Vérkör

Szilvi megkapta a visszajelzést, biztosan megy a Badwater-re, ami talán a világ egyik legkeményebb ultrafutó versenye. Az időpont közeledik, és hogy a felkészülési időszakot ne zavarjuk, így úgy döntöttünk, hogy tovább nem halasztjuk a betervezett Vérkörös futásunkat.

Sokszor futunk kutyákkal, Szilvinek Marcipán (magyar vizsla), nekem Léna (border collie) a kutyás futócimborám. A két héttel ezelőtti 50 km-es terepfutáson Léna nagyon elfáradt, a 77 km-re én még csak gondolatban sem hoztam, de Szilvi megkérdezte, hogy mennyire kutyabiztos a Vérkör, és Matyi mondta, hogy nyugodtan. Úgyhogy Marcipán jött, hogy az eddigi leghosszabb futásának a távját másfélszeresére növelje.

Úgy számoltuk, hogy mindenképpen lesz fejlámpás része is a futásunknak, és miután reggeli utazást terveztünk, úgy döntöttünk, hogy annyira nincs kedvünk korán kelni, inkább majd futunk kicsit többet sötétben. Fél hatra beszéltük meg a találkozót, amit egy rosszul beállított ébresztő miatt minimális késéssel sikerült is tartanunk. Székesfehérvárhoz közeledve egyre nagyobb lett a köd, hoppá, nem egészen ilyen időjárást terveztünk, kérjük a napsütést. Székesfehérvárnál aztán sikerült is elkavarnunk először, elkavarás lett még több is a nap folyamán, csak ekkor még ezt nem tudtuk. Az autó GPS térképe nem követte a honi útfejlesztések rohamos fejlődését, így egy 15 km körüli kavarodás után robogtunk tovább Oroszlány felé. Biztonság kedvéért Szilvi felhívta Gyurit telefonon, hogy a záhonyi út megfelelő-e. Zámolyt akart mondani, persze. Nem mindegy. 🙂 Aztán csak megérkeztünk Oroszlányba. Autó GPS-e nem ismerte a Vérkör honlapja szerinti startot, a Szent Borbála teret. Nem baj, már gépelem is be a telefonomba, hogy Szent Borb…, és már jelenik is meg, hogy Szent Borbála út, kiválasztom, és a telefon alapján elnavigálunk a címre. Ott is találjuk magunkat valami kihalt, rendszerváltás előttről ittmaradt gyártelepen, teljes tanácstalanság, felhívjuk a szervezőket, és Lovas Matyi útmutatásával összeáll a kép, van tér és van utca is ugyanolyan névvel egyazon városban, okos ötlet. A Fő tér már megy, így odatalálunk. A két héttel ezelőtt tervezett reggel hat órás indulásunkból így lett mostanra majd reggel kilenc óra… Még el se indultunk, de már kétszer elkavartunk autóval. De nem baj, az erdő hazai pálya, ott jobban megy a tájékozódás, mint aszfalton.

A start helyéhez közeledve, a lépcsőn már ott vár minket az egyik szervező, Nagy Laci. Micsoda figyelmesség! Számítottam rá, hogy Szilvi miatt a szokásosnál nagyobb figyelmet kapunk, pont emiatt kissé tartottam is a Vérkörtől. Nem a táv, a szint vagy terepviszonyok miatt, hanem azért Lubics Szilvivel tartani a tempót nem egyszerű ám, nincs lazsálás, menni kell. Még nem volt egyikünk sem ilyen QR kódos terepfutáson, de Laci megmutatta, hogy hogyan kell érvényesíteni majd a kódokat út közben. Kicsit bénáztam, mert a telefonom mindenképpen a szintén lapon lévő cél kódot akarta beolvasni, de csak összejött. Start fotó, és már indultunk is háromnegyed kilenckor a városból kifelé.

Pont egy kilométer után jöttem rá, hogy elfelejtettem elindítani az órámat. Az útvonal követéséhez készítettem is magamnak egy térképet, amire ráírtam a jelváltások és Vérkör kódok helyét is kilométerben megadva. (Oldal alján le tudod menteni, ha kell.) Egyet mindig hozzáadtam az órámhoz, így mindig tudtuk már előre, hogy mikor várható jelváltás vagy kód. Nem is olvastuk hozzá a honlapon lévő szöveges itinert sem, jól ment a tájékozódás az óránk track-je, a kinyomtatott térkép és festett jelzések alapján.

