányba indult el 🙁
Orosztony, depó, és onnan már csak szokásos 🙂 Gondoltam én… De persze nem, iszonyú jó és baromi nehézkes szakaszok váltogatták egymás, szerencsére Ati és Detti jöttek, és persze Vilmos is megjelent és megmentette a fejem.

Ennyi sok nap egyedüllét után  elképesztő hatása van, ha csak lát is valakit az ember 🙂 Mondjuk a „fejem” alatt a gondolkodásomra célzok, mert ahogy vígan sétálgattunk Vilivel, ahogy mentem mögötte annyira lazáztam, hogy addig bűvöltem a gps-t míg konkrétan teljes felületen nekimentem egy villanyoszlopnak. Annyira röhögtünk Vilivel és tök nehéz volt megmagyarázni a többieknek, hogy nem a fáradtságtól szédelegtem, hanem olyan hülye voltam, hogy csak na 😀  

Az Ősbükkös felé bementem egy elhagyott présházba és rengeteg féle állat szara közt aludtam. Annyira durva volt a hely, hogy nem mertem lefotózni, mert egyrészt az életben nem lenne többé csajom, másrészt meg az is tuti elkap valami fertőzést aki csak a képet látja. Meg volt olyan is, hogy valahol, valami hegyen eltévedtem a hidegben, mert annyira nem volt felismerhető az út, hogy mindenhol azt láttam, a gps meg csak forgott össze vissza… De a „valahol eltévedtem” amúgy is a sztenderd hozzáállásom, úgyhogy nem vettem annyira zokon. Szécsisziget végén találkoztam Balázzsal, aki szegény nagyon küzdött, hogy tudjon olyan lassan menni, mint én! Köszi, Balázs! Aztán melegváltásban jöttek a DZD angyalok, hoztak enni és beszélgettünk, ez mindig szuper!!! Úgy alakult, hogy a mumus szakaszon Lendvadedestől Tornyiszentmiklóson át Vörcsökig nappal mentem, ami még sose fordult elő velem. Megdöbbentően más volt, mint amihez szoktam. Nem volt könnyű, de összehasonlíthatatlanul egyszerűbben ment, mint szokott. Budafapusztán szokás szerint eltévedtem, de szerencsére Ági, Béla és Boldi kitartottak értem, sose felejtem el! 🙂 Aztán aludtam valami mezőn a közeli emlékmű koszorúját felgyújtva, hogy meg ne fagyjak. Onnan már nem sok volt hátra, illetve dehogyisnem, de egyszerűen nem tudtam „komolyan venni” az eddigi távhoz képest, szóval nem nagyon ment már a koncentrálás. De tényleg, „a már csak egy kicsi” teljesen elhatalmasodott rajtam, miközben azért egy százas nagyon nem az, szerencsére a legvégére megjött Vilmos és beszaladtunk a célba. De tényleg szaladtunk! Ugyan igyekeztem minden nap gyorsan haladós szakaszokat beiktatni útközben, hogy el ne felejtsem, de Borsfától-Kanizsáig szuper volt mindent elengedve rohanni 🙂

Most még eléggé fáj a lábam, de közel sem annyira, mint máskor, a többnyire kímélő tempó jót tett. Fogytam majdnem 4kg-t, mindenhol egy számmal kisebb lettem. Vagyis MAJDNEM mindenhol! 🙂

Ami a tanulságot illeti, mindenütt jó, de a legjobb máshol! És sok jó ember sehol se fér el jól! Vicces így utólag, hogy vittem alváshoz cuccot, de arra már nem gondoltam, hogy novemberben kurva hideg tud lenni hajnalban, egy rohadt öngyújtó sokat segített volna pl 🙂 A másik meg, hogy 600km-re 5 depó nagyon kevés, legalább 10-12 kellene. Viszont azt sikernek tartom, hogy minden amit magammal cipeltem használatba került, ezek szerint nem vittem felesleges dolgokat. Kivéve a kötelező felszerelés személyit, de azt meg Ati kedvéért! Remélem nem akar legközelebb sem viszi túlzásba, mert „nem szívesen cipelnék csellót, vagy zongorát”*** 🙂
Kíváncsian várom, hogy ki szán rá ennyi időt, hogy ezt ezt elolvassa, meg főleg, hogy lesétálja? Nyilván Robi mindenképp, de az én tippem egyrészt Bea és Gábor, másrészt Dávid, mert lefutni ugyan nem emberi tett, de az ő stílusukhoz passzol 🙂

Összességében nem bántam meg, hogy ott voltam, de azt sem, hogy most egy darabig nem kell menni sehova 🙂
Megnyugodott a szív****, Jurij- Megnyugszik a szív , a Jurij a legjobb magyar zenekar, világbéke!

*       P-Box- Soha nem elég
**     Blöff, a nyúl baszhatja
***    Punnyadó Cefre- Túrázós
****  Jurij- Megnyugszik a szív