Csak pár kilométert futottunk, amikor rájöttünk, hogy túlöltöztünk, úgyhogy levettünk egy réteget, majd futottunk még egy kilométert, és még egyet. Délutánig ez így elég is volt, a futás mellett 1-2 vékony futófelsőben teljesen komfortos volt a hőmérséklet a fagypont körüli időben. Nem is bántuk, hogy nincs melegebb, mert így a jég nélküli szakaszokon csak pár helyen olvadt, nem volt különösen sok sár, javarészt nagyon jól futható kemény talaj volt.

Erdei utakon, sokszor csak keskeny ösvényen vezetett az utunk. Jó tempóban futottunk, amikor egyszer csak odaértünk a Rockenbauer emlékfához. Képről sokszor láttam már ezt a fát, de nem tudtam, hogy itt lesz, így nagyon megörültem neki, vártam már ezt a találkozást. Csak pár helyen készítettünk képet, nem akartuk fotózással húzni az időt, de ezt mindenképpen meg kellett örökíteni.

Robogtunk tovább. Az első 15 kilométer jó tempójú futással, beszélgetve, nagyon szép környezetben hamar eltelt. Van valami külön varázsa annak, amikor az ember olyan terepen fut, ahol még soha nem jár. Szuper volt.

Közeledtünk a Mária szakadék felé. Egyre több helyen jelentek meg jégfoltok, míg egyszerre csak teljesen összefüggő nem lett a jég az ösvényen. Szilvi felvette a vasat a cipőjére, én nem hoztam. Ahol tudtam, ott  pipiskedve futottam a jégen, ahol túlságosan csúszott, ott az út mellett futottam az erdőben a leveleken. Nem fogom minden részről leírni, hogy szép volt, de ezt a Mária szakadékot tényleg meg kell említenem. Tehát szép volt. Éppen túl voltunk a kód beolvasáson és érvényesítésen, amikor a hurok végénél jobbra kanyarodva, felbukkant előttünk Lovas Matyi. Ott várt minket ez erdőben, hozott frissítőt. Milyen kedves gesztus, köszi!

Megittuk a Powerade-et, megettük a pogácsát, és uzsgyi tovább.

Rövid szakaszokat kivéve közel 15 kilométeren keresztül volt nagyon jeges az út. Ez azt eredményezte, hogy Szilvi kb. 5-6 alkalommal vette le, és vette fel újra a vasat a cipőjére. Elkélt a csúszásgátló a lábra, nagyon stabillá vált Szilvi futása a jégen, nekem nagyon kellett figyelnem, hogy ne essek, és bár sok megcsúszásom volt, de megúsztam esés nélkül.

Kettes kód érvényesítése is könnyen ment, bár innen már mindkettőnk kódját egy telefonnal érvényesítettük. Csak mondom: nem árt tudni, hogy az se gond ha két telóval indulsz, és egy idő múlva már valami miatt egy telóval érvényesítettek. Csak egymás után beírod mindkettőtök kódját, és működik a rendszer tök jól.

A Kápolna előtt kicsivel futott velünk szemben Bencsik Nóra és Talas Krisztián. Elénk jöttek. Valentin napi futást tartottak. Szép gesztus.

Csákvárra beérve újabb meglepetés ért minket. A legendás hírű Vérkör rajongó, Bokor Csabi várt minket. Hozott nekünk frissítőt. Megettük a banánt. Figyelt arra is, hogy a kóla ne legyen túl hideg, megmelegítette nekünk, arany ember. A legmeghatóbb az volt, hogy még a Marcipánnak is hozott jutalomfalatot. Marci nem utasította vissza.

Beérkeztünk Csákvárra. Szilvivel teljesen önellátó futásra készültünk. Köszönhetően Matyi és Csabi meglepetés frissítőjének az innivalónk fele megvolt még, de kiszámoltuk, hogy kell még. Az eredetileg tervezett helyen, a csákvári ABC-nél töltjük fel a folyadék készletünket. Megnéztem futás előtt a Google Maps utcaképén, hogy hol lesz a bolt, ott is volt, ahol vártuk, így a vásárlás, és italkotyvasztás után futottunk tovább. Kissé hűlt a levegő, Szilvi felvette a dzsekijét, én a kesztyűmet, ez így sötétig elég is volt.

A negyedik kódnál (ha jól emlékszem) kellett először sétálni kicsit a telefonnal térerőt keresve, de ott se sokat, pár perc múlva találtunk térerőt, és sikerült érvényesíteni.

Egész jó tempóban haladtunk, volt párszor, hogy egy-egy helyet benéztünk, de 30 méternél többet sehol nem kellett visszajönni. Eddig. Gánt után pár kilométerrel azonban egy helyet nagyon benéztünk. Egy helyen nem mentünk el balra, hanem továbbfutottunk egyenesen. Amikor észrevettük, már elég sokat jöttünk. Az óra alapján úgy láttam, hogy balra van tőlünk a domb tetején az út, Szilvi mondta menjünk vissza, én mondtam, másszunk fel az útra! Elkezdtünk mászni a nagyon meredek emelkedőn. Visszanéztem mászás közben Szilvire, és ahogy négykézláb mászott fel a dombon, nevetni akartam, de nem mertem. Csak reméltem, hogy nem húzza fel magát nagyon, mert a Jóisten irgalmazzon nekem, ha dühösen nekiáll 50 km terepfutás után gyorsítani…. Persze nem a dombon volt az út, hanem a domb másik felén. Szerencsére nem kellett helikoptert hívnunk, a másik oldala lankás volt, és az utat is hamarosan megtaláltuk.

Már nem emlékszem pontosan, hogy honnan, de valahol 55 kilométernél megzuhantam. Szilvi persze semmit nem fáradt, én azért éreztem a futást, 6 órája futunk, talán el is éheztem kicsit, pedig próbáltam figyelni a frissítésre. Nem fájt igazán semmi, csak elgyengültem, és nehezen ment a futás. Több kilométeren keresztül tartott, talán egy óráig, és bár egészen eddig végig beszélgettük a futást, de itt én elnémultam. Ha holtponton vagyok, én bekussolok, nem nyavalygok, csak hangtalanul sajnálom magamat. A futótársnak is jobb így. 🙂 Lesi Zoli írta egy kommentben, hogy nem volt holtpontunk. Szilvinek és Marcipánnak nem volt, nekem volt.

Újabb meglepetés: ezen a szakaszon futott elénk Bokor Béla, aki egy darabon elkísért minket. Láttunk muflonokat is, ami nekünk külön öröm, mert felénk nincs.

Sötétedni kezdett, felvettük a fejlámpákat, Marcipánra villogó került. Nem messze az utolsó kód előtt még benéztünk egy helyet, de nem kellett sokat visszamennünk. Az utolsó kódnál vártak minket fejlámpás futók, Lovas Mátyás és Nagy László, a Vérkör szervezői. Szép gesztus, innen együtt futottunk beszélgetve a célig.

A célban vártak minket, nagyon jól esett mindenki részéről a figyelmesség.

Kódolvasás, és fotó.

Amit mindenképpen szeretnék kihangsúlyozni: 10-ből maximális 10 ponttal tudjuk csak értékelni a Vérkört! A szervezők hozzáállása fantasztikus, köszönünk mindent, szuperek vagytok!

Bruttó időnk végül 9 óra 55 perc lett, ebből másfél órát álltunk, ebben benne van a kódolvasás és a meglepetés frissítőállomásokon a kis beszélgetés. Különben végig mozgásban voltunk. Nap közben az óránk kijelzőjén végig a track volt, nem is néztük se az időt, se a tempót, csak futottunk ahogy jól esett. Ez így ezzel a meseszép útvonallal, a napsütéssel, a sok figyelmességgel egy ajándék nap volt mindkettőnknek. És bár fényévnyi távolságra vagyunk egymástól futásban, de ha Szilvi lazán fut, én meg összeszedem magam, akkor egész jól tudunk együtt haladni hosszabb távon is. Másrészt én tudok hangosan fütyülni a Marcipánnak visszahívásnál, és nem félek a kóbor kutyáktól sem. Van egy hosszabb távú tervünk, amit közösen szeretnénk majd valamikor ősszel lefutni, ez az arra való készülésnek, összecsiszolódásnak a része.

A Vérkör párjára, a Vércsére is majd szeretnénk még eljönni, a Vérkört is érdemes lenne többször lefutni, de most Szilvinek jön a Badwater, nekem az UB.

Menjetek fussatok Vérkört ti is, nagyon jó!

 

---

A képek egy része a Vérkör FB oldaláról származik.

Bár a Vérkör honlapon is van kitűnő térkép, de én készítettem magunknak egy olyat, amire ráírtam a váltásokat és a VK kódok helyét is. Ha valakinek kell, akkor innen le tudja menteni az eredeti nagy méretűt is